Egyetemistaként otthon lakva mennyit illik havonta hazaadni?
Végzős vagyok, diploma után valószínűleg egyből költözöm. A suli mellett dolgozom, ösztöndíjakkal együtt kb havi 250ezer a bevételem. (bár ezt ő szerintem nem tudja)
Ketten élünk itthon, mindketten dolgozunk, én általában hétvégén vagyok csak itthon, hétközben aludni járok haza.
Ha ez számít, lakásra gyűjtök, suli után szeretnék hamar belevágni, ahhoz pedig kell az önerő.
24/f
"Ő lehet nem is tudja, hogy az ösztöndíjak most jól fizetnek, ettől az évtől lesz magasabb, és nem tudom, hogy akkor érdemes-e ennyivel többet adni, vagy mivel azt úgysem költöm magamra sem, nem ciki-e eltenni a nehezebb időkre."
Az a ciki, hogy nem nyíltan beszéled meg vele.
#10
tudtommal ott körül van a kezdő tanári fizetés. Rossznak rossz, de hát azért csináljuk még páran így (még)
Köszi a válaszokat, elgondolkodom azon is, amit írtál, utolsó válaszoló
12
Tabárként is van elég sok lehetőség: magániskolák,pluszmunkák, másik ország stb. Nem kötelező éhen halni.
Nem tudom, olyan nehezen beszéljük meg ezeket a dolgokat. A havi 40-60 közötti összeg megy, csak mostanában gondolkodtam el, hogy nem vagyok-e "kicsinyes", hogy a többit elrakom. Abba nem gondoltam bele, hogy ez furcsa, hogy nem beszéljük meg, hogy kinek mennyi bevétele van, de átgondolom, és újrabeszéljük.
Köszönöm a válaszokat!
Szerintem elég amennyit hazaadsz. Az fedezi a rezsi rád eső részét. Ha nem szendvedtek hiányt semmiből és anyukád is elvan így nem kell többet hazaadnod csak mert több lett a bevételed.
Jól jön az neked a gyűjtögetéshez.
Ettől függetlenül én elmondanám anyukámnak, hogy több lett a jövedelmem, lehet ő meg azon aggódik, hogy mi lesz veled később.. Lehet megnyugtatná, hogy tudja van lehetőséged kicsit félretenni. (csak saját anyukámból indultam ki.. Ő mindig csak ezen aggódott, sose kért többet akkor sem ha nőtt a fizetésem, de mindig nagyon örült amikor elmondtam az emelést)
Köszönöm a válaszokat!
Utolsó, lehet, hogy félreérthető volt amit írtam, de nem rossz a kapcsolatunk, valahogy a pénz kicsit tabu maradt, de lehet, hogy ez csak az én részemről. Szoktam azért jelezni, hogy bármire szükség van, szóljon nyugodtan, csak valahogy nem szeretem kiteregetni, hogy honnan mennyi pénzem van (nem csak előtte, más előtt sem)
Nem menekülök otthonról, suli mellett dolgozom több helyen is, ezért vagyok keveset itthon. Egyetem után pedig azért akarok költözni, mert szerintem már bőven benne vagyok abban a korban, amikor önállósodni kell. A kolit sem akarom fizetni feleslegesen, amikor itt van üresen a ház (ha kolis lennék, akkor is küldenék neki pénzt rendszeresen, valószínűleg ha elköltözöm, azután is fogok)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!