Akiknek nincs apukájuk! Nektek miért nincs! Mikor és miért lépett le?

6 eves voltam. Az ő verziója szerint anyám nem takarított, nem törődött se a lakással, se velünk. A valosag ellenben az, hogy anyám majdhogynem kényszeres tisztaságmanias, apám meg xart mindenre, és össze jött egy másik nővel. Ennek már majd 40 éve, úgy 25 éve egyáltalán nincs köztünk semmi kapcsolat

5 éves voltam, mikor elváltak, nem lépett le, anyám kivágta, mint macskát s*arni, nem akarta harmadik gyerekként az apámat is tartani, akinek akkortájt már 1-2 éve büdös volt a munka. Maradt volna ő a világ végéig, ha anyám tűri, de őt nem olyan fából faragták szerencsére. Még úgy 3 évig elvitt minket hébe-hóba, aztán 9 éves korom körül felszívódott, addig reménykedett, hogy majd visszaszivároghat valamikor, mikor tudatosult benne, hogy nem, úgy volt vele,ha ő anyánknak nem kell, akkor neki meg mi nem kellünk a nővéremmel. Jellemóriás valóban. A helyzetet megkoronázandó (bár erről már csak felnőttként tudtam, mert bár minden oka meglett volna rá, az anyánk apánkról soha egy rossz szót nem szólt, minket kímélendő) hogy anyámnak még évekig tiltották a fizetése 33%-át, a lakás felét ugye ki kellett fizetnie apánknak, mindezt úgy, hogy tőle meg gyerektartást nem tudtak vonni, lévén esze ágában sem volt dolgozni menni. Így nem csak, hogy egy fizetésből tartott minket, de még annak is vonták a harmadát. Nem tudom ez most miképpen menne, akkor, 79-ben, mikor elváltak ez így ment. Az senkit nem érdekelt, sem az államot, apánkat az meg pláne nem, ha mi éhen is döglünk, anyánk bejelentett béréből vontak mint a katonatiszt, apánk meg elsunnyogta amíg élt, mert sose dolgozott már utána, amiből vonhatták volna. Már nincs bennem felé semmiféle harag, fölösleges energia volna bármi érzelem, már meg sem vetem, egyáltalán nem érdekel.17 éves koromban láttam utoljára, szembejött az utcán, nagy örömmel köszönt nekem, de már akkor sem érdekelt, tovább mentem. Most nemrég tudtuk meg, hogy állítólag halottnak nyilvánították, fogalmam sincs miatt és miként, nem is érdekel, akkor döbbentem rá, hogy az érzelemnek a szikrája sem futott át rajtam, mikor ezt meghallottam. Egyszer már nem emlékszem milyen helyzetben megkatam, valakitől a "de hát mégiscsak az apád" féle, mindenféle rációt, észsérvet nélkülöző közhelyet. Már miért volna az? Biológiailag valóban az, de ennyi. Az az ember, aki felől a két gyereke éhen is dögölhet, vagy utcára kerülhet, nem apa, bárki bármit is mond. Ahogy nőttem, szépen eljutottam idáig, de hazudnék, ha azt állítanám akkor mikor eltűnt, nem viselt meg. Mára már se harag, se semmi frusztráció nincsen emiatt benne. Anyánk bitang erős nő volt, most is az, egyedül is megoldotta, évekig 2/3 fizetésből tisztességesen, nélkülözés nélkül nevelt minket, bár nem volt habzsidőzsi. Kifizette apánkat, mindketten tovább tanulhattunk, nem zavarta egyikőnket sem dolgozni középiskola után a saját dolgát megkönnyítendő. Lánytestvérek vagyunk, ezt a példát hoztuk otthonról, amiért örökre hálás leszek. Megtanultuk, hogy minden helyzetből van kiút, hogy nem dől össze a világ akkor sem, ha az ember kapcsolata tönkre megy, hogy egy nő férfi nélkül is boldogul, ha úgy hozza a sors és pláne azt, hogy ne viseljünk el semmi olyat a társunktól a család szentségének megóvása mögé gyáván elbújva, ami számunkra megalázó, vagy romboló.

6 éves voltam, amikor teherbe ejtette a szeretőjét, ezért kirakott minket a házból.

Körülbelül 8 évesek lehettünk a tesómmal, mikor faképnél hagyott minket, ennek már 14 éve. Magyarázatot sosem adott, még csak nem is szólt, hogy mire készül, de mint utólag kiderült, egy másik nő volt a dologban.