Anyukám nagyon nehezen viseli, hogy elköltöztem otthonról, mit tegyek?

Egyke vagyok, mindig nagyon közel álltunk egymáshoz a szüleimmel, főleg anyuval. Most egy éve lesz, hogy elköltöztem Budapestre, érettségi után egyetemre. A lényeg, hogy ez egy ezer éve tervezett dolog volt, nagyon támogattak benne, kiskorom óta mondogatták, hogy kisfiam neked Pesten kell majd tanulnod és élned, mert ott a lehetőség stb, évekkel ezelőtt már egy lakást is vettek, hogy biztos legyen a jövőm, szóval tényleg, maximálisan mellettem álltak ebben a dologban, legalább annyira szerették volna ezt az egészet, mint én. Aztán most, hogy tényleg eljöttem, anyum teljesen tönkrement lelkileg... Folyamatosan mondja, hogy mennyire hiányzom neki, hogy egyedül van, hogy nincs kivel beszélgetni, kiről gondoskodni, hogy megőrül otthon. Kéthetente járok haza, mert nagy a távolság, de minden alkalommal azt látom, hogy tényleg rosszul van... elhanyagolja magát, rá sem lehet ismerni... apu is kész van már, hogy hiába van mellette, bármit csinál, nem tud neki segíteni, szinte minden este sír, emiatt aztán veszekednek... Nagyon aggódom miatta. Én már komolyan azt tervezem, hogy felmondom a suli melletti állásomat, passziváltatok ősztől és hazamegyek, legalább egy félévre, mert ezt így nem lehet. Aztán esetleg közelebb keresni hasonló képzést vagy nem tudom... Csak az az igazság, hogy ezt nem szeretném, mert megtaláltam már a helyem Budapesten, imádok itt élni, szeretem amit tanulok, sok haverom van... de azt akkor sem bocsátanám meg magamnak soha, ha anyu miattam menne tönkre. Mondtam, hogy jöjjenek fel ők is utánam, de ezt meg apu nem akarja, mondván ő utálja Bp-t. Nagyon szeretnék rajta segíteni, bűntudatom van az egész miatt, de a pesti életemet, sulit sem szeretném feladni, mert végre megvan az az élet, amire nagyon régóta vágytam... kezdek én is kikészülni. Hogy lehetne megoldani ezt az egész szitut, hogy tudnék segíteni rajta? Előre is köszi, aki ír pár sort.

20/f