Mit csináljak, ha a volt barátom anyukája rám szállt? Ti mennyire vagytok jóban a gyerekeitek (volt) párjaival?

A barátommal 'közös megegyezéssel' szétmentünk, igazából nem volt semmi már a kapcsolatunkban, ami jó... 16 éves korunkban jöttünk össze, másfél évet együtt is éltünk, és már sokszor úgy éreztem, mintha 20-30 éve lennénk együtt. Mindent megszokásból csináltunk, és én többre vágytam ennél. A kapcsolatunk alatt is jóban voltam a szüleivel, főleg az anyukájával. Ő nem dolgozik, 20 évig gyereket nevelt. De most ugye mind a két gyerek egyetemre jár, és mondta, hogy nagyon barátnői sincsenek, mert sokan irigyek rájuk, és a rosszindulat nagy úr... Akik vannak barátnői, ők meg napközben dolgoznak, délután meg inkább a családdal vannak, ezért leginkább hétvégén tudnak találkozni.

Én most csúszok egy félévet az egyetemen, ezért elég kevés órám van. Sok a szabadidőm, ő pedig folyton keres. Eleinte még csak ilyen hetente-kéthetente találkoztunk egy kávéra, sütire. De mostmár olyanokat talál ki, hogy menjek el vele wellnessezni 4 napra, vagy hogy ő úgy elutazna valami meleg helyre, de a férje nem tudja 2-3 hétre itthagyni a munkát, ezért nincs-e kedvem menni nekem. Mondtam, hogy hát erre hirtelen nem fogok kapni 4-500 ezret, erre mondta, hogy jaj ha ezen múlik, kifizetik ők nekem. Legutóbb is kimentünk Bécs mellé egy outletbe, és tetszett egy melegítőszett, de annyit, amennyibe került, nem adtam volna ki rá, mert kb csak itthon vettem volna fel. Szóval letettem róla, erre megvette nekem, hogy "egy kis köszönet, hogy eljöttem vele"...

Közben folyamatosan mondja, hogy mennyire kár, hogy szétmentünk a fiával, mert ő már látta maga előtt, milyen gyönyörű unokái lettek volna, és hogy ő érzi, hogy nekem még van dolgom a volt párommal.

Nem tudom lekoptatni sem, mert felhívott ma is, hogy este nem akarok-e elmenni hozzájuk. Mondtam, hogy már sajnos van programom, kérdezte micsoda. Mondtam megyek moziba két barátnőmmel. Erre hogy jaj hát ő ezeréve nem volt moziba, és hogy hú az a film mennyire érdekli, amit nézünk... Nyilván ezek után megkérdeztem, hogy nincs-e kedve jönni velünk, persze volt. Kedves, meg aranyos, de konkrétan többet találkozom vele, mint a saját anyámmal... Ráadásul nem is veszi a lapot, amikor túlzásba esik. Elhiszem, hogy rossz neki egyedül, de mikor mondom, hogy járjon el tornázni csoportokba, vagy valami tanfolyamra (pl. régen fotós szeretett volna lenni), akkor azzal jön, hogy jaj hát egyedül biztos nem, kísérjem el én is.