Jogosan aggódom a fiam miatt?

Mindig is olyan magának való gyerek volt,nem igazán értette meg magát az osztálytársaival.

Elég sokat szekálták amikor nyolcadikos volt és a nagyszülők,tesóim,unokatesók sem spórolták meg a rosszalló hozzászólásokat.

Bár nem látszott rajta hogy ez mélyen megérintené,mert nekem egyszer azt mondta,hogy ezektől az emberektől nem is várná el,hogy értékeljék..csak annyit mondott,hogy azt sajnálja,hogy a sajátjuk helyett más életével foglalkoznak.

Aztán bekerült középiskolába és ott se találta meg a közegét.(Itt bevallom hibásnak érzem magam,mert nem engedtem hogy átjelentkezzen abba az iskolába amibe járni szeretett volna.)

És azt hiszem megelégelte,hogy senkinek egy jó szava nincs hozzá..(rajtam kívül persze,mert ugye bár nem értem őt,nem tudom mi járhat a fejében..de pozitívan állok hozzá és mindig biztatom,csak sajnos eléggé elszigeteli magát tőlem.De tudom,én csak az anyja vagyok,neki mások biztatására lenne szüksége)mert eléggé elfajultak a dolgok vele.

Kijár egy romházba,ami kezdetben azt a célt szolgálta,hogy tudjon ott festeni(mi nagyon kicsi házban lakunk,itt nem tud.) és napokig nem jön haza..a minap elmentem oda maikor ő itthon volt és a hely tele van piás üvegekkel,hányásfoltokkal itt ott..az egyik fiókban eldugva füvet és és néhány tablettát találtam.

A jegyei is nagyon leromlottak,most alig üti meg a kettest.(de őszintén ez a legkisebb probléma..)

Barátai nincsenek,általában itthon van,olvas,gitározik vagy fest.(Amúgy nagyon intelligens gyerek,bravúrosan fogalmaz és jófej az emberekkel,könnyen megtalálja a közös hangot velük,már ha azok fogékonyak rá,de mégis egyedül van.)

Egy orvosi vizsgálat során felfigyeltem arra hogy kisebb-nagyobb karcok vannak a testén,meg kör alakú égések,a doki azt mondta pszichológusra van szüksége,de amikor felhoztam neki könyörgött,hogy had ne kelljen mennie..sírt is.Engedtem neki,kibeszéltük a dolgot,nem tudom hogy fojtatta e.

Úgy érzem komoly dolgokat nyom el magában,de egyszerűen nem hajlandó megnyílni nekem,tudom hogy fura gyerek,ehhez épp elég bemenni a szobájába,vagy megnézni hogy hogyan öltözködik,de nagyon különleges,de én egyszerűen nem tudok rajta segíteni,nem engedi

(Ezt a részletet még fontosnak érzem megjegyezni,egyedül nevelem,az apja kisebb korában csúnyán megverte,azonnal ott is hagytuk,elköltöztünk.)

valaki volt hasonló helyzetben?Hogyan oldottátok meg?

Nagyon félek,semmirekellő szülőnek érzem magam