Lányok-fiúk, nektek anyukátok/ a szüleitek, hogyan állnak hozzá a tanulási szokásaitokhoz/ jegyeitekhez? (bővebben lent)

Nekem csak anyukám van. Mindig törődött velem,nézte a jegyeimet,szólt,ha valamit írtak az e-naplóba(én nem tudtam nézni internet hiányába),megkérdezte mi a helyzet,mi volt a suliba,azonban soha nem szólt semmiért sem. Jó tanuló voltam. Inkább 5ös,mint 4es.Amikor bekerültem gimibe,az kemény volt. Általánosban kitűnő voltam,az osztály egyik legjobbja(nem kellett érte küzdenem,inkább átlagos képességű osztálytársaim voltak),és nagyon rosszul érintett,hogy a gimis osztályomba a legjobbak járnak,volt néhány zseni,és az átlag szint is okos volt.De egy fél év alatt belejöttem,9. év végére már egész jó lett az átlagom.

Én kolis voltam,és szerintem a legjobb döntésem volt. Egy szakmunkás suli kollégiumában voltam,néhányan voltunk csak gimisek,szóval nem volt egy hű,de szorgalmas közösség,de így is ki lehetett hozni a maximumot a dolgokból. Az elején még veszekedni kellett a nevelőkkel,hogy nálunk nincs villanyoltás,mert tanulni kell. Ha nem értette meg,és lekapcsolta a villanyt,akkor 10 perc múlva felálltam és felkapcsoltam :D

Szobatársaim megértőek voltak(a gimis szobatársamnak ugyanúgy kellett tanulni,a szakmunkás szobatársam meg jó fej volt,megértette,pedig ő tényleg szinte nem tanult semmit :D)

Nyilván,hangzavar volt,meg őrültek háza,de ehhez néhány hónap alatt hozzászoktam,olvastam a tananyagot és hallgattam a csajbalhét a folyosón egyszerre :D

Amúgy kollégiumba mindig udvariasak,kedvesek,jól neveltek voltunk + jó tanulmányi átlag,ennek köszönhetően szinte bármit megengedtek :)

Leérettségiztem jó eredményekkel. Sajnos nem úgy alakultak az egyetemi dolgaim,ahogy szerettem volna,szóval most kicsit nehezebb időszakom van,de ha anyukám és a kollégiumban is ostorral ütnek,hogy tanuljak,akkor sem lett volna jobb,sőt... Ha jól alakulnak a dolgaim,jövőre sikerül az egyetem :)

Általánosban sosem volt 4,4-nél rosszabb átlagom. Aztán gimi első évében jött a hidegzuhany, félévkor 6 tantárgyból álltam bukásra, mivel egyáltalán nem voltam hozzászokva a rendszeres tanuláshoz, előtte 8 évig elég volt az, ha szünetben átnéztem az anyagot. Hát itt nem és sajnos az iszonyatos szintű lemaradásom is kiütközött a többiekhez képest és nem a mártírt akarom eljátszani, de ez bizony jórészt az általános iskolai tanáraimnak volt köszönhető. Az 5-ös tudásomból 3-as lett, a 3-asból meg bukás. Végül átmentem mindenből év végén, de 3,4-es átlaggal. A 10. osztály sem volt jobb, sőt év végén pótvizsgáznom kellett, de talán ez térített észhez a legjobban, hogy sürgősen tanulnom kell, nem lehet vakarózni.

11. évet 4,2-es átlaggal és nyelvvizsgával zártam, most vagyok végzős és hasonló eredményeim vannak. Kicsit tartok az érettségitől, de bízom is magamban:)

Szüleim soha nem szóltak semmit, sem általánosban, sem most, rám hagytak mindent. Nem is bánom nagyon, mert ha folyamatosan csak ellenőrizgetnének, akkor biztos, hogy nem jöttem volna rá magamtól a tanulás fontosságára.

Belém kiskoromban (második - harmadik osztály) hatalmas szorongást raktak, ugyanígy a legjobbnak kellett lennem. Egy négyesért már jött a "számolunk", mert bezzeg XY meg tudta csinálni akkor én miért nem. Ha ötöst kaptam, és dicsekedtem volna vele, akkor jött a vállrándítás hogy "hát magadnak tanulsz nem nekem".

Bárki kérdezte mi leszek, válaszoltak helyettem, hogy orvos, esetleg ügyvéd. Amolyan "dicsekedni való" voltam, minden versenyen indultam szinte, és amin indultam ott jó eredményeket értem is el. Az senkinek nem esett le, hogy azért, mert minden szakkörre eljártam amire lehetett, csak hogy otthon ne kelljen lennem, és ott azért ragadt rám ez-az (kifejezetten jó a "tanulókám", ez az én szerencsém, mert olyat nem sokszor csináltam hogy leülök és effektíve tanulok).

Persze egyértelmű volt, hogy egyetem, ahol hirtelen sokkal másabb volt a követelményrendszer, vért izzadva, de egy stabil 4,5-öt hoztam. Aztán eljutottam egy olyan vizsgára, ahol köztudottan kekec volt a tanár, és cserébe engem valamiért különösen nem kedvelt. Széjjel szivatott mire nagy kegyesen kaptam egy kettest. Kérdezték otthon, milyen lett, majd miután mondtam, az lett rá a válasz, hogy lehet, tanulni kellett volna. Megjegyzem, annyira féltem ettől a vizsgától, hogy karácsonyi-újévi időszakban végig tanultam.

Ott akkor elszakadt valami, és annyit sikerült válaszolni, hogy "le lehetne már állni ezzel az állandó elvárásokkal, nem hiszem hogy ti idáig is ilyen jegyeket kaptatok, de legalább mindjárt itthagyom az egész szakot, annyira gyomorgörcsöm van már az egész tanulósditól."

Elsőre volt felháborodás, de használhatott a dolog, mert azóta el bírták hinni, hogy kézben tudom tartani én magam is a dolgokat bszogatás nélkül is.

Egy jó év után visszajött a tanulás öröme is, szigorúan azzal a felkiáltással, hogy amíg mindent beleadtam amit tudtam, büszke leszek magamra, akármilyen jegy is lesz a végén.

Bocsi a kisregényért, csak azért írtam ennyit, mert úgy látom, egészen hasonló utat jártunk be, és vagy ne hagyd magad mindig csesztetni, vagy készülj rá lélekben, hogy lesz az a pont amikor ki kell állnod magadért.

(ui hallás utánit telóról is tudsz gyakorolni, akár úton a suliba, no offense)

Hát, ha 20 éves (amit kétlek), akkor felejtős, de egy használt, de működő gép 5-10 ezer forint körül van. Nyilván a határ a csillagos ég, de tényleg van olcsón is.

Listeningre tényleg jó egy telefon is, de azért nem árt egy számítógép sem, aminek rendes billentyűzete és monitora van, ne kelljen már egy telefonnyi méreten szarakodni folyton.

Nekem szerintem teljesen korrektül. Ha van, amit jól csináltak a szüleim a nevelésemben, az ez :D Bár ehhez szerintem hozzájárult azért az én személyiségem is.

Alapból az egész ott kezdődik, hogy a szüleim maguk is diplomás, tanult emberek, és ezzel is jó példával jártak előttem. Már egészen kisgyerekként is világos volt számomra, hogy a tanulás fontos dolog, és sosem kellett később noszogatni, hogy tanuljak, nekem természetesnek tűnt, hogy általános sulisként tanulok, hogy jó gimibe kerülhessek, gimisként tanulok, hogy jó egyetemre kerülhessek, és, hogy egyetemre járjak, hogy jó állásom legyen. Általánosban és gimiben is kitűnő voltam (év végén legalábbis; félévkor nekem is volt, hogy becsúszott pár négyes), de ez egyáltalán nem azért volt, mert erőltették volna a tanulást, ez szimplán egy saját elvárás volt magam felé, ami már nagyon korán kialakult bennem, ők nem várták el, hogy kitűnő legyek. Előfordult azért, hogy időnként valamiből kaptam egy-egy rosszabb jegyet is, de soha nem szóltak érte semmit, tudták, hogy úgyis kijavítom.

Jelenleg egyetemista vagyok, most már még annyira se érdekli őket, mint eddig, csak valahogy és valamikor rakjam le a tárgyaimat, ha kettesre, akkor kettesre, ha ötösre, akkor meg annál jobb.

Mindig ram biztak a tanulas egesz kicsi koromtol

Soha nem szidtak le vagy nyomtak.

Eretsegi utan eloszor dolgoztam majd foiskola 2 bachelor majd 1 master kovette.

Nem tamogattak estin tanultam felnott modon.

Soha nem voltak elvarasok

Erezd jol magad te dontesz okos vagy mi gyerekunk igy el tudod erni amit szeretnel.

Ennyi volt a jelszo