Mindennap sír a húgom, ma pedig elájult az üzemben amiatt a fiú miatt. Helyre kéne tennem a srácot igaz? 17l

21-essel egyetértek. Ha egy ilyen lelki megpróbáltatástól a húgod összeesik, akkor mi lesz vele huszonévesen, mikor egyedül meg kell állnia a saját lábán? Mi lesz a munkahelyi játszmázásokkal? A durva szakításokkal? A megcsalásokkal? Ha megszűnik a munkahelye és nem tudja, miből telik majd ennivalóra és rezsire? És még sorolhatnám. Egyiket se kívánom senkinek, de bárkivel előfordulhat bármelyik, sőt, akár még rosszabb is.

Voltam én is tini, és tudom, hogy az első néhány tiniszerelem és tinis szakítás nem könnyű, érzékenyebb még olyankor az ember (legalábbis némely ember, én az voltam), de ezeket meg kell tanulni kezelni, lelkileg rendbe tenni a dolgokat, és ha egyedül egyáltalán nem megy és ilyen pszichoszomatikus tünetek jelentkeznek, akkor bizony szakember segítségét kell kérni.

Tudom, hogy a "pszichológus" és "pszichiáter" a magyar köztudatban szitokszavaknak számítanak, és degradálónak érzi az ember, ha ilyen segítségre szorul, de az ember lelki világa ugyanúgy megbetegedhet, mint a tüdeje, az emésztőrendszere, a mandulája, a szíve, a veséje stb. Sokszor hibás biokémiai mechanizmusok okozzák ezt, és ha a pszichológussal folytatott beszélgetések nem segítenek, akkor érdemes pszichiáter segítségével megtalálni a megfelelő gyógyszert, ami megoldja a problémát (mert bizony sajnos nem mindent lehet annyival megoldani, hogy akarjuk, és "a fejünkben átkapcsolunk egy kapcsolót" és "szebbnek látjuk a világot" és "bevesszük a lesz@rom-tablettát").

A pánikrohamok és szorongásos betegségek (és sok-sok más "lelki betegség") leggyakrabban az agy hibás biokémiai működése miatt vannak, amiket kedélyjavítókkal meg lehet szüntetni, és ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az ember "bolond" vagy "őrült" lenne. Az ilyen agyi problémák ugyanúgy egészségügyi problémák, mint például a csontritkulásra való hajlam, a laktózérzékenység, az allergia, a köszvény, a vashiány, a szívritmuszavar, a fogszuvasodásra való hajlam stb. A lelki/agyi problémák ugyanúgy születésünktől belénk vannak kódolva (a génjeinkbe), mint a fizikai problémák és hajlamok (és persze mint minden más fizikai-mentális tulajdonságunk, ideértve a pozitív dolgokat is, pl. a jó számolási készésget, jó nyelvtanulási érzéket, az erős szívet, a jó tüdőt, a szívós fizikumot stb.).

Én például sajnálom, hogy korábban nem mentem el "dilidokihoz" a lelki panaszaimmal... rávilágított, hogy csomó minden problémát én generáltam magamnak, sok más probléma pedig rajtam kívülálló okokból következett be és akárhogyan próbáltam volna elejét venni, nem sikerült volna. Ilyen hülyeségek miatt emésztettem magam éveken át, és zuhantam lelki mélypontra, ahelyett, hogy időben szakemberhez fordultam volna.

Ha nem troll a kérdező, akkor irány a pszichiáter.

Egyébként a srácot hagyd, elvégre a húgod szakított vele, szóval onnantól azt csinálnak mindketten, amit akarnak. Egyrészt ne akard megoldani az ő életét, mert akkor ő sose fogja megtanulni menedzselni a saját életét és pont ártasz neki. Másrészt pedig nem voltál ott a kapcsolatban, nem voltál ott a szakításkor, nem ismered az érem másik oldalát, nem beszélgettél a sráccal órákat a húgoddal való kapcsolatáról, természetes módon elfogult vagy a húgoddal kapcsolatban... szóval nem tudhatod, hogy mi volt az egész hátterében, és egyáltalán nem biztos, hogy a kapcsolat alatt a húgod nem csinált hülyeséget, ami miatt a srác esetleg még jobban el akart szakadni tőle (gondolom nem voltál ott velük minden pillanatban). Harmadrészt pedig tudom, hogy nehéz, ha a szeretteidet szenvedni látod, én is láttam ilyet a szüleimnél, a bátyámnál, a barátaim körében... de nincs jogod beleavatkozni az életükbe a hátuk mögött; csakis olyan mértékben, amennyire azt velük előre megbeszéled. Ha a húgod megkér, hogy beszélj a sráccal, akkor beszélhetsz vele, de így önkényesen beleavatkozni nem szerencsés dolog, mert nem a te életed.