Mi az, ami miatt egy életre megharagudnál a testvéredre?

Nem igazán tudok ilyent említeni.

Persze voltak gyerekkori csínyek amik akkor iszonytosan rosszul estek és évek múlva is emlékeztem rájuk, de feldolgozva a traumákat ma már jókat röhögünk rajta és amolyan családi anekdoták lettek.

Kicsit úgy érzem a mi családi kapcsolatunk különleges, de ezt lehet csak az mondatja velem, hogy megannyi negatív sztorit hallok mindenhonnan testvéri kapcsolatokról. És pont emiatt megannyi dologért tudok hálás lenni a bátyáimnak. Ezeket nem tudom elfelejteni és hiszem, hogy bármi történne, nem tudnék egy életre megharagudni rájuk.

Tudom, hogy tipikus vitatéma szokott lenni és rejtett sérelem, mocskolódás pl. az örökség, vagy a szülők öregkori gondozása. Mi még messze nem vagyunk ott, hogy ezekre kelljen gondoljunk, de már volt hogy megbeszéltük, és emiatt senkit se fog meglepetésként érni, ha történik valami.

Ahogy azt is tudjuk, hogy mindig azt kell támogatni, aki a legrosszabbul van (akár lelkileg, akár anyagilag), így erősen kételkedek benne, hogy ilyen jellegű összeveszés születhetne.

Na, meg persze az is közrejátszik, hogy mindent magunknak kellett megteremtsünk, mert nem voltak jómódú szüleink, így örökségre nem igazán számíthatunk. Legalábbis nem sokra. Az meg, hogy pl. kié legyen a ház, ami kvázi a legnagyobb értékük, szintén olyan "kit érdekel" jellegű kérdéskör, mert egy no-name falucskába úgyse tudnánk jó áron bérbe adni, másrészről mivel ketten amúgy is több száz kilométerre vagyunk a szülői háztól, ezért számunkra nem releváns. Jobban is megérdemli az otthon közelébe maradt bátyám, aki valószínűleg egyedül fogja gondozni a szüleinket - amit mi másik bátyámmal külföldről max anyagilag tudnánk támogatni.

Több kör sikertelen lombik után örökbe fogadtunk.

Erre a húgom azt mondta, hogy nem voltam képes szülni a férjemnek.

Mondtam neki, hogy soha többé nem akarom látni.