Mi az a nevelesi szokas, amit a szuleitek alkalmaztak (vagy pont hogy nem), es ti mashogy csinalnatok?

Kezdetnek normális emberként beszélnék a gyerekemmel és nem rabszolgaként.

Amik nálunk elhangzottak:

- Semmire nem viszed.

- Örülj hogy eltartalak.

- Örülj hogy a házamban lakhatsz, etetlek, meleg van a "segged" alá, nem zárlak a disznóólba.

- Belőled soha senki nem lesz.

- Soha nem fogsz dolgozni.

Na ezeket igyekeznék kerülni.

Hidd el, 10 év múlva, mikor végre kinövöd a depressziós-lázadó kamaszkort, és pl. el kell majd látnod magad, pláne amikor lesz majd saját gyereked is, akkor visszanézve ezt a kérdést rá fogsz jönni, hogy mennyire fingod nem volt semmiről és mekkora böszmeségeket gondoltál.

Dehogynem fogod te megkérni a gyerekedet, hogy porszívózzon meg mosogasson. Még többre is. Majd amikor napi 8 órát dolgozol és hazaérsz hulla fáradtan és azt látod, hogy az édes kislányod nem volt képes még annyira se, hogy elmosogasson 2 tányért, mert szerinte mindent az anyja kötelessége megcsinálni, akkor meglátod...

Nekem pl felnőtt nőként kellett megtanulnom takarítani, mert nem volt elvárás otthon. Ami azért gáz, mert felületes, félmunkát végeztem, és fogalmam sem volt arról, hogy nálam miért nem olyan szép a végeredmény, mint anyámnál, mert nem volt sosem megmutatva. Így duplán nyűgként éltem meg a dolgot, hiszen azt láttam, hogy szrul is csinálom. Ma már automatizálódott a dolog, de azért elég szívás. A gyerekemmel nem cseszek ki, a szobáját igenis tartsa rendbe, mert az az ő élettere, felelős érte. Ha pedig néha napján elfoglalt vagy fáradt lennék, igenis kérhessek már annyi szívességet, hogy mosogasson el.

Ráérőltetni olyat, amit nem akar, nyilván nem fogok, de azt is a saját érdekében meg kell tanulnia, hogy vannak szociális, társadalmi és családi elvárások is, amiknek meg kell felelni, be kell tudnia illeszkedni, mert különben a saját élete lesz pokol. Ha nem, akkor neki sincs joga semmilyen elvárást támasztani senki felé. És attól, hogy nekem ő a világ közepe, az csak én vagyok, más simán elküldi az anyjába, ha egy neveletlen bunkóként viselkedik. Nem fogok tőle elnézést kérni, amiért nevelni próbálom, és nem fogom azért kompenzálni, ha azt mondom neki, hogy fognia kell a kezem az úton való átkeléskor, vagy ha nem kapja meg a harmadik csokit aznap. Akkor sem, ha ő földhöz vágja magát, az emberek meg bámulnak. Attól, hogy ő is egy önálló személyiség, még gyerek. Nem tud bizonyos dolgokban reális döntéseket hozni, és ennek a terhét a vállára pakolni felelőtlenség. Nem léphetünk hátra, hogy mossuk kezeinket, az ő élete az ő döntése, mert mi pedig igenis felelősek vagyunk a gyermekeinkért. Nem csak a szükségleteiket kell kielégítenünk, hanem a tetteikért, a viselkedésükért és azért, hogy milyen emberré válnak, igenis mi tartozunk felelősséggel.

Mondjuk ez a munka dolog mindig kényes téma.

Egyrészt úgy vagyok vele, hogy azért maga után szokja meg, hogy rendet tart, elmosogat. Vagy időnként magától elmosogat, ne a szülőnek kelljen X óra munka után. Mosásnál is például a túrázós cuccaim magam takarítom, nem adnám oda anyámnak, hogy vakarja róla a sarat.

Bunkóságnak sem tartom, hogy ki kell venni a részünket a házimunkából. Hiszen miért lenne az. Ő maga is fogyaszt, ott él. Persze megint más ha éppen vizsgákra készül és kihívják kapálni. Nekem voltak ilyen "csak 5 perc" kezdetű mondatok amiből egész napos munka lett, aztán csodálkoztak, ha nem járok haza.

Én amolyan jutalom rendszer párti vagyok. Ha megcsinálod ezt és ezt, akkor elmehetsz ide és oda, vagy vehetsz ezt és azt. A gyerek is jól jár, a munka is meg van csinálva.

" nem fogok uvoltozni vele mert nem hajtja ossze a ruhait"

Vagy érdekes ez a ruhás téma is. Egyrészt, többen laknak a házban, érthető hogy a másikat zavarja a saját széthagyott holmink. Én lakótársakkal lakom, de rühellem mikor széthagynak mindent akár ruha akár mosatlan. Na meg persze egyszer megkérem szépen. Aztán még egyszer, még egyszer. Majd elszakad a cérna és közlöm, hogy ez így nem mehet tovább. Pedig ezek felnőtt emberek.

A mosogatós téma dettó ugyanez. 1-1 pohár, tányér nem zavaró. De mikor már ott áll halomban a sok mosatlan akkor elvárom, hogy mossa el az illető és ne én álljak neki 1 órát mosogatni mert neki nem volt hozzá kedve.

"az oltozkodesebe addig nem fogok beleszolni amig nincs kint belole valami "

Akkor magyarul vizet prédikálsz de magad is bort iszol. Hiszen először azzal jössz, hogy nem szólsz bele. Aztán jön az apró betűs rész, hogy "kivéve ha..."

"ha nem akar eljonni egy barmilyen programra akkor nem fog"

Én azt mondom, hogy néha ebben is akaratosnak kell lenni. Magam ismerve olyan vagyok, hogy kikelni sem szeretek az ágyból, elindulni, kimozdulni sem. De utólag szinte sosem bánom meg, ha elmegyek valahova. Persze itt is vannak fokozatok. Nem mindegy hogy elrángatnak a sosem látott rokon esküvőjére, vagy megtalálják azt a programot amit még én is élvezhetek.

Látom Kérdező nem sikerült fogni a 13#-as ironikus válaszát :-)

Amúgy igen, ha lesz gyeeeked tök máskepp fogod gondolni, mikor a 14 évesed ott fetreng a tévé meg a telefon előtt te meg megguvadsz mig összekaparod valahonnan a szennyesét és rájössz hohy igy nem 3p alatt inditod a mosást hanem lehet 15p...

Aztán ha a takarítast is a kedvére bizod akkor lehet hogy 20percen at forogsz a konyha es a szobája között mig összeszeded a mosatlant vagy racsodalkozol hogy elfogyott az összes tiszta kiskanal mert a gyerek elhurcolta...

8 óra munka után baromira nem lesz kedved meg utana is takaritani, hidd el.

Volt egy ismerősöm, takaritónő jart hozzájuk, anyját se látta takarítani - a 8 éves azt nem tudta, mi a seprű...szó szerint. Szerinted egy ilyen gyerek ha felnő hogy fogja megélni a házimunkát? A legnagyobb kínnak.

Nekem mindig le kellett feküdnöm hétköznap 21:30-kor ,hétvégén pedig 22:00-kor . Ez nagyon zavart, de nem az időpont miatt,(később magamtól is lefeküdtem akkor), hanem mert nagyon korlátozva éreztem magam, és úgy gondoltam uralni akarnak.

A saját gyerekemnél ezt biztos nem csinálnám, mert ez akkor nagyon zavart