Ti feltétel nélkül szeretitek a gyereketek?

1: Igen, Anyukám több számomra mint egy szülő, ő a mindenem. Senki nincs a világon, akit úgy szeretnék mint őt, soha nem is lesz. Nagyon jó kapcsolatunk van, tényleg több mint egy sima anya-lánya kapcsolat, mindig mindent meg tudok vele beszélni és ő is velem, ő is így van a nagymamámmal.

2: Úgy látom anyukád csak fájdalmat okoz neked, szóval én a helyedben már nem foglalkoznék vele. Fiatal nő vagy, előtted az életed, ne hagyd, hogy emiatt tönkre menjen. Próbáld elfogadni, hogy sosem leszel neki elég jó, nem érdemled meg, hogy emiatt szenvedj. Igazságszerint, ha így áll hozzád, nem is érdemel meg téged. Hanyagold őt, egyszer majd talán rájön mit vesztett el.

Engem Anyukám feltétel nélkül szeret. Ha azt mondanám megöltem valakit, azt kérdezné, hozzon e ásót...

El vagyok kényeztetve, igen. Ezzel azt érték el a szüleim, hogy bárhova megyek, tudom, hogy nem lesz baj. Ha engem valaki bánt, Anyukám öt perc alatt leveri, Apukám éjjel négykor is eljönne értem a világ végére. Ezek nem olyan dolgok, amik valaha is bekövetkeznének, de olyan biztonság érzetet ad, ami ad némi önbizalmat.

Ha megölnék valakit, nyilván feladnán magam.

Szóval, én is feltétel nélkül szeretem a kislányom. Királylány lett belőle, igen. Magabiztos, akaratos, jószívű királylány, nem féltem.

Én is feltétel nélkül szeretem a lányom. Vannak helyzetek, mikor nehezebb vele, de alapvetően egy rész belőlem, nehéz lenne nem szeretni.

Nem minden gyilkosságot értek meg(manapság egyre jobban megértem azokat, akik a szüleiket ölik meg, mert azok érzelmi terrorban nevelték őket és x év után már nem bírják), de el tudom képzelni, hogy lenne olyan, hogy falaznék a gyermekemnek, ha törvényt sértene.

Mellesleg bízom benne, hogy a legtöbb esetben feladná magát és megpróbálná segítséggel(az enyémmel is) megbocsátani magának és megbánni őszintén, amit tett.

Ugyan még kicsi, de sok olyat tesz, amivel nem értek egyet, viszont értem, hogy mit miért tesz, így könnyű nem haragudni rá, pl ha megüt valakit az oviban, holott én elítélem az erőszakot. Ez nagyon ritkán fordul elő.

Én csendes, elnyomott, szorongó gyerek voltam, kívülről jó gyerek, belülről terrorizált, de ezt senki sem akarta vagy nem tudta észrevenni. A lányom magabiztos, jólelkű, eleven, könnyen barátkozó, hangos, szófogadó, csintalan, szeretetteljes. Szerintem ilyen egy lelkileg egészséges kisgyerek, még az introvertáltaknál is.

Az én anyám a mai napig mocskolódik és aláz engem. Ha ellopják a táskám, az én hibám, mert szerencsétlen áldozattípus vagyok. Ha kiabálnak velem ügyintézésnél, vagy lecsesznek, mert nem vittem valamit időben, vagy akármilyen szinten megaláznak, és elmesélem, mindig minden az én hibám. Hálistennek mióta pszichiáterhez járok, tudom, hogy nem az én hibám. Ajánlom neked is, elmondd mindent, amit a szüleidnek kellett volna mondania számodra. Nevel helyettük is utólag türelemmel.

Régen nem foglalkoztam annyit ezzel, mióta gyerekem van jöttem rá, hogy a szüleim sosem szerettek és nem voltam/vagyok elég jó nekik, mindent rajtam vezettek le, ezért mennek/mentek nekem nehezebben dolgok, mint másoknak. Sajnos a dühön és bánaton nem segít, hogy tudom, hogy erről nem én tehetek, pedig már 28 vagyok..

Feltétel nélkül szeretni nem azt jelenti szerintem, hogy falazunk egy gyilkosnak. Nem mindig azzal szeretünk, ha elmismásoljuk a felelősségét, sőt. Felelősségvállalásra nevelem, mert szeretem. Nem adnám fel, de azt a tanácsot adnám, és abban támogatnám feltétel nélkül, hogy ő maga vállalja a következményét a tettéért.

Szerintem azért sem jó a kapcsolatotok az anyukáddal, mert igazából nem a feltétel nélküli szeretetre vágysz tőle, hanem arra, hogy ne kelljen felnőttként viselkedned, hanem ő oldja meg a problémáidat, amire már - valószínűleg nagyon helyesen - nem hajlandó.

Nekem is nagyon jó a kapcsolatom az anyukámmal és soha senkit nem fogok úgy szeretni mint őt. Persze egyáltalán nem zökkenő mentes a kapcsolatunk de imádjuk egymást. Olyanok vagyunk mint a barátnők, mindig mindent megbeszéltünk és mindenben segítjük egymást. Én nem voltam elkényeztetve, igaz sokszor megkaptam amit akartam kicsikét, de ahogy egyre nőttem egyre jobban meg kellett dolgoznom a dolgokért és ez így van rendjén. És ha megölnék valakit nem hiszem hogy anyukám feladna, hanem inkább megbeszélnénk a dolgot és azt mondaná hogy vállaljam a következményeket és adjam fel magam, mert így a helyes. De bármilyen helyzetben ha nem nekem van igazam akkor nem feltétlenül engem pártol de mivel a lánya vagyok mindig ki fog állni értem és mindig itt lesz mellettem. Ugyanígy van apával. Akárhogyis van tűzön vízen át harcolnának értem ugyanúgy ahogy a tesómért is. Eddig minden döntésem elmondtam nekik és próbálnak terelgetni de nem szólnak bele az életembe és támogatnak mindenben ami engem boldoggá tehet.

Az egyik barátnőmnek is ilyesmi az anyukája mint neked és ő is sokat szenved miatta de attól még szerintem meg van a szeretet úgy ahogy nálad is csak a ti anyukátok teljesen más. Ő nem az az anya tigris fajta hanem inkább ilyen racionális vagy nem is tudom. De télen ne engedd hogy ez hatással legyen rád vagy ha nagyon bábt inkább anyukáddal beszélj erről.

Feltétel nélküli szeretet emberek között nincs, ezt tanuld meg. Semmilyen kapcsolatban. A szülő-gyerek kapcsolat az egyik leginkább adok-kapok kapcsolat az összes közül.

Egyébként én is ismerek nem egy ilyen szülőt. Nálunk pl. az eredményeim alapján voltam mindig is "szeretve", csak a jegyeim számítottak, később a nyelvvizsgák, versenyek, diplomák, munkahely. Sohasem én, csak a papírjaim. Nekem így kellett "meghálálnom", hogy ők létrehoztak. Kva nagy feltétlen szeretet, mondhatom.