Életemben először megkérdeztem anyámtól szeret-e, azóta meg csend van?

Jól írja 1-es.

Amúgy anyám is ilyen. Társadalmi elvárásnak vette, hogy gyereket kell szülni, neki sosem kellett volna. Én is egyszer, 30 felett, szóba hoztam a szeret/nem szeret témát, mondta a sablon dumát, hogy egy szülő az aztán mindig szereti a gyerekét, erőltetett volt. De azóta is kuss van róla. Sok ilyen érzelmi nulla anya van. Lépj tovább.

Attól, hogy nem mondja ki, még ugyanúgy szeretheti a gyerekét. Nekem az apám volt ilyen, soha semmilyen módon nem ölelt vagy puszilt meg csak úgy, nem mondta soha hogy szeret. Mégis felnevelt, és azóta is nagyon jó a kapcsolatunk.

Vannak emberek akik nem szeretnek az érzelmeikről beszélni vagy kimutatni, de ettől még nem utálják a gyerekük és nem lesznek rossz szülők.

Oké, de akkor Kérdező anyja miért van csendben azóta is?

Ha én tudom, hogy a gyerekemet EZ bántja, akkor tuti, hogy szóba hoznám, nem pedig sunnyognék a telefonbeszélgetés óta.

Nem mindenki tudja kifejezni az érzéseit, még akkor sem ha ténylegesen vannak neki. Én is elég "hideg" vagyok, pedig pl. én szeretem anyámat, de nem szeretem kimutatni. Egyedül a páromnak tudom kimutatni, de néha az is megterhelő nekem.

Viszont van egy másik lehetőség, amit itt írtak már előttem többen is: nekem a mamám volt olyan, hogy soha nem mondta anyámnak meg a testvéreinek, hogy szereti őket, nem is igazán érdeklődött felőlük. Ő pl. tényleg csak a társadalmi elvárás miatt szült.

Nem tartom kizártnak, hogy anyád is csak nyomásra szült, de igazából szerintem az ember mindennek ellenére azért érzi, ha szeretik a szülei, akkor is, ha nem mondják, vagy mutatják ki annyira.

Ok. Vannak ilyen érzelmi sivárságban élő emberek.

De, hogy egy anya/nő ne mutassa ki a gyereke felé a szeretetét testi kontaktussal?

Hogy nincs benne késztetés, hogy aki benne nőtt 9 hónapig, akiben látja önmagát, azt ne akarja megérinteni, megölelni, tudatva vele mennyire értékes a szamára.

Ezt nem is értem.

Én még a macskámat is megölelem.

Anyák a gyereküket miért nem?

Kérdező:

lehet, hogy édesanyád olyan nevelést kapott, ahol bár szerették egymást, de soha nem mutatták ki, se puszi, se semmi.

Láttam már ilyet.

Amikor egy ilyen anya gyermekével történt valami, ugyanúgy aggódott, sírt amikor senki se látta, de ha valaki látta, idegességgel palástolta szomorúságát.

"Nekem kellene lépni most vagy neki ?"

Természetesen neked. Ne arra hegyezd ki, hogy azt mondtad anyukádnak, hogy nem szeret, mert ennél sokkal fontosabb, hogy öngyilkosságot emlegettél. Ez minden szülőt megijeszt és nem tudja, mit reagáljon.

Ha normálisan felnevelt, gondoskodott rólad, akkor szeret. Csak neki más a szeretetnyelve: másképp szeretett, mint ahogy neked jólesett volna. Most viszont valószínűleg őrlődik azon, amit te mondtál neki. Visszakérdezek: Te szereted őt? Ha igen, akkor hívd fel (vagy menj el hozzá) és öleld át, mondjad te őneki azt, hogy szereted!