A depressziós vagy egyéb mentális betegséggel küszködő tinédzserek / fiatal felnőttek szülei valóban nem veszik észre hogy a gyermekük beteg, vagy csak nem foglalkoznak vele?

Nalunk ez megtortent eset.

Én új nőként azonnal észrevettem nagyon nem stimmelnek a gyerekkel a lelki dolgok. Jeleztem édesapa felé. Mondta igazam van, de nem olyan vészes adjunk időt. Utána jeleztem, hogy kezd egyre rosszabb lenni a helyzet kellene pszichológus, még inkább pszichiáter. Édesapa szerint ő nem erőltetheti. Szóltam édesanyának is, ő vállat vont a gyerek nem nála lakik ugyan mt tehetne. Ezek után hónapokig egymásra mutogatás és játszmák, hogy ajaj baj van a gyerekkel, nincs baj, az a baj, hogy te vagy az apja, nem, de, nem, de...

Végül mire mindkét szülő komolyan vette a problémát és felébredtek, addigra rajtam kívül, további 3 ember ismételgette hónapokig, hogy nagy a baj, óriási.

Lépések és "észrevették a mentalis betegseget", akkor történt, amikor a gyerek maga kért segítséget és egy orvos adott súlyos diagnozist.

Ebben az esetben a válasz: nem foglalkoztak vele.

A válasz mégis az, észrevették, zavarta őket, foglalkoztak vele, de a mentalisan beteg idorol-idore megtevesztette oket (nincs bajom, hagyjatok), de konnyebb volt a fejuket a homokba dugni, mint elismerni tenni kellene valamit.

Nem tudtak róla. Kevés időt töltöttünk együtt, nem látták rajtam. Ebben persze közrejátszott, hogy ők tagadják a mentális betegségek létezését, figyelemhiánynak nevezik őket. Ezért titkoltam, hogy ne büntessenek meg, ne veszekedjenek.

Amikor a párom beszélt velük erről, azt mondták, hogy pszichológushoz visznek, de nem lett belőle azóta sem semmi.