Hogyan tudnánk közelebb kerülni az öcsémhez?

Nálunk is ez volt. Semmilyen családi rendezvényen, ebéden, stb. nem volt hajlandó részt venni. Ha megkértük, akkor szándékosan veszekedést produkált, hogy lehetetlenné tegye a békés együttlétet. Próbáltunk vele beszélni, de vagy elmenekült otthonról, vagy becsukta a szobája ajtaját, meg sem hallotta, mit mondunk. Pszichológusról hallani sem akart. Ez ment 5-6 évig, rengeteg vita, veszekedés volt otthon, sok mindenbe belekeveredett, dolgozni nem akart, nehéz időszak volt.

Neki a természete is ilyen, volt a családban hasonló. Genetika

Eltelt 6-7 év, most kezd egy kicsit közelebb kerülni a családhoz, ehhez az is kellett, hogy kiment külföldre dolgozni és nagyon sok kudarc, probléma érte, mert ott is csak a saját makacs feje után ment. Most kezd belőlük tanulni, a poklon megy át. A család mellette áll, meghallgatjuk, segítünk, ahogy tudunk, de látom, hogy a régi rossz döntései levét issza, mert senkire nem volt hajlandó hallgatni, még csak meghallgatni sem.

Egyet tudtok tenni. Éreztessétek mindig vele, hogy szeretitek. Tudja azt, hogy van egy pont, ami mindig biztos, bármi is történik, oda vissza mehet és szeretni fogjátok.

Próbáljátok elmagyarázni neki, hogy ha már fedél van a feje felett, kap enni, fizetik az edzést, ami nem olcsó mulatság, akkor legalább annyival tisztelne meg benneteket hogy nem szarik a fejetekre!

El lehet zárni a pénzcsapot, és tartsa el magát, ha 18 lett! Már nem lenne akkora az arca!

Sehogy. Talán nem véletlenül zárkózik magába. Hagyjátok békén, hadd nyisson ő felétek, ha akar és ha már úgy érzi, hogy mer is. Másrészt: kamasz! Ember, minden kamasz mellé nem kell pszichiáter, csak azért, mert bőszen kamaszodik és keresi önmagát!

18 éves kor alatt elviheted pszichiáterhez és meg pszichológushoz is, de ha nem kooperatív a gyerek, akkor az úgysem ér semmit. Jár oda 18 éves koráig, mert muszáj és ennyi. Semmit nem fog neki jelenteni, csak egy újabb muszájt.

Az volna a legjobb, ha úgy kezelnétek, mint egy nagyon kedves ismerőst. Kap enni, inni, otthona van, kap zsebpénzt. Akihez szól, az legyen vele normális és kedves, ha ő maga bunkón válaszol, akkor ignoráljátok. Arra nem reagál senki, csak a normális kommunikációra. És főleg ne erőltessen senki semmit!

A változásnak vágyának magától kell erednie (motiváció, akarat), MEGVÁLTOZTATNI egy embert nem lehet, mert az mindig csak dacot, ellenállást és fölösleges harcokat és újabb sebeket szül.

Nem biztos, hogy egy 17 évesnek mindenben igaza van. Persze, hogy sérti az önérzetét, ha ellentmondanak neki, de azért valahogy mégis szóba kellene állni vele, hogy mi a gondja?! Látatlanban ezt nem lehet eltalálni, egy kamasznál teljesen természetes, hogy próbálgatja a határait, de azért legyen már egy keret, ameddig elmehet.

Ilyenkor szinte csak a saját szemszögükből látják a világot, nem mondom, hogy minden úgy van, ahogy a felnőtt mondja, de ha nem beszél a szülőkkel és a tesóval sem, akkor mégis hogyan találják ki, mi bántja?

Azért ennek a dolognak oda-vissza kellene működni. A szülők biztosítják a hátteret a tanuláshoz, szórakozáshoz, sporthoz, stb., a gyerek legalább annyit tegyen már meg, hogy nem veszi őket nullába.

Tipikus világfájdalmas kamasz hisztije.

Ignoráljátok ti is őt, szerintem két hét után ő megy oda.

Ha nem, akkor meg éljen csak egyedül, ha ő ettől boldog. Én biztos nem udvarolnék valakinek, aki így viselkedik. Egy család attól család, hogy EGYMÁSRA figyelünk. Ha ő nem törődik veletek, akkor nektek se kell vele.