Mit tegyek? Hogy vegyek erőt magamon és mondjam azt, hogy elég volt?

A történet elég hosszú lesz.

A nagy fiamról van szó. Mindig is egy problémás gyerek volt, egészen kicsi kora óta. Mindig rossz fát tett a tűzre, az iskolában is sokszor verekedett. Mikor nagyobb lett megjelent a lógás, nem tanult, drogozni kezdett. Rendőrségi ügyek, na szóval nem volt könnyű. Aztán 23 éves kora körül látszólag kicsit jobb lett a helyzet. Elkezdett dolgozni, fenntartotta magát, lett egy barátnője. Anyukám felajánlotta neki, hogy az üresen álló lakásába be költözhet.

Aztán szakítottak a barátnőjével és megint jött a fekete leves. Nem dolgozott, anyukám fizette a rezsit a lakásba. Összejött egy lánnyal, aki ugyan olyan mint ő. Nem dolgozott, hazudoztak össze vissza. Majd egy hét múlva oda költözött a fiamhoz és 3 hónap után terhes lett. Mikor megtudtam a világból kiszaladtam volna, nagyon mérges voltam. Már elvetetni nem lehetett mert félidős terhesen mondták el. Úgy voltam vele, hogy az az ártatlan kisgyerek nem tehet semmiről. Mindent mi vettünk meg az utolsó db pelenkáig. A leány nem dolgozott tehát semmi keresete nem volt. A fiam épp amikor kedve volt.

És azóta, 3 éve ez megy. Hazudoznak, hogy dolgoznak miközben nem. Mi veszünk mindent, mert ha nem vennénk meg éhen halnának. De a fiamnak drogozni van pénze. A lakást amibe laknak anyukám eladta egy családtagnak aki albérletnek adja ki nekik. Továbbra is anyukám fizeti a rezsit, mi meg a bérleti díjat. Biztosítékot vállalatunk, hogy ne rakják ki őket. A csaladtag is tudja, hogy milyenek.

Egyszerűen belefáradtam. Csak az unokám miatt csinálom, csak miatta segítek nekik mert ő nem tehet semmiről.

De rajtuk kívül van még 2 gyerekem. Hála istennek mind a kettő megáll a saját lábán, de a szívem megszakad hogy nem tudok nekik segíteni mert...

De ha nem segítek az utcára teszik őket.

Kérlek segítsetek, ti mit csinálnátok?