Akinek nincs gyermeke, felesége-férje, rá ki "vigyáz", ki figyel, ki segiti idős korában, velük mi lesz?

Öszintén szóval gondold át még egyszer a kérdésedet!

A gyerekek többsége nem ott él felnöttként, ahol a szülők, ezért nincs lehetősége sem a szülőket gondozni idősebb korban. (Most arról nem is szólok, hogy rengeteg szülő-gyerek kapcsolat borzasztó rossz, ezért eleve nem tartanak egymással jóformán semmi kapcsolatot). Akik több száz vagy több ezer Km-re laknak a szülőktől, azok semmiképpen enm tudják megoldani a segítést.

A férj-feleség téma legalább ennyire értelemeelen dolog, mert egyrészt nagyon kevés kapcsolat (lényegtelen, hogy házasság vagy együttélés) tart 5-10 évnél tovább, de ha mégís, akkor meg általában mindkettő hasonló korú, azaz emiatt sem tudja a másikat ápolni, mivel ő maga is erre szorulna. Ezen kívül az egyik fél elöbb meghal, mint a másik és akkor ugyanúgy egyedül van, mint párkapcsolat nélkül.

SZóval az semmit nem jelent, ha valakinek van gyereke/párja, ettől ugyanolyan egyedül marad a végén, mint akinek nincs.

2 esetet írnék.:

1.; 80 éves néni,gyermektelen,egyedülálló. Anno eladta a lakását és befizetett egy otthonba. Nagyon jól érzi magát. 40nm szoba-fürdőszoba. Korlátlan mozgás. Ő még aktív.

2.; idős,alkesz nő macskákkal él. Minden tiszta macska sz@r. Senkije sincs,csak a barátnője,aki szó szeri t ki szokta mosni a sz@rból. Keményen megdolgozik azért a lakásért,amit ő fog megkapni,mert a néninek rokona sincs.

+1 : Apósomat a lakásmaffia találta meg. 10éves per után kapták vissza a házat.

"velük mi lesz?"

Semmi különös. Arra vigyázzon az illető, hogy legyen egy ingatlana mindenképpen. Öreg korában pedig köthet eltartási vagy életjáradéki szerződést.

Semmi garancia arra sajnos, hogy a gyerek velünk marad, nem is azért szülte az ember. Akinek a világ túlsó felére költözik a gyereke, az se sokat "vigyáz" a szülőjére, nem is tud. Úgy értem, tevőlegesen nem tud. Az más téma, hogy ha szükséges, pénzzel biztosan tudja támogatni az idős szülőt. De aki meg nem szült, annak jóval több pénze kell, hogy maradjon, tehát simán tartalékolhat idős korára.

Nekem nincs gyerekem, számtalanszor megkapom, hogy öreg koromban senki rám sem fogja nyitni az ajtót.

De az a nagy helyzet, hogy a gyerek önmagában nem garancia arra, hogy ott lesz melletted. Maga a gyerek is születhet betegen és könnyen lehet, hogy te fogod életed végéig ellatni őt. Bár ne történjen ilyen, de akár meg is halhat a gyerek korán.

Másik opció, hogy a gyerek a saját életét éli valahol külföldön. Egyik ismerősöm gyereke Kanadába emigralt.. Ott van férje, gyereke, kizart, hogy hazajojjon ápolni a szüleit.

A másik opció hogy rossz volt a viszony és a gyereknek eszébe sincs az öreg szüleit pesztràlni.. Egyik ismerosemet verte az apja mindig is. Most az alkohol miatt magatehetetlen lett. Az ismerősöm leszarja az öreget.

Szóval semmi garancia rá, hogy akinek van gyereke az ott lesz mellette időskoraban.

Jó esetben igen, de tudjuk milyen kiszámíthatatlan az élet.

A legokosabb döntés, ha az ember elkezd magáról gondoskodni, felretesz az idős eveire. Illetve ha vannak barátai és joban van a családjával (testvérei, unokahugai stb) akkor lehet ők is fognak segíteni.

Mamàm például ápolásra szorul. A gyerekkori legjobb barátnője rengeteget van vele és segít. Nem csak a gyerekek lehetnek ott melletted. (bár értelemszerűen mi ápoljuk mamám, de mint írtam sok esetben nem így történik)

A hazastars meg sajnos meghalhat vagy lehet ő még betegebb lesz nálad..

Például be tudja magát fizetni egy normális helyre - vannak olyan "öregek otthona" kaliberű helyek, ahol egy konkrét lakást tudsz venni, szép környezetben, és van társaság, ellátás, kb mint egy lakópark kifejezetten időseknek. Ha nincs senkije az illetőnek, akkor simán belefér szerintem, hogy mindenét eladja, és beköltözzön, hiszen úgyse lenne, aki örökölje a házat. Párom nagypapája épp ilyenben gondolkozik, pedig neki aztán van segítsége bőven, de egyszerűen utálja, hogy egyedül él.

Én akkor is ezt csinálnám mondjuk, ha lennének gyerekeim-unokáim. Előbb fordulnék fel, mint hogy rájuk akasszam magam, és arra menjen el az életük, hogy engem babusgatnak. Első diákmunkás melóm óta rakok félre rendszeresen pénzt, több egyéb ok mellett ezért is, hogy öregkoromban ne csak pislogjak, hogy semmire se elég a nyugdíj.

Nem tudom, ide csak a negatív válaszolók írnak.Azért nem ezt látom nagy általánosságban a környezetemben.

Én anyukám 87éves.A nővérem és én gondozzuk a saját otthonában, de a felnőtt gyerekeink is részt vesznek benne, ki mikor ér rá.Van aki orvoshoz viszi kocsival, van aki bevásárol,ebédet hozzák neki,sógorom az udvarát tartja rendben, stb.Plusz jár hozzá egy gondozónő is napi 1 órát.Még nem fekvőbeteg,de ha romlana az állapota,hárman vagyunk testvérek, valamelyikünk magához venné.

Mondhatnék jó pár hasonló helyzetű időset a környezetemben, akire a gyerekei figyelnek, segítik.

Nálunk a kiterjedt rokoni körben ezt így szokás csinálni.Senki nem hagyja magára az időset,valami megoldás mindig van, hogy ne legyen egyedül és valaki gondozza.

Nekünk is 3 felnőtt gyermekem van,mindegyik a közelünkben él a családjával, jó a kapcsolatunk nagyon.Még nem szorulunk rájuk, de folyton jönnek, mindenben segítenek.100% hogy soha nem fognak magunkra hagyni bennünket öregen, mert nem olyanok.

Minden ott dől el, milyen gyermekkoruk volt, milyen nevelést kaptak, milyen példát láttak,emberileg milyen felnőttek lettek, mennyi szeretetet és törődést kaptak.Mert azt fogják viszonozni.

ma 12:31-es: igen sok butaságot írtál.

Teljesen mindegy, milyen nevelést kap valaki, nem ettöl függ az egész.

Én pl hiába akarnám a szüleimet ápolni, ha 2000 kmre élek tölük, mert ide köt a munkám. Ilyen távról lehetetlen átjárni hozzájuk, ök értelemszerüen nem akarnak ideköltözni, mert nem ismerik a nyelvet, ezért itt teljesen el lennének szigetelödve, én meg nem tudok onnan dolgozni.

Ez nem nevelés kérdése, persze ha valaki a helyi kisboltban eladó, az könnyen megoldja (nem leminösítés, nehoyg valaki belekössön), de akinek olyan a munkája, amit nem lehet akárhol végezni, annak más a helyzete. Annak meg végképp semmi értelme sem lenne, hogy otthagyjam a munkahelyemet, és munkanélküli legyek - ezzel senkin nem segítenék.

Nem csak úgy lehet ápolni és támogatni az idős szülőket, hogy feladod az életed és pelenkázod.

Ismerősöm példája. 3 gyerek messze élnek az idős szülőtől. Nem jött vissza egyik sem ápolni, viszont közösen fizetik az ápolását. Szinte luxusban él. Folyamatosan kontaktban vannak. Mindenki boldog és éli a saját életét. A 7 unoka és 3 gyerek időközönként telefonál, skypeolnak, évente egyszer valaki személyesen is meglátogatja. Múltkor a nyaralásból küldték neki a szuvenír csomagot (nasik és egyéb dolgokat). Tehát nincs elfelejtve attól még, hogy nincsennek ott vele.