Ez normális egy anyától?

Nos elég hosszú történet, viszont most jöttem rá hogy eddig nem láttam az igazságot. Szüleim szétváltak, anyámmal maradtam, mert apám sosem akart, úgy lettem én is hogy anyám mondta apámnak hogy ha te nem akarsz, majd már akar. Férjhez ment egy sújos iszákoshoz, aki nem volt rosz ember, de mindent elivott, mondhatni úgy ahogy kisebb nagyobb nézeteltérésekkel megvoltunk, nevelöapámmal is, ki pár éve elhunyt. Anyám sosem dolgozott azzal a kifogással hogy nevelt bennünket, utána meg hogy beteg. Biztosított jövöje nincs, se ház, se nyugdíj. Most a mamámmal él, aki már idös és ö kellenne hogy gondozza, házért, így állapodtak meg. Én a barátommal élek pár éve, még nincs saját házunk, semmink, mivel most próbáljuk megteremteni magunknak, dupla nulláról elég nehéz volt a kezdet,senki nem segített megindulnunk, nekem még az alap sem lett megadva, mert az általános iskola után nem mehettem tovább mert nem volt pénzünk, söt még ennünk sem, és ezzel normális munkát is elég nehéz volt találnom, viszont 16 éves koromtól dolgozok, fizetem magamnak a nyugdíj alapot, még idöben elkezdtem, hogy biztosítsam az idös koromat. Anyam mindig ragaszkodott hozzám, lehet kicsit jobban is a kelletinel, gondoltam ez igy rendben is van. Van még két idösebb fiú testvérem is akikkel nem olyan jó a kapcsolata, mert állitólag hálátlanok, nem sokat foglalkoztam az okokkal, mert nem érdekelt ki mit mondott kinek a multban, ki mit hánytorgatott fel, és miért vesztek össze, sosem érdekelt ez, nem mentem bele, mert szerintem az nem old meg semmit. Nos már tíz évell ezelött azt hittem, hogy anyám "halálos" beteg mert mindig valami baja volt, ideg, szív, stb, persze vannak egészség gondjai, de nem akkorák ahogy gondoltam. Az utóbbi idöben, mindig jobban és jobban nehezedett rám a teher hogy hamarosan öt is kell gondoznom, mert csak hozzám jönnem, mert mindenki más hülye és hálátlan. Persze úgygondoltam, hogy ez így ok, anyám, normálisan nem hagyom magára, de még korai mivel még hatvan éves, jól tartja magát, de csak erre tudtam gondolni, és idegeskedtem mivel még nekünk sem biztosított semmi, meg lehet ki is mennénk külföldre, amire az ö válasza az volt hogy: Hát de akkor mi lesz velem? Gondoltam, majd ha eljön az idö, megoldjuk, sürün beszéltünk, hallgattam a panaszkodásokat, mert sosem semmi nem jó úgy ahogy van, de már megszoktam, hetente beszéltünk, mivel nem egy országban vagyunk, mentünk hozzá, jött hozzánk, pénzt küldtem neki mikor kelett, bármiért itt voltunk. Még valamelyik nap kaptam a telefonhívást hogy ö már ezt így nem birja hogy neki parancsolgassonak, el jönne ide ebben a pillanatban, nem vár egy percet sem tovább, mikor kérdeztem mi a baj, gondolja meg mit csinál, ezt nemnek vette, mondta rendben akkor, megkérdezi a tesvéremet és ha oda sem mehet, megöli magát csak menjek el majd a temetésére. Melyik szülö mond ilyent a gyerekének? Itt már fokozódott az idegességem, próbáltam beszélni vele, de nem lehetett, mivel vísítva, sirva szabályosan ordibált, és akkor már kezdtek a sértegetések is, felhánytorgatások...mondtam ok, én ebben nem veszek részt mert a szavakat nem lehet viszavonni ha egyszer kimondjuk, és majd ha lehet vele normálisan beszélni, beszelünk és letettem. Másnap beavatott a mamám hogy az volt a gond, hogy valakivel megismerkedett 2 hete, mire a mamám mondta hogy elöbb ismerje meg, és utána hozza a házhoz mert ma nem tudni ki kicsoda ilyen kevés idö alatt, és ezen akadt ki, utána még öt is fenyegette hogy hogyha nem jöhet oda az a valaki, ott a szeme láttára megöli magát. De mostmár jöhet mivel hát mitcsinaljon a mamám ö is megijedt, és most minden rendben van. Én nem beszéltem vele azóta sem, nincs is tervemben, mert eddig mindenen tultettem magam, de ez megbántott és felnyitotta a szemem. Mikor édesapámtól vált el, szabályosan elszökött, máról holnapra kipakolt és nevelöapámhoz pakoltunk akit alig ismert. Mikor vele voltak gondok, a mamámhoz szökött, de mindig hazament. Most a mamámtól is el akart menni mert valami nem úgy volt ahogy ö akarta, pedig mindene megvan, ruha, étel, melegen van, amit akar megkap, és ez sem jó. A

testvéreim hálátlanok mert nem adnak neki privát nyugdijt minden hónapban hogy ö megélhessen, a mamám hálátlan mert nem engedi hogy egy ismeretlent hozzon a házhoz, én is az vagyok, mert nem segítek neki elszökni onnan és eltartani. Most látom hogy mindig szökött a problémáktól, mástól várja hogy megoldja az életét, ö nem tesz semmit azért és ha nincs neki segítve akkor megöléssel fenyeget,zsarol, sérteget. Most nem tudom mi van vele, csak várom mikor kapom a másik ordítozást, vagy esetleg a bocsánatkérést, és aztán ha valami megint nem úgy lesz ahogy ö akarja, akkor veszekedés lesz a vége, és így körbe, körbe, és már nincs is kedvem ezt folytatni bármennyire is az anyám. Mondanom sem kell hogy mennyire mérges, sértödött, és hálátlannak éreztem magam mikor ez lezajlott, egy hét alatt 5 kilót fogytam, még most is idegeskedek, és szörnyü büntudatom van hogyha esetleg az én életemmel is foglalkoznák, mert állandóan az jár az eszemben hogy mi lesz a következö, és ezt már nem birom. Elnézést kérek a hosszú storyért, esetleg valaki tud valami okosat mondani, volt e, van e ilyen helyzetben?