Mit csináljak, hogy normálisan meg tudjuk beszélni a problémáinkat a húgommal?

A kapcsolatunk kissé összetett, úgy gondolom, hosszan tartó út vezetett el erre a szintre. Jelenleg én 25 vagyok, ő 23. Kiskorunkban édesapánk roppant elfogult módon bánt vele. (Édesanyánk ehhez "vak", ő sosem látta be ezeket.) Anyagi szempontból mindig ugyanannyit kaptunk, de viselkedésben neki mindig sokkal-sokkal többminden meg lett engedve. Ha valamin összevesztünk, mindig én lettem előszedve, mondván miért nem nekem van több eszem idősebb létemre, ha csúfolt, édesapánk ezt jó mókának vette és vele együtt folytatta. Emellett jött a "bezzeg" összehasonlítgatás is, természetesen nem az én javamra. Akikkel én barátkoztam, az sosem volt jó, nekem milyen idióta barátaim vannak stb. (Neki nincsenek és nem is voltak igazán barátai, mindenkit elmar maga mellől a stílusával.)

Pár éve elköltöztem egy másik városba, hétvégente járok csak néha haza. Félig meddig önálló életem van, új barátokkal, munkával, környezettel, sikerült a régiből kiszakadni nagyrészt. Mivel ritkábban találkozunk, élesebben látom a kontrasztokat a húgom viselkedése és más barátaim viselkedése között. (Azokat, amiket eddig a "kívülálló" nagyszüleink láttak csak. Régebben ők is mondták, hogy édesapánk mennyire majomszeretetben neveli őt.)

Nem lehet vele normálisan beszélni, mindent támadásnak vesz, nagyon agresszív. Néha vannak csak jó pillanatai, igazából akkor lehet egyedül jól elbeszélgetni vele, ha ő keres. Egyébként meg a telefonját nyomkodja, nem is néz rám.

A legutóbbi konfliktus (ami a kérdéshez vezetett) abból származott, hogy a család az ő javára falazott nagyjából egy évig egy fiúval kapcsolatban a nagyszülők előtt. Nemrég durrant a lufi, elvileg elmondta nekik a dolgokat. Arra lettem volna kíváncsi tőle, hogy ki mit tud (ne legyen nagyobb konfliktus, ha valami olyan jön szóba, amit valaki nem tud, illetve én se szerettem volna a nagyszülők szemében aláásni magam, hogy végig tudtam, de nem mondtam el nekik).

Egyszerűen nem lehetett vele normálisan beszélni erről! Ilyet még nem láttam. Nyugodtan megpróbáltam beszélni vele, ő elkezdte darálni a szövegét, hogy "nem az ő kérésére falaztunk, ő senkit nem kért meg semmire" stb. (Ez nyilván így volt, konkrétan nem kért meg valóban senkit, de mivel azt akarta, hogy ő mondja el, addig amíg meg nem teszi, mi sem tudtunk mit tenni, mint falazni..) Jó, végighallgattam a sorozatlövését, aztán mikor próbáltam volna megszólalni, egyszerűen nem lehetett. Az első szavamnál ismét elkezdte a darálását. Mondtam neki (mikor ezt is befejezte), hogy szeretném, ha most ő hallgatna végig. Pofavágások mellett bírta egy mondatot, utána ismét rákezdett. Egyszerűen nem hallgatott végig. Mikor bedugta a fülhallgatóját, hogy "ő engem nem hallgat meg, mert idegesítő vagyok", már a sírás kerülgetett, úgyhogy inkább otthagytam a francba. Olyanokat vágott a fejemhez, hogy én miért nem tudok őszinte lenni másokkal. (Mikor minden az ő érdekében történt.)

Bocsánat a hosszú szöveg miatt, kicsit ideges vagyok még.

Ez igazából egy évek óta húzódó probléma, egyszerűen nem lehet vele mit kezdeni. Mindent támadásnak vesz. Hogyan tudnám egy kicsit jobb belátásra bírni?