Hogyhogy néhányan a szüleik melletti lakást veszik meg?

Ma már szerintem nem olyan a társadalmunk, hogy egy a többgenerációs együttélés működjön. Szerintem a mai szülők már annyira önellátónak nevelik a gyerküket, hogy nem csoda, ha 18 évesen a fiatalok több ezer kilométerre is képesek elköltözni. És nem feltétlenül azért, mert nem akarnak konfliktus a szüleikkel.

Az európai/nyugati normákkal ellentétben Japánban, Távol-Keleten a családok több generációja él együtt. A kenyérkeresők a háznál többnyire a középső generáció, ők tartják el a gyerkeiket és a szüleiket is, akiknek, miután már nem ők hozzáh haza a pénzt, nem sok érdemi beleszólásuk van a fontosabb családi kérdésekbe. Maximum tanácsod adnak, hiszen többet megéltek már, mint a gyerekeik. És az aktuális dolgozó szülők is tudják, hogy ha öreg korukban szeretnék, hogy gondoskodjanak róluk, hagyják a gyerekeiket irányítani, amikor eljött az idejük.

Itt a probléma sokszor azokkal az emberekkel van, akik azt hiszik, hogy már 18 évesen is beleugathatnak a családi ügyekbe és 70 évesen is elvárják, hogy a felnőtt gyerekeik az ő szoknyájuk emmeltt üljenek és lessék minden kívánságukat.

Ha együtt él három generáció, mindenkinek tudni kell a helyét, ami az évek során bizony változik.

Mi kertesházban lakunk, város széle, iszonyatosan jó környéken, minden helyben van, a belváros is 20 perc alatt elérhető tömegközlekedéssel.

Szüleimmel is jó a viszony. Ha költözök szeretnék majd a környéken lakást venni, ha a miénk melletti családi ház lesz eladó és pénztárcámnak való akkor azt, ha 2 utcával arrébb akkor meg azt.

A családban is több helyen előfordul, hogy a gyerekek csak egy köpésnyire költöztek, az ok hasonló vagy teljesen ugyanez.

Ahol jó a viszony a szülőkkel ott nem okoz problémát ilyesmi.