Kérjek én elnézést Aputól vagy maradjon a "örihari"?

Lassan 2 nem szólunk egymáshoz. Onnét jött a dolog, hogy összevesztünk, slussz kulcsot kicseréltem a kocsihoz és szerinte a lemerült elemes kulcsot felcseréltem a jól működővel majd amikor szóvátette én indulatosan letettem az asztalra és mondtam "hogy akkor csináld meg Te" erre rámkiabált ( nagyon ijedős vagyok ha kiabál gyerekkorom óta ha kiabál Apu félek ) ,hogy én neki nem segítek, én meg mint írtam megijedtem ,de erőt vettem magamon és én is ordítottam majd a több családban is szokásos "hogy beszélsz az Apáddal "c. kérdés jött.

Erre közelebb lépten hozzá és mondtam neki hangosan, hogy ne ordibáljál velem, néztünk egymás szemébe mint a halak, de mereven, dühösön. Aztán fogtam magam otthagytam.

Ő megharagudott rám, és látni sem akar. Pedig mindig sülve főve együtt csináltunk mindent, nem mindent azért, de nap 24 órájából 4-et biztos együtt lógtunk, dumcsiztunk. (Modern megfogalmazás)

Az a félelmem, hogy ügye ha én kérek bocsánatot azzal azt a erényt, hogy kiálltam magamért és visszaszóltam elvesztem.

De veszettül hiányzik a társasága..

Ha nekem valaha is mondták volna, hogy 2 hétig nem beszélünk kiröhögöm...