Káros megalázni a gyereket a külseje miatt?
Ha a lányod/fiad gyerek/kamasz korában nem kifejezetten szép, szabad ezt egyáltalán közölni vele, vagy inkább ne?
Vagy inkább támogatni kéne, hogy elfogadja magát?
És mi a helyes, ha az iskolában bántják emiatt?
Ha a tanárok is, nem csak a gyerekek.
Nem voltam csúnya kislány, csak épp voltak szebbek is az osztályban, főleg általánosban.
A diákok mellett a tanároktól is kaptam sokszor, hogy "X"-nek lehet az adott dolgot, mert ő szép kislány, nekem meg tudni kéne, hol a helyem. Illetve "ne bőgj, mert csak rondább leszel".
Otthon ezzel nem nagyon törődtek akkor, ha elmondtam, megkaptam, hogy ez van, ez a világ rendje, foglalkozz mással, illetve apukám még gyakran direkt bántott is.
Később 14-15 évesen nem csináltam problémát ebből, elfogadtam, hogy vannak a szép lányok, meg vannak a nem szépek, a kiszemeltjeimnek mindig az aktuális osztály szépe tetszett, ezt is lenyeltem valahogy. Idővel már az iskolában sem piszkáltak, mert lepergett.
Ha megkaptam, csúnya vagyok, megmondtam, tudom, de valahogy nem tud érdekelni.
Középiskolában egyszer voltam bálkirálynő, az is inkább azért, mert sokan szerettek az iskolában, sok volt a barátnőm, ismerősöm, akik kedveltek.
Apukámtól persze megkaptam, hogy szánalomból szavaztak rám, mert annyira csúnya vagyok, hogy megszántak.
Akkor rosszul esett, most már úgy gondolom, szép lenne a világ, ha ennyi emberség lenne a az emberekben (pláne olyan fiatalokban).
Mi a helyes inkább?
Már gyerekként szembesíteni a lányt (vagy fiút), hogy vannak, akik mindigis kivételezettek lesznek az életben a külsejük miatt, a többi meg majd elfogadja magát csendben, vagy elég, ha felnőttként jön rá?
Hogy káros e -ez hogy lehet kérdés?
Aki ilyet csinál, az elsősorban saját magát minősíti. Valószínűleg valami régi sérelem okozza, hogy szándékosan ártani akar másoknak. Valószínűleg nem te vagy az egyetlen, akinek ilyeneket mond.
Eleve, nincs olyan szépségideál, aki mindenkinek tetszik. Jó, vannak olyan tulajdonságok, amik általánosan népszerűek, mint a hosszú haj, vékony arc, formás popsi. Viszont vannak olyan, külsejükből élő hölgyek, akik nekem egyáltalán nem tetszenek és kb annyi reakciót váltanak ki belőlem, mint egy rozsdás vasszög. Tényleg :-)
30-as éveimben járó, egészséges férfi vagyok, de ugye ízlések és pofonok.
Kérdésedre válaszolva, nem kell szembesíteni senkit a hiányosságaival. Dicsérni igen, mivel lehet, hogy meghozza a kedvét abba az irányba, és később nagy valakivé válik. Az pedig neked is sikerélmény, hiszen te fedezted fel :)
"vannak, akik mindig is kivételezettek lesznek az életben a külsejük miatt,"
- én inkább úgy mondanám, van néhány balek, aki képes fizetni, vagy kivételt tenni valakivel csupán a külseje miatt. De azért a legtöbb helyen a személyiséget, vagy a teljesítmény díjazzák.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!