Hogyan beszélgessek anyámmal, ha vele egyszerűen lehetetlen normálisan?

Komolyan, vele csak annyi egy beszélgetés, hogy mondok valamit, vagy mondja, hogy nem érdekli, vagy valami olyan témát kever bele, aminek semmi köze az egészhez, aztán felháborodik rajta, és veszekszik. Ha ő beszél általaban bármiről akkor csak panaszkodik. Ha hozzám szól akkor általában valami negatív dolog van, például lecsesz valami mondvacsinált indokkal. Van amikor beszélek neki, nem válaszol, aztán ha megkérdezem teljesen normálisan akkor elkezd veszekedni, hogy el fogom rontani az életem, mert nem úgy gondolkodom mint ő. Ha erről az egészről beszélni akarok vele akkor ő úgy dönt, hogy akkor inkább nem is szól hozzám. Vele lehetetlen beszélni, mindig vita van belőle, és akkor már természetesen neki van igaza alanyi jogon. Azóta ilyen amióta apám nem iszik, és nem ordítoznak. Azóta apu józan, de olyankor inkább el van magába, ha anyu mond, mesél valamit neki (vagy akár én) akkor max egy két szóval válaszol. Emiatt ugye anyám inkább velem beszél, ami nem túl működőképes a fent leírtak miatt.

Csak azt nem értem, hogy minek hajtogatja állandóan, hogy magányos, és nem tud velem beszélni, amikor nagyon jól tudja, hogy ez miért van. Ha hozzászólok az a baja, ha nem akkor meg az.

Szóval szerintetek, hogyan beszélgessek vele, hogy ne legyen belőle vita? 16l