Hogyan reagálnátok, ha a fiatok öngyilkos lenne?

Sokan írták előttem, hogy feldolgozhatatlan a gyermeked elvesztése.

Ez így van!

Nekem is van egy ismerősöm, aki elvesztette a fiát.

A fiú az öcséim (ikrek) osztálytársa, haverja volt.

Egy reggel holtan találták a szülei.

Az boncoláson azt derítették ki, hogy megpattant egy ér a nyakában.

Az apuka hónapokig rettegett, hogy a felesége nehogy elkövessen valamit...

Most minden nap a temetőbe járnak. Ez az életük része lett.

Ne tegyél semmi olyat, amit ellehet kerülni.

Lehet HOSSZÚ, BOLDOG életed.

Unokatesóm halt meg 12 évesen, betegségben. A szülei igyekeznek normális életet élni a másik két gyerekük miatt, de ha találkozom velük, akkor már nem látom azt a csillogást a szemükben amit régen. Arról nem is beszélve hogy az egész család pszichológushoz járt évekig.

Ők is "felvoltak készülve" a legrosszabbra mert nagyon beteg volt már, mégis összeomlottak.

Magamat okolnám, még akkor is, ha tudnám, hogy nem én voltam az oka, sosem tudnám megbocsátani magamnak, hogy a saját gyerekem, akit én neveltem, 19 korában megölte saját magát. Sose lennék többé "normális ember", az, aki voltam addig.

Szerintem a hozzátartozók utólag átélt érzelmei, és ezek feldolgozása szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy az illető hosszú betegség / hirtelen baleset / öngyilkosság következtében halt-e meg.

A legtöbb pszichiatriai szer mellékhatása az öngyilkossági hajlam.. ez van sajnos ismerem a legtöbb betegtájékoztatóját.

A gyerek halálát pedig egy szerető szülő SOHA nem képes feldolgozni és élete végéig megnyomorítja!

Szerintem aki depressziós, vagy bármi olyan nemű baja van amitől szenved és meg próbált küzdeni ellene, gyógyszerrel és pszichoterápiával is, az nem tartozik senkinek a szenvedésével, a szüleinek sem...

A szüleinek is meg kellene érteni és elfogadni, hogy nem akar így élni és örülni annak, ha abba maradhat a szenvedése, nem pedig érzelmileg zsarolni.

A depressziónak amúgy nem feltétlenül van oka, benne van a génekben, és van az a típus amivel nem lehet semmit sem kezdeni, s nincs az a gyász ami csak akár hasonlítható is lenne hozzá.

Ez egy olyan állapot amit egy egészséges ember el s tud képzelni, ezért nem is érthet meg, akkor sem ha már sok leki bántódása esett.

Ezzel nem bíztatni akarom a kérdezőt, szerintem nála nem ez a helyzet áll fenn, hogyha fel tette ezt a kérdést, csak leírom az igazat.