Jogos a sértődés? Vissza a szülőkhöz 3 gyerekkel, férjjel?

18 évesen külön költöztem. Az elején még furcsa volt, kb minden hétvégét otthon töltöttem anyukáméknál, de idővel belejöttem és élveztem az önállóságot. Szeretem anyut, de 2-3 nap után egymás idegeire megyünk. Ő nagyon félt és aggódik mindenért, kb már azért is, ha nem iszom elég vizet. Én sokszor tervezgetek, inspirálódok, pl. hogy milyen kiegészítőket szeretnék a lakásba, vagy hogy összeszedegetem, milyen ruhákat szeretnék megrendelni az adott szezonban, stb. Ő meg ettől van ki, hogy "minek költöm a pénzt", mintha egy kép elmentéséért azonnal fizetni kellene... De ezek csak példák, ugyanúgy baj volt, ha főztem valamit, és máshogy csináltam, mint ahogy ő szokta, vagy ha este 11 után mentem valahová, mert "minek olyan későn". Szóval úgy éreztem, sokkal jobb nekünk, ha minden nap beszélünk telefonon, de találkozni inkább csak hetente 2-3 alkalommal, és csak néhány órára. Viszont most elég váratlan helyzet állt elő az életünkben... A férjemmel akartunk a fiunknak kistestvért, kiderült, hogy ketten érkeznek. Persze nagy az öröm, de így a mostani lakásunk biztosan kicsi lesz rövidesen (2 és fél háló, plusz nappalis, kertkapcsolatos társasházi lakás). Gondolkoztunk abban, hogy veszünk egy kertes házat, végül úgy döntöttünk, hogy építkezni fogunk.

Anyukám viszont mintha megsértődött volna. Felajánlotta, hogy költözzünk vissza hozzá, mert ő ott van egyedül, nagy a ház és így tudna mindenben segíteni a picik körül (kicsit több, mint 2 év lesz az ikrek és a fiunk között). Nemrég vált el, ezért is gondolom, ha örülne, ha újra ott élnék. Ráadásul az unokáját is imádja, tényleg segít mindenben, bármire kérem meg. Viszont annyira jó lenne egy saját ház, otthon... Mert bármikor hazamegyünk, ott úgy érzem magam, hogy én vagyok a "gyerek", és félek, nem tudnék úgy anya és feleség lenni. Ő viszont az ingatlan árakkal jön, meg hogy így nem kéne külön segítséget alkalmaznunk, én is jobban tudnám szervezni a napjainkat. És hogy nem vagyok normális, hogy 3 pici mellé egy építkezést is a nyakunkba veszünk. Anyagilag nyilván akkor járnánk jobban, ha odaköltöznénk hozzá, de mégis úgy érzem, hogy hosszútávon nem lenne jó. Nem tudom megmondani miért, de ezt érzem.