Miért nekem kellene foglalkoznom a fogyatékos testvéremmel?

Az öcsém, aki 3 évvel fiatalabb tőlem, középfokú értelmi fogyatékos. A szüleink válása után mindketten állami gondozásba kerültünk, de én 2 éve betöltöttem a 18-at, átmentem esti tagozatra tanulni, mellette dolgozni kezdtem és élem az életem. Örököltem némi pénzt az egyik nagymamámtól, 3 millió Ft-ot, plusz az államtól kaptam 2 millió Ft-ot, mivel 8 évig gyermekotthonban éltem. Nos ez a pénz semmire nem elég, főleg nem ingatlanra!

Jelenleg az apai nagymamámnál lakom, még viszonlag fiatal a másik mamához képest, aki 82 éves, az apai mama meg ,,csak'' 65.

Szóval itt lakom, járok dolgozni, suliba, éldegélünk szépen. Az öcsém mivel sérült, otthonban él még, 17 éves amúgy. És sajnos egyik szülő sem foglalkozik vele. Az apám kamionos és ezen kívül semmi nem érdekli csak a horgászat. Az anyám hivatalos alkoholista, aki a normálisnak idézőjelben mondható élettársánál él. Az anyai nagyi aki 82 éves idősekotthonában él, és sajnos nem tudni mennyi van még neki hátra...

Az apai nagyi, aki 65 éves és akinél lakom, jól tartja magát, mégis azt mondogatja, hogy egy két éve van hátra stb. Már meg sem hallom....

Viszont azt meghallom, amikor rám akarják terelni a felelősséget. Hogy miért utálom a testvéremet, ami így ebben a formában nem igaz. Sajnálom őt, tudom, hogy a testvérem, gondolok rá, de ettől többet, ha akarnék sem tudnék tenni. Pont elegendő nekem a saját nyomorom. Van ennek a gyereknek egy apja meg egy anyja, van keresztanyja meg mindenféle rokona, akik nekem is a rokonaim. Csak az a helyzet, hogy én nem igénylem a törődést, mert felnőtt ember vagyok, a 17 éves sérült öcsém, aki egy 8 éves agyi szintjén van, mindenféle törődésre igényt tartana.

Tényleg baj az, ha jól megvagyok a testvérem nélkül? Ha nem akarom őt púpnak a hátamra? Valóban, egy év múlva 18 éves lesz és el fog kerülni egy felnőtt otthonba, hasonlóan sérült emberek közé. De egy beteg embert nem tehetnek normál otthonba. És mivel se az anyja se az apja nem kíváncsi rá, ott lesz neki a legjobb! Törődnek vele, főznek, mosnak rá, irányítják a kis életét és mindene meglesz. Még dolgozhat is, valami egyszerű betanított munkát.

De ne kelljen már magamat kellemetlenül érezni amiatt, mert nem hiányzik az életemből. Egész gyerekkoromban nekem kellett engednem, lenyelnem a békát, bemenni a szobámba és tűrni. Ráadásul mindig ő kapta a törődést a figyelmet én meg csak voltam. Hát mégis hogyan tudnék örülni annak, hogy van testvérem és még szeressem is? Tökéletesen boldog vagyok nélküle. Ez nem az én dolgom, nem az én felelősségem! A szüleinké.

Kérlek mondjátok el a véleményeteket.

Köszi.