A szüleim kezdik nehezményezni, hogy 27 évesen otthon lakok és eltartanak. Mennyire általános a helyzetem?

Az lenne a katasztrófa, ha egyáltalán nem is csinálnál semmit. Itt azért nem ez van.

Mások 150 nettóból nem az anyjáékkal laknak, hanem bérelnek egy szobát és találnak nagy nehezen valami normális áron levőt.

Meg nagy nehezen, de megcsináltál egy szakot, amit ők tukmáltak, ez se kis dolog.

Most nem ugrik be melyik, de egy amerikai elnök mondta, hogy a hasonlítgatás az élet megrontója és igaza is van. Vagy más mondta.

Az utolsónak!

Elmondták már előtted.Pár évig kell csak spórolni a bank által kért beugróhoz,aztán jöhet a lakáshitel.Mi is úgy csináltuk és még pár millióan.Semmi extra fizetés nem kell hozzá.Nem nagy büszkeség,de én is alig keresek többet 150-nél,pedig nem 27,hanem 47 vagyok.De mára elmondhatom,hogy a lakás,amiben élek,az enyém.Persze én nem siránkoztam,meg vártam a csodára,meg anyámékra(akiket évek óta nem is láttam),hanem cselekedtem.

Az öcsém például 20 évesen ment ki óceánjáróra dolgozni és összegyűjtött annyi pénzt 20 év alatt,hogy mostanra van egy lakása Debrecenben,egy Pesten és ő vidéken él,dolgoznia már nem kell effektíve(persze a portáján igen),mert megél a lakbérekből,pedig nagyon sok pénzt el is vert baromságokra,amit már bán ő is,de fiatalság,bolondság.

Persze ehhez nagyon sokat kellett dolgozni,aki volt már ilyen hajón pincér,az tudja,miról beszélek.De megérte?Szerintem meg.Én nagyon büszke vagyok rá.

A te hibádnak a te hibád, elvégre te hoztad meg azokat a döntéseket. Ugyanakkor én nem tagadom azt, hogy nehéz elindulni, megtalálni a saját utad és felépíteni egy életet, illetve szerintem nem olyan vészes a dolog, ahogyan a szüleid látják és egyesek túlreagálják. Mindenkinek mások a képességei, elképzelései, tervei, igénye, vágyai, lehetőségei és hadd ne soroljam tovább, nincsen egy olyan "út" vagy "terv", ami minden ember életére alkalmazható, mert úgyis lesz valami, ami valami miatt nem stimmel és az ezek nem is előre kiszámítható dolgok. Pont ezen oknál fogva tartom azt is hülyeségnek, hogy hasonlítgatjuk magunkat a másikhoz, nincsen semmi értelme. Egyszerűen arról van szó, hogy különböző emberek vagyunk, különböző élethelyzetekben és ezt el kellene fogadni.

Én pl. szintén kihagytam egy évet az egyetem előtt, mert nem tudtam, hogy mit szeretnék tanulni és mivel szeretnék foglalkozni. Utána elkezdtem egy egyetemet és el is végeztem a képzést, viszont már közben is éreztem, hogy én nem azzal szeretnék foglalkozni és inkább egy másik terület vonzana. Utána elvégeztem még egy szakot és még most is ezen a területen tanulok, mert ez viszont érdekel, foglalkoztat és ebben látom magamat, szeretnék minél többet elérni. Dolgoztam és most is dolgozom, illetve engem a szüleim is mindig támogattak mindenben, viszont a közel jövőben biztosan nem lesz pénzem mondjuk egy lakás vagy ház vásárlására, nincsen családom és mit tudjam én, hogy még milyen társadalmi elvárásoknak kellene megfelelnem. Igazából pont lesz*om azt, hogy mások szerint hány évesen kell tanulni vagy egyetemre járni, hogy x évesen hol kell tartani az életben, mivel kell rendelkezni stb. Engem nem érdekelnek ezek a dolgok és szerintem másoknak sincsen hozzá semmi közük, hogy én mit kezdek a saját életemmel. Engem nem hat meg, ha pl. látom, hogy a volt osztálytársaim "előrébb" tartanak, mint én vagy ilyesmi. Valaki tudatosabb vagy elszántabb volt és jobban átlátta a dolgokat, valaki jól tudott helyezkedni, valakinek pedig csak a szerencsének köszönheti azt, amit "elért". Sírhatnék, hogy pl. XY-nak bezzeg könnyebb volt, mert neki bezzeg vettek lakást és autót vagy mert a másik meg hozzáment egy idősebb emberhez, szült gyerekeket és egy percig sem kell dolgoznia vagy, mert a harmadik pedig 2 éves korától kezdve tudta, hogy mit szeretne és ezért dolgozott egész életében, aminek meg lett az eredménye stb., stb... Nem teszem, mert nem lenne semmi értelme. Mindenkinek saját magával kell foglalkoznia, tervezni, tenni érte stb. és ennyi.

Ha a szüleidnek van valami problémája pl. azzal, hogy otthon élsz, akkor azt meg kell beszélni és kell keresni valamilyen működő megoldást, viszont azt egy nevetséges hülyeségnek tartom, hogy hasonlítgatnak másokhoz, szégyenkezni kell vagy mutogatni, hogy ki a hibás, ki tehet erről stb...

Bírom az ilyet.Mi az hogy követelni fogja,meg hogy csúnya világ ez?

Ami jár az jár.Nem jár jobban az egyiknek,mint a másiknak,pláne akkor,ha addig is otthon élősködött.

Azzal nincs baj, hogy nem találtad meg a helyed elsőre. Sokaknak nem egyenes a karrierjük, nem mindenkinek megy elsőre a jó döntés. Vannak ilyen típusú emberek, és kész.

A fizud sem sok, de nem is ez a baj, hanem hogy diplomás létedre fizikai, gondolom betanított munkát végzel.

Nem csodálom, hogy nem vonz a közalkalmazotti életpálya. Engem sem vonzott, évekig dolgoztam én is pedagógus végzettséggel kkv-ban, ahol semmi előrelépési lehetőség nem volt, és multiknál is, ahol ha valaki karriert tervez, akkor a munkával kell kelni, és feküdni... Ez nekem nem jött be, de legalább megpróbáltam. Szükségből még fizikai munkát is végeztem ahogy te is, csak a 150 töredékéért. :)

Így 40 felett az ember azért rájön arra, hogy butaság bárkit is hibáztatni, ha nem a tervek szerint mennek a dolgai. Rájöttem arra is, hogy jobban járok, ha visszamegyek tanítani, és mellette elmaszekolgatok, fuvarozgatok némi mellékesért, mintha vasárnap reggel is magammal kellene vinnem a céges mobilt a budira.

Lehet, hogy te is jobban járnál, ha elhelyezkednél olyan területen, ami egy kicsit is érdekel, és csal utána tanulnál tovább a szakterületen, nem pedig előtte végeznél el egy iskolát, amivel úgy járnál, mint az előzővel.