Vannak itt még olyanok, akik nincsenek jóban a testvérükkel/testvéreikkel?

Mi sem vagyunk jóban. A gyerekkorunk még jó volt , aztán ahogy kamaszodott és én is ő vele anyáék többet foglalkoztak mint velem. Mindent megkapott nekem még mindenért meg kellett dolgozni. Itt kezdődött minden, hogy vele kivételeztek állandóan. Egy idő után simán a cuccaimba járt (táska.....egyéb dolgok ) használta a dolgaimat , nem volt privát szférám mert állandóan az orrom alá dorgolte hogy ő itt mindent megtehet és ami az enyém az az övé is, nincs nekem itt semmim ,éreztette velem mindig hogy kevés vagyok hozzá képest, ami nekem nagyon rosszul esett. Aztán elegem lett és egyszer úgy össze vesztünk egy kis hülyeségen, hogy nekem jött. (én lány vagyok ő az öcsém).

Sokáig nem tudtam megbocsátani neki mert bár akaratlanul okozta , véletlenül ,de megsérültem. Ő az elején nyitott felém és bocsánatot kért majd egy évvel később én nyitottam felé de már nem volt semmi sem ugyanaz. Ez a tüske bennem maradt és benne is .

Azóta letiltott inkább minden közösségi oldalról és személyesen ha találkozunk is inkább én érdeklődöm felőle.

Azóta elköltöztem, felnőttünk, ő azóta is otthon él és munkanélküli, nekem már családom van.

Úgy érzem sajnos ez már nem fog változni , ő elengedte a dolgot, bár én még nem tudom mert szeretném ha olyan lenne minden minden mint régen de már sosem lesz ugyanaz..

Anyukám és a testvére. A tesó más utat választott, cigiztek, alkoholizáltak, sose volt pénzük, míg anyuék szépen mentek előre, szép lakás, nekem mindent megadtak, nyaralni jártunk stb. Erre a testvére mindig irigy volt. Én az unokatesómmal jóban voltam, együtt nőttünk fel. Aztán volt anyuéknak egy anyagi vitájuk, a nővére kölcsönkért, de elverték a pénzt, nem adta meg a sokadik kérésre se, aztán évekig nem beszéltek és mi is eltávolodtunk az unokatestvéremmel. Pár éve újra felvettem vele a kapcsolatot, kiderült az anyja súlyos beteg egyedül ápolja és megkérte, hogy erről ne beszéljen nekünk. Mikor anyának elmondtam totál kiakadt, mert tudtunk volna segíteni, de mire ez kiderült már annyira rossz volt a helyzet, hogy kórházba került, rá pár napra meg is halt. Anyám nagyon szomorú volt, mert attól még hogy ott volt a sok szarság csak a testvére volt és el se tudott tőle búcsúzni, ráadásul ő volt az utolsó élő vérszerinti családtagja, mert a szüleik már rég meghaltak.

Vagy ott vannak barátnőmék, neki egy nővére van nagyobb korkülönbséggel, mivel ő hamarabb kirepült így nem olyan erős köztük a kötelék, ráadásul mikor ápolásra szorult az anyjuk az öregsége miatt, akkor mindent a barátnőmre tolt, mert ő nem ér rá ezzel foglalkozni, neki családja van stb. Arra se volt hajlandó, hogy ha már lepasszolta anyukát a húgának, akkor a temetésbe többet adjon (megtehették volna). A barátnőmet megviselte mind az ápolási időszak, mint a nővére hozzáállása, nem is nagyon beszélnek azok se évek óta, max karácsonykor beszélnek telefonon.

Elnézést, hogy idézem a hetes válaszolót, de nekem nagyon hasonló volt:

"Itt kezdődött minden, hogy vele kivételeztek állandóan. Egy idő után simán a cuccaimba járt (táska.....egyéb dolgok ) használta a dolgaimat , nem volt privát szférám mert állandóan az orrom alá dorgolte hogy ő itt mindent megtehet és ami az enyém az az övé is, nincs nekem itt semmim ,éreztette velem mindig hogy kevés vagyok hozzá képest, ami nekem nagyon rosszul esett. "

Így kezdődött nálunk is. Szintén ő az öcsém, én a nővér. Simán eladta a dolgaimat, könyv, egyéb holmik. Aranyékszerek is eltűntek, igaz, ezek később, bár itt nem vagyok biztos benne, hogy ő volt. Emlékszem talán a könyveimnél irtózatosan kibuktam (drága könyvekről volt szó), erre apám kiröhögött, hogy mit hisztériázom. Apánk eléggé hímsoviniszta és ez is hozzátett a dolgokhoz sajnos. Aztán mire apám észbekapott, addigra testvérem nagyon elkanászodott.

És ő is ugyanúgy náluk lakik továbbra is, nem hajlandó dolgozni.

Engem és szüleinket- akik eltartják- lenéz. Teljesen úgy csinál, mintha övé lenne szüleim háza és ők tartoznának neki.

Ami nyomasztó számomra, hogy a mai napig megvan ez a kettős mérce. Az én hibáim 20 év távlatában is fel vannak emlegetve, testvéremre meg egyáltalán nem szabad rászólni semmiért. Bármi apróságot megcsinál, úgy beszélnek róla, mintha valami csoda lenne és áldás amit tett. Én vagyok a gonosz anyám szemében is, hogy nem nagyon szeretnék nyitni testvérem felé. És ezt már a rokonság is észrevette.

A fent említettek miatt folyamatosan önértékelési problémáim vannak, szorongok. Közben mindig kapom a megjegyzéseket, hogy én nem tudok olyan laza lenni, mint az öcsém. Hát kösz.