Mit nem lehet azon érteni, hogy nem kéne most látogatóba mászkálni? Meg nem is hívjuk őket.

Testvérem felhív, hogy ők látogatóba akarnak jönni hozzánk. Nem érdekel, hogy ki mit gondol a vírusról. Nem lakunk közel egymáshoz, nem értem, hogy miért gondolják, hogy 250 kilométerről pont most kell cihelődni és látogatóba jönni. Amúgy se nagyon látogatjuk egymást. Hogy ők biztos nem betegek.

Nem is hívtuk őket. Hívtak egy darabig, de mi nem mentünk köszi szépen, erre, hogy akkor ők jönnek. Márpedig ők jönni akarnak, mert milyen régen láttuk egymást. Tény, ritkán találkozunk, kb. temetéseken és esküvőkön, de egyikőnk sem erőlteti. Igazából kölcsönös udvariassági forulákon kívül nem sokat tudunk egymással kezdeni. Kissé nagyobb a korkülönbség is köztünk, nem voltunk gyerekként sem játszótársak, felnőttként teljesen mások lettünk, más társasággal, más érdeklődéssel, más országrészekbe költözve. Szóval nem is értem, most mit kell ennyire családozni. Meg, ha hív párszor, de nem megyünk, akkor miért nem veszi a lapot?

Nem azt mondom, hogy teljesen bezárva élünk, de akikkel találkozunk, azok azért itt vannak körülöttünk és tudjuk, hogy mit csinálnak, hova mennek (inkább nem mennek) és biztonságosnak tartjuk a dolgot. Ők onnan mondhatnak akármit ugye. Nem is értem.

(Parasztnak hangzok tudom. A legutolsó találkozásunk két éve arról szólt, hogy elhívtak vendégségbe, de odaérve kiderült, hogy a cuccaik teherautóra pakolásában kellene segédkeznem. Aztán, mikor kész lettünk megköszönték a segítséget és ők elmentek az új lakásba én maradtam egy unokatestvérünkkel, akit szintén elhívtak segíteni. Csak néztünk. Nem lett volna baj ezzel, ha ezt mondják, mert megyek, ha kell segítség. De ezt nem mondták, csak mikor odaértem derült ki, hogy húha hoppá, pont pakolni kell. Unokatesónál dettó. Szóval, nekem nem hiányoznak.)