Hany eves korban erdemes elmondani a gyereknek, h orokbefogadták?

A bátyámat anyuék örökbefogadták. Úgy nőttünk fel, hogy tudtunk róla.

Egy ismerősömnek 18 éves korában mondták el. Teljesen összetört lelkileg.

Szerintem az a jobb, ha tud róla a gyerek, már egészen kicsinek is.

Egészen a kezdetektől, de mindig a saját szintjén. Egy 2 évesnek nem kell részletesen elmagyarázni, hogy miért adták örökbe, de nem is kell hazudni. A gyerekek maguk is mutatják, hogy lelkileg mennyit bírnak. Ha feltesz egy kérdést, akkor valószínűleg képes lesz feldolgozni az erre adott választ, a saját szintjén, de nem kell több információt rázúdítani, mint amennyire ő maga kíváncsi. Egészen kicsi kortól bele lehet szőni a témát a mindennapi beszélgetésekbe. Pl. fotóalbumot nézegetni az első közös képekkel, vagy ha ovistársnak kistesója születik, ha terhes nőt lát, stb.

A gyerek akkor lesz egészséges és kiegyensúlyozott, ha a szülők természetesen kezelik a témát. Amíg a szülő úgy gondolja, hogy az örökbefogadás szégyen, kényes téma, tabu, akkor a gyerek is ezt fogja érezni.

Fontos, hogy a gyereknek legyen saját története, és ez ne a szülőkről szóljon. Tehát ne úgy kezdjük, hogy "anya nem tudott a hasából megszülni, ezért fogadott örökbe", mert a gyerek is gyorsan megérti, hogy ez egy kényszer megoldás, ami nem róla szól. Sokkal jobb, ha azzal kezdjük, hogy ő hogyan született meg és mikor találkozott a család, és mennyire örültek neki.

Ha szeretnéd jobban megérteni a témát, ajánlom az orokbe.hu-t, ahol részletesen leírják, hogy mikor és hogyan ajánlott erről beszélni a gyerekkel.

2-es vagyok.

Kiegészíteném azzal, hogy az ismerősöm úgy élte meg a "nagy beszélgetést", hogy neki egész életében hazudtak. Borzasztó állapotba került. Évekig járt terápiára. A szüleivel nagyon megromlott a viszonya.

"Egészen a kezdetektől, de mindig a saját szintjén. Egy 2 évesnek nem kell részletesen elmagyarázni, hogy miért adták örökbe, de nem is kell hazudni. A gyerekek maguk is mutatják, hogy lelkileg mennyit bírnak. Ha feltesz egy kérdést, akkor valószínűleg képes lesz feldolgozni az erre adott választ, a saját szintjén, de nem kell több információt rázúdítani, mint amennyire ő maga kíváncsi. Egészen kicsi kortól bele lehet szőni a témát a mindennapi beszélgetésekbe. Pl. fotóalbumot nézegetni az első közös képekkel, vagy ha ovistársnak kistesója születik, ha terhes nőt lát, stb.

A gyerek akkor lesz egészséges és kiegyensúlyozott, ha a szülők természetesen kezelik a témát. Amíg a szülő úgy gondolja, hogy az örökbefogadás szégyen, kényes téma, tabu, akkor a gyerek is ezt fogja érezni.

Fontos, hogy a gyereknek legyen saját története, és ez ne a szülőkről szóljon. Tehát ne úgy kezdjük, hogy "anya nem tudott a hasából megszülni, ezért fogadott örökbe", mert a gyerek is gyorsan megérti, hogy ez egy kényszer megoldás, ami nem róla szól. Sokkal jobb, ha azzal kezdjük, hogy ő hogyan született meg és mikor találkozott a család, és mennyire örültek neki."

Ezt a választ kimásoltam, mert én sem tudnám jobban megfogalmazni.

Nem tudok rosszabbat elképzelni, mint 18 évig hazudni a gyereknek, aztán a nyakába zúdítani az egészet és birkózzon meg vele, ahogy akar.

Aki ennyi évig titkolja, az nem a gyereket akarja védeni, hanem saját magát. Addig kényelmes ugye, amíg nem kell róla beszélni...

Én gyerekként nem értem mi ezen amit annyira nem lehet feldolgozni.

Kb. olyan mintha azt mondanák, hogy gyerekként barna szemukent születtem, de bekekult végül.

Van egy-két örökbefogadott barátom, és ok se nagyon tudják hogy mit kell ezen feldolgozni.