Itt miért minden problémára azt írják "megoldásként", hogy "költözz el"?
Mert sokszor tényleg az az egyetlen megoldás. Én ha most lennék fiatal, léptem volna 18 évesen (azóta dolgozom, a főiskolát már munka mellett csináltam).
Ami tény, és amit tapasztaltam, hogy törekedhettem én bármilyen kompromisszumra (nem voltam egy eljárkálós, bulizós, dolgoztam, munka után többnyire hazamentem, tanultam, olvastam. Házimunkába besegítettem, és nem kicsit. Mosogatás, takarítás, porszívózás mindig az én dolgom volt, sokszor meg is főztem, amikor pl. vizsgaidőszakban otthon voltam szabin. Szemtelen nem voltam, renitens nem voltam, néha barátnőkkel egy-egy mozi, színház.) Oda nem hordtam senkit (ez is fontos, miattam nem kellett "kerülgetni" pasit, a szerelmi életemet házon kívül oldottam meg.) Egy-két barátnő időnként eljött, akkor a szobámban kávéztunk, sütiztünk, dumcsiztunk.
Ezeket csak azért írtam le, hogy abszolut nem volt egy kirívó életmódom.
Ezzel együtt anyám már olyan szinten éreztette, hogy ki akar utálni onnan, hogy vágni lehetett a levegőt. (Mindezt úgy, hogy "normális" család, nem volt új párja, apámmal éltek évtizedek óta). Ja, a ház 4 szobás, 140 nm-es volt, igaz, egy konyha, egy fürdő, szóval nem kétgenerációs, csak nagy.
A lényeg, hogy végül 24 évesen jöttem el, diploma után. De előbb kellett volna. Egyszerűen van szülő, akinek 18 éves koráig gyereke a gyereke, nem lehet vele mit kezdeni. Én is éreztem, hogy minden egyes otthon töltött nappal csak mérgesedik a helyzet, és úgy, hogy nem szolgáltam rá, de anyámat már a puszta jelenlétem is idegesítette.
Szerintem a "költözz el" sok esetben az egyetlen megoldás. Mert hiába írunk itt a gyk-n is tanácsokat, ha csak az egyik fél törekszik konszenzusra, de a másik fél már ajtón kívül látná a másikat, akkor úgysem fog neki megfelelni semmi.
100 km-re, és ide jöttem férjhez is.
Anyám azóta öreg, apu meghalt. A 100 km meg akkor is annyi volt, amikor elköltöztem, és most is ugyanannyi. Én sem rohanok a kezemből mindent eldobva. Aljas szemét módon lettem kikészítve otthon, hogy kotródjak el, szóval most a férjem és a kislányom az első, anyámhoz egy évben egyszer megyek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!