Jogos az anyám felháborodása?
A rövid előzménye a sztorinak az, hogy szeptember végén költöztem el otthonról, hogy közelebb legyek az egyetemhez és ne kelljen naponta másfél vagy két órát vonatozni oda-vissza. Édesanyámmal ketten éltünk. Sajnos nem kaptam kollégiumi szobát, így albérletbe kellett mennem. Szerencsém volt, mert viszonylag olcsón találtam egyet. Nem sokkal a költözés után találtam munkát is, ahol egyetem mellett heti 25 órát dolgozok azóta is, hogy tudjam fizetni az albit, kaját, minden mást. A suli és munka mellett fokozatosan kevesebbet voltam elérhető, nem voltam fent facen sem. Volt, hogy majdnem egy napig nem léptem be. Ilyenkor az anyám idegesen hívogat, hogy legalább megírhatnám neki, hogy hol meg kikkel vagyok, hogy tudja, hogy nincs bajom. Ezenfelül mindig kéri, hogy küldjem el neki a beosztásom, hogy tudja mikor dolgozom. Ha meg nem küldöm át szó nélkül, vagy elfelejtem, akkor megy a hiszti, hogy ennyit nem tudok megcsinálni és hogy nem foglalkozok vele. A munka miatt nagyon keveset voltam otthon, nagyjából háromszor 1-2 napra, és emiatt is állandóan megjegyzést tesz, hogy én soha nem járok haza vagy nem is akarok hazamenni, élem a világom, stb. Ilyenkor hiába mondom, hogy nem én írom a beosztásom, nem én döntöm el mikor akarok menni dolgozni, azt mondja rá, hogy "Tudom, de akkor is." Lassan két hónapja lett kapcsolatom is, akivel az utóbbi időben nagyon sok időt töltünk együtt. Amikor nem dolgozunk, akkor együtt vagyunk munka előtt/után, egy-két napokat egymásnál vagyunk. Most a vizsgaidőszak, munka, és a barátom miatt sokkal kevésbé voltam elérhető, mint korábban. Napokig csak esténként elalvás előtt volt a kezemben a telefon pár percre, vagy egyáltalán nem. Lassan egy hete voltam otthon két napot, jött velem a barátom is, hogy találkozzon anyummal. Az a két nap majdnem folyamatos szurkálódásból állt, feltűnően csak akkor ha a barátom is jelen volt, hogy én mennyire nem tartom a családommal a kapcsolatot (csak mert a nagyszüleim sem értek el sokszor elsőre, sokszor munka után - este 10-kor - láttam, hogy hívtak, így emiatt is cirkusz volt). Sőt, anyám még célzást is tett rá a barátom előtt, hogy havi szinten támogat engem és ennek ellenére sem keresem soha. Ez hatalmas nagy kamu. Teljes mértékben magamat tartom el, senki nem pótol ki egy fontinttal sem. Egyedül az albérlet első havi bérleti díját és egy havi kauciót fizette anyum, de azt folyamatosan apránként utalgatom vissza neki amikor megjön a fizetésem. Most volt két munkamentes napom és a barátoméknál töltöttem. A barátomnak nagyon szeret együtt lenni a családja, így ha mindenki otthon van, akkor összeülnek nasizni és társasozni. Természetesen én is csatlakozom ilyenkor. Legutóbb annyira elhúzódott a játék, hogy éjfél után került a kezembe a telefonom. Láttam, hogy anyum írt kb. a kora esti órákban, hogy "Dolgozol?? És holnap mész dolgozni???" Ezt így ahogy leírtam. Ezen kicsit felidegesítettem magam, hogy állandóan tudni akarja hol vagyok, szóval nem válaszoltam neki, hanem aludtam. Reggelre már kétszer hívott, de le voltam némítva,így nem hallottam. Elkísértem a barátomat a munkahelyére, aztán hazajöttem az albiba. Visszahívtam anyum, és újra leszidott, hogy miért vagyok vele ilyen. Még mindig nem tudja a beosztásom, hát így honnan tudja, mikor vagyok a munkahelyen, ha "nem is állok vele szóba" akkor legalább annyit leírhatnék neki, hogy épp merre csavargok... Ezeken kívül beleszól abba, hogy mire költöm a pénzem. Heti 25 órával annyit keresek, ami a lakbéremnek a kétszerese, szóval a fele ilyenkor mindig arra megy. Néha veszek magamnak egy-két ruhát és elmegyek ide-oda a barátaimmal, szaktársakkal, vagy jelenleg a barátommal, ha ezekről pedig tudomást szerez, akkor egyből kötekedik, hogy szórom a pénzt minden hülyeségre és csak ételre nem marad, nem tudok bánni a pénzzel, stb. A mai beszélgetésünknek az lett a vége, hogy azt mondtam neki, hogy nem fogok mindig beszámolni arról, hogy épp merre vagyok és ha épp valami dolgom van, nem fogom előkapni a telefont, hogy dobjak egy üzit neki, hogy mit csinálok. Erre az volt a válasza, hogy "jó, akkor x.@rd csak le anyádat", és kinyomta a telefont. Én megértem, hogy aggódik értem, viszont szerintem ez már a ló túloldala. Én vagyok túl érzéketlen vagy tényleg túlzás amit az anyám csinál? :/
20/L
Minek küld át a beosztást felnőtt vagy,dolgozol,az rég rossz h ki kell erőszakolnia a gyerektől a infot. De tuti h irigy,és féltékeny,te találtál melot,élsz,lett párod,ő meg egyedül maradt. :( Frusztrálja a tudat h 20 évesen neked van az ami neki nincs ,Élete..
36N
Túlzás, amit csinál, DE benned sem teng túl az empátia.
Tehát adott egy kissé hisztis anyuka, aki nehezen viseli azt, hogy már nem laksz otthon.
És adott vagy te, aki tényleg nem törődsz vele, mert kb. minden fontosabb, mint ő, még az újdonsült barátod szülei is.
Persze, egy önállósuló fiatal felnőttnek ez nagyon irritáló, de nekem, miután anyám már felnőttként kezel, nem okoz lelki stresszt elmesélni a beosztásom, vagy ha elmegyek valahova éjszaka, akkor szólni, hogy nem fog elérni, és ne aggódjon! Nem számonkérés jellegűen, hanem azért, mert BESZÉLGETÜNK, és ennek keretében elmesélem neki a napom, meg azt, hogy mi foglalkoztat. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenről beszámolok, meg azt, hogy órákat lógok a telefonon vele. Sokszor csak napi 5-10 percet beszélünk, de az az idő az övé. Mert pl. tudom, hogy ha felhívna késő este (amit nem szokott, de van, hogy olyan kedve van), és nem venném fel, aggódna, és igaza lenne. Tehát akkor inkább előre szólok, hogy nincs baj, ne hívjon, majd hívom másnap vagy valami. - És hogy milyen jól is jött ez: egyszer őt is át akarták verni azzal, hogy éjjel elgázoltam valakit, letartóztattak, és kell a pénz az óvadékra:S, de anyám szerencsére nem vette be:), mert tudta, hogy szóltam volna róla, ha másik városban akartam volna tölteni az éjszakát. (Persze, azért felhívott utána, hogy jól vagyok-e, mondtam, hogy igen, csak már aludtam:))
Szóval ne hagyd, hogy állandóan a sarkadban legyen, de azért adj neki egy kis fogódzót, és tölts vele is minőségi időt néha. És ha attól jobb neki, ne derogáljon egy pár perces hívás. Később majd beleszokik, és lehet ritkítani, és csak akkor beszélni, ha tényleg történik valami lényeges.
Az én egyik gyerekem is 200 km- re van tőlünk már harmadik éve.
Ő is egyetemre jár, mellette gyakornokoskodik.
Én is sokszor hivogattam kezdetben, úgy oldotta meg, hogy megosztotta velem a helyzetét, így ha izgulok, hogy hol lehet, egyszerűen megnézem a telefonon és nem zavarom.
Nyitókérdésedre válaszolva: nem jogos.
Anyukád kontrollmániás, folyton a sarkadban akar lenni, hogy tudja épp hol vagy, mit csinálsz, mire költöd a pénzed.
Én biztos nem tűrném ezt el tőle. Ha szép szóval nem értené meg, hogy hagyjon békén, akkor egyszerűen nem venném fel ha hívna; én pedig hetekig nem hívnám fel. Akkor rájönne, hogy nem kéne elvadítania magától.
Ja, és ha az okot is tudni szeretné valaki, miért telepszik rá anyuka a kérdezőre:
"Édesanyámmal ketten éltünk."
Nincs férj, ez csonka család, még másik gyerek sincsen, anyukának egyetlen társasága a lánya ...... volt.
El nem tudnám képzelni, hogy naponta üldözzem a felnőtt a gyerekeimet, hol járnak, merre járnak, mit csinálnak, mit nem csinálnak? Ez szerintem nem szeretet, hanem zaklatás és kontroll mánia. Az aggódás is csak az érzelmi zsarolás egy fajtája, annak teher, akiért aggódnak, mert ez semmit nem segít a napjaiban, hanem inkább gát. Igen, nagyon nehéz elengedni a gyerekeinket, de hagyni kell őket önállósodni, kiteljesedni és élvezni az életet. Igen, nagyon nehéz egyedül maradni, amikor kirepülnek a gyerekek, de ezt az érzést nem szabad a gyerekünkre terhelni, hiszen ez az élet rendje.
(Két felnőtt gyerekem van)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!