Mi a véleményetek erről a cikkről és a benne szereplő nőről, illetve a szülőkről?

ma 06:04: "Itt a szülők vastagon hibásak,az elrontott életetekben."

Igen, mert lehet hogy valami diktatúra módszerekkel kellett volna bennünk rávenni a helyes útra. Hátha akkor hallgatunk a szülőkre. Ma már én is azt mondom amit a nővérem, hogy jól pofoztak volna fel bennünk amikor a saját idióta eszünk szerint a rosszat választottuk. Persze nem azt mondom hogy vakon követni kell mások tanácsait. De nagyon meg kell hallgatni a bölcsebb, tapasztaltabb, és nem utolsó sorban a jót akaró szülő szavait. Mert nem azt szokta mondani a szülő hogy például szaladj át az úttesten. Hanem elmagyarázza hogyan menj át biztonságosan. És bármilyen furcsa is, de az tudja jobban aki már sok ezerszer átment önmaga is biztonságosan. És nem a gyerek. Így van a házasság terén is. Például az én anyám önmaga is jól házasodott. A virágzó gazdasággal rendelkező és szorgos apámhoz ment hozzá. Amelyik testvére nem így tett, hanem például hozzáment egy nincstelenhez, az élete végéig csóró maradt, ahogy még a gyerekei is. Tehát a szülőnek azért volt némi élettapasztalata nem csak az úttesten történő áthaladás példája terén, hanem a házasodás terén is.

Sokan azt is bizarrnak tartják hogy a szülő a családi röghöz akarja kötni a gyerekét, például hogy maradjon otthon és ápolja majd őket. Az jobb ha a gyerek mégis kimegy a házból és idegen időseket ápol például egy idősotthonban "cselédként"? Akár külföldön? Én dolgoztam a szülői gazdaságban is, meg voltam proli is idegen munkahelyeken, ráadásul diplomával. Elárulom hogy a kánaán, a földi paradicsom a szülői fészek volt. És nem pedig az idegen helyek, ami nem is az enyém, nem is az otthonom és ahol csak egy csicska voltam valójában. No persze, papíron jól mutatott a "műszaki vezető" című beosztás. De egy percig sem hittem el hogy azzal diplomás úr vagyok. Úr és király a szülői fészekben voltam. Ma is az lennék ha a szülőkre hallgatok.

"De bármiben lefogadok, hogy kb. 50-60 évesen úgy fogod látni hogy a szülőnek lett volna igaza." - na ja, az én nyomoronc anyám is kb ezt hitte... és kb hasonló gondolkodásmódot képviselt...

A valóság meg az, hogy 12 évesen is megvetettem ezért, (hiába, korán érő gyerek voltam) 32 évesen is, és 52 évesen is... és szerencsére kb pont az ellenkezője lettem, és szerencsére elég hamar rájöttem, hogy ha boldog életet akarok magamnak, akkor kb pont az ellenkezőjét kell tennem, mint amit ő akar, és pont olyan társat kell választanom, akitől ő óva intene...

Így 27 évesen számoltam fel vele minden kapcsolatot, a mai eszemmel azért ezt már 17 évesen megtenném.