Mit csináljak? Hogyan reagáljak erre a szitura?

Van egy 8 éves húgom, elég nagy köztünk a korkülönbség, így születése óta nagyon sokat vagyok vele, mivel anyunk egyedülálló.

Én idén kezdtem az egyetemet, direkt közeli egyetemre mentem, hogy itthon be tudjak segíteni, pedig Bp-re szerettem volna menni. Nagyon sokszor volt olyan, hogy a barátaimmal lógtam volna szívesebben, de nem mentem, mert rá kellett vigyáznom, vagy vittem őt is magammal, ha olyan volt a program. Most is, hogy online volt sulija, egész nap velem volt itthon, én figyeltem rá, ha kellett segítettem neki, tanultam vele, én főztem rá, amellett, hogy nekem is óráim voltak. Normális esetben meg én hozom-viszem suliba, majd én tanulok vele délután, szünetekben, mint jelenleg, mindig velem van itthon. Én sose hánytorgattam ezt fel se neki, se anyunknak és mindig próbálom a szituációból a legjobbat kihozni, de most úgy érzem elszakadt nálam a cérna. Anyunk egész nap dolgozik, így az egész gyereknevelés rám marad, ha rosszat csinál nekem kell leszidnom, hisz ha én ráhagyom, akkor sose fogja megtanulni. (Pl. hogy rakja a tányérját kaja után a mosogatóba) Ilyenkor persze mindig szemtelen velem, amivel csak azt éri el, hogy mérges leszek rá. De anyunkkal vagy akárki mással nem tudna így beszélni soha, ha ott van valaki, akkor sose csinálja ezt, így nem hisz nekem soha senki, ezért pont velem csinálja ezt, aki szinte 0-24ben vele van. Már annyi mindent próbáltam, de egyszerűen nem tudok hatni rá. Próbáltam vele szigorú lenni, próbáltam azt, hogy elküldtem a szobájába büntiként, vagy leültettem matekozni. De eltelik egy óra és elfelejti az egészet, utána megbeszéljük hogy mi miért volt, megígéri, hogy többet nem csinálja ezt, de másnap csinálja újra...

Anyunk nem nagyon szokott rászólni, merthogy nap közben nem látja és ha haza jön nem akar vele veszekedni, de így a húgomnak meg csak az jön le, hogy én vagyok a szemét, aki terrorban tartja, mert befogom alsónemüket teregetni, vagy megcsináltatom vele a háziját.

Ma is volt egy hasonló incidens és miután anya haza jött, megint kezdődött az utyulu-putyulu, és mondtam neki, hogy ez nagyon nem okés, mert ma is tökre szemtelen volt velem egész nap. Erre húgom persze kifakadt, hogy én folyton csak gonoszkodok vele és nem hagyom békén sose. Szerinte én ezeket azért csinálom, mert én utálom őt. És ez nagyon rosszul esett, mert ez nem igaz, és ha nem szeretném, nem tennék meg ennyi mindent érte. Ha megnézem a baráti társaságomat, senki nem foglalkozik ennyit a testvérével, (igaz nem is ilyen nagy köztük a korkülönbség,) és sokkal könnyebb dolguk van abból a szempontból, hogy nem kell egy gyereket pesztrálniuk. Kicsit később visszamentem hozzá és megkérdeztem, hogy komolyan gondolta-e azt, hogy én utálom őt, és félve de azt mondta, hogy igen. Persze elmondtam neki, hogy ez nem így van, de nem hiszem, hogy annyira felfogta volna amit mondok vagy nem is tudom. Nagyon szarul esett, hogy ezt mondta, biztos nem is a legjobban reagáltam rá. Most már alszik, de reggel kéne beszéljek vele. Szerintetek mit tegyek? Mit mondjak neki?