Ez normális még, vagy itt tényleg gondok vannak?

Két év van köztem és nővérem között. Amióta az eszemet tudom,szerintem utál. Kiskorban azt gondolom,hogy ez ott kezdődhetett ,hogy megszülettem,és az egyke gyerekből átirányult a figyelem rám is, és elkezdett féltékenykedni. Például mindig akkor kellett neki minden,amikor szoptatott anyám stb..

Aztán nőttünk, elvoltunk, világ életében hülye volt, utáljuk egymást mint a sz@r. De nyilván csak ilyen tesós baromságok. Meg persze van mikor jól elvagyunk,és több órát beszélgetünk. És van a másik véglet. Amikor ugy viselkedik,mint egy ötéves. De nagyon durván. És nem tudom,hogy ez már beteges-e vagy csak én vagyok idióta is gyökér.

Például utálja ha énekelek. Kint vagyok a konyhában/udvaron, magamnak énekelgetek,ő meg ordít,hogy fogjam be,de idegesítő vagyok. Tilos énekelnem. Tilos németül beszélnem. Tilos angolul beszélnem,mert olyan gáz vagyok az álakcentusommal,és ne higgyem,hogy menő. Mindenért beszól,megszól. Kimegyek a konyhába, rákérdezek mi van a töltött húsban, ott motyog a szobájában nekem cimezve,hogy halljam az aktuális beszólást. Mindenbe beleüti az orrát. Szerintem ilyen feltűnési viszketegség. Stréber,egész nap tanul. De most nem az egész karaktert akarom leirni,csak azt amikor átmegy ebbe a fura személyiségébe. Hihetetlenül beteges, főleg átélni. Igy leirva lehet nem jön át,de persze van még kismillió sztori, a lényeg,hogy mindig keresi az aktuális pontokat,hol szúrhat belém, mibe köthet bele. Élvezi,ha rossz nekem.

Létezik,hogy skizofrén? Mert máskor olyan hihetetlenül normális,és annak ellenére,hogy ebben nőttem fel,én még mindig csak kapkodom a fejem. Mondjatok valamit:P