Tanácstalan vagyok, ki mit lépne ez esetben?
A történetem elég hosszú, a lényeget írnám most le. Van egy ingatlan, melynél 50%-ban én vagyok a tulajdonos, 50%-ban a húgomé. Haszonélvezettel jelenleg senki nem rendelkezik. Annak idején ő a saját részét a nagypapánk halála után ajándékozás révén (anyum részéről) örökölte. Én ugyanígy kaptam tulajdonjogot pár évvel később, csak én mamám halála után. Most az ingatlan eladásra került, mi jelenleg itt lakunk, és férjemmel egy másik településen szeretnénk egy kis lakást vásárolni, mivel jön a baba is hamarosan. Anyum ezt azzal a feltétellel engedi, hogy igényt tartana az új lakás haszonélvezeti jogára. Elvileg szeretik a férjemet (akinél rendesebb, dolgosabb embert soha nem ismertem), mégis azt hozta fel a döntése megindoklásaként, hogy nem szeretné, ha az ő örökségét elherdálnánk, meg hogy ő ezzel engem védene. Egyrészt, a férjem amióta ismeri őket, rengeteget segített nekik, másrészt tudom, hogy a férjem az, akivel olyan összetartó csapatot alkotunk, amilyet senki mással. A helyzet az, hogy annak idején a mamám (anyum anyukája) ugyanezzel a feltétellel ajánlotta fel, hogy vesz anyuméknak egy ingatlant, persze hogy a kontroll látszatát fenntartsa. Ők annak idején ezt nem fogadták el, hanem hitelből és nagyon sok segítséggel felépítettek egy házat, rengeteget szívtak emiatt, a mai napig fizetik a 20 éves adósságokat, szóval ők a megmondhatói annak, mennyire nehezen lehet kiküzdenie magát az embernek egy ilyen helyzetből. Úgy érzem, vagy utcára kerülünk, vagy belemegyünk, de mindenképpen ugyanolyan helyzetbe kerülünk, mint amilyenbe ők annak idején.
Az igazsághoz többek között az is hozzátartozik még, hogy papám a halála után 3-3 millió forintot hagyott ránk, ez volt öt éve. Én akkor ezt a pénzt sajnos vagy nem sajnos, arra költöttem, hogy legyen lehetőségem elköltözni az exemtől, és mivel akkor még tanultam, fenntartani magamat. A hazaköltözés lett volna a legszörnyűbb dolog, eleve a veszekedésekkel teli gyerekkorból menekültem szégyenszemre az exemhez, a húgom ugyanilyen indokból költözött illetve élte fel a pénzét. Nyilván azóta is hallgatjuk, hogy elszórtuk a pénzt, persze valahol ez jogos, de nem láttunk más kiutat, ezt a részét nem bántam meg azóta se. Azóta érzem magam kiegyensúlyozottnak, hála a férjemnek, sok gyerekkori defektemre sikerült megtalálnom a gyógyírt. A diákhitelt is amiatt kell fizetnem, mert az érettségi után befenyítettek, hogy vagy fősulira megyek, vagy kiraknak. Én anno egy ingyenes okj-s képzésre szerettem volna jelentkezni, mert tanulva az ő hibájukból, nem szerettem volna soha eladósítani magam, természetesen rajtuk kívül mindenki egyet értett velem.
A leírtak alapján, ki mit tudna nekünk tanácsolni? Úgy érzem a legnagyobb hiba lenne a haszonélvezetet anyumra íratni, de persze ebben a helyzetben félek attól, hogy a babával utcára kerülünk.
Férjem szerint álljunk ki magunkért, igaza van, mert jogilag az enyém a lakás 50%-a, viszont úgy érzem nincs erőm a szüleimmel harcolni, főleg, hogy a babára nézve ez nagyon nem lenne előnyös.
Előre is köszönöm a válaszokat.
"hogy ő ezzel engem védene"
Ha nem bízik a férjedben, nem a haszonélvezet a megoldás, hanem az, ha gondoskodtok arról, hogy a befektetett pénznek megfelelő tulajdonhányad illessen meg téged az új tulajdonban.
Ha te fizeted az egészet, legyen csak a te neveden, hiába bízol a férjedben.
Ha ő is bízik benned, akkor ezt nem érzi támadásnak,
és az anyád is lenyugszik.
Tökéletes konfliktuskerülő megoldás, amivel még te is a legjobban járnál.
Ha kell hitel még akkor legyen csak siman nagyobb tulajdonjogod. Ha az egész eleg akkor 100%. Amúgy tényleg hihetetlen h 3milliot eltapsoltal... Hogyan?
Viszont haszonelvezetet ne. A férjed helyébe en nem mennék bele az ingatlan vasarlasba ha egy 3.szemelynek köze lenne hozzá...
Most is az anyádtól rettegsz, holott a születendő gyermeked és a magad érdekét kellene nézned.
Anyád beperelte a saját anyját, a férjed irányába ellenszenvvel viseltetik, és ezek után felmerül benned a kérdés bele menj-e a haszonélvezetébe?
Ha megvan az adásvételi, hamarosan a pénzt kapjátok. Akkor mi még a kérdés?
Persze lehet anyukád csak tényleg a te jövődet félti. De erre sem ez a kétes kimenetelű haszonélvezetesdi a megoldás. Ebban az esetben ügyvéd előtt le kell írni, hogy mekkora összeggel szálltál be a férjeddel közösen vett lakásba és esetleges válás esetén ennek arányában neked több maradna.
De volt aki leírta, hogy ez amúgy is különvagyonnak számít és automatikusan ill. törvény szerint életbe lép a fenti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!