Hogyan alakíthatnék ki jobb kapcsolatot öcsémmel?

Ezt számtalanszor közöltem vele, de süket fülekre talált.

Hogy érted, hogy reméled igaz amit írok?

7: öcsém a legkisebb, neki a nővérei nekem a húgaim. A lány testvéreimmel feladtam, mert rosszindulatúak, nagyrészt ők beszélik ellenem, mert sokszor léptem közbe olyan helyzetekben, ami nekik nem tetszett és máris rossz vagyok. Például öcsémet, párjukat bántották, és közbeléptem. A szüleimmel is ocsmány módon beszéltek sokszor, és akkor is. (Valószínűleg most is azt teszik.)

A rokonság felől sincs minden rendben. Anyám legkisebb öccsével szomszédok, aki egyedül lakik, alkoholista és agresszív ember, aki szereti kínozni az állatokat. Anyámat is sokszor kihívta verekedni... ugyanabban a városban anyám húga lakik, aki habár dicsekszik a magyar-történelem diplomájával, olyan sötét, mint egy feketelyuk és ő is ellenségként tekint rám, mert nem a kedve szerint pattogtam állandóan. Stb.

8-9: számtalanszor hívtam el, de sosem akart velem jönni. Mindig könyörögtem neki, hogy fizetem a magántanárt és pszichológust is, de minek azt. Mindenhonnan letiltott, és amikor kérdeztem miért, nem tudja. Pedig nem is zavartam, csak ritkán írtam neki. Legutóbb azt írtam, hogy feküdjön le aludni az iskola miatt, mert hajnali 3-kor fent volt.

Pár évvel ezelőtt jobb kapcsolatom volt vele annyiból, hogy elmentünk biciklizni néha. Legutóbbi sétánknál egy hatalmas vihar kapott el minket, és jól éreztük magunkat a nagy szélben, és beleégett az emlékezetembe a mosolya. Zavar, hogy nem láthatom ezt már régóta. Valahányszor látom, sosem mosolyog. Életkedvtelen. Mindent megmondanak neki, ha nem teszi amit mondanak, akkor lehordják, hogy egy életképtelen senki.

Megvannak a családi képek és ahányszor megnézem öcsém óvodáskori képét amikor a télapó ünnepségen a télapóval fotózkodott... nagyon látszódik rajta a nyomor, és ahányszor látom a képeket, elsírom magam, mert sajnálom és rühellem magam, hogy hamarabb nem cselekedtem.