Jogosan aggódom a fiam miatt?
Mindig is olyan magának való gyerek volt,nem igazán értette meg magát az osztálytársaival.
Elég sokat szekálták amikor nyolcadikos volt és a nagyszülők,tesóim,unokatesók sem spórolták meg a rosszalló hozzászólásokat.
Bár nem látszott rajta hogy ez mélyen megérintené,mert nekem egyszer azt mondta,hogy ezektől az emberektől nem is várná el,hogy értékeljék..csak annyit mondott,hogy azt sajnálja,hogy a sajátjuk helyett más életével foglalkoznak.
Aztán bekerült középiskolába és ott se találta meg a közegét.(Itt bevallom hibásnak érzem magam,mert nem engedtem hogy átjelentkezzen abba az iskolába amibe járni szeretett volna.)
És azt hiszem megelégelte,hogy senkinek egy jó szava nincs hozzá..(rajtam kívül persze,mert ugye bár nem értem őt,nem tudom mi járhat a fejében..de pozitívan állok hozzá és mindig biztatom,csak sajnos eléggé elszigeteli magát tőlem.De tudom,én csak az anyja vagyok,neki mások biztatására lenne szüksége)mert eléggé elfajultak a dolgok vele.
Kijár egy romházba,ami kezdetben azt a célt szolgálta,hogy tudjon ott festeni(mi nagyon kicsi házban lakunk,itt nem tud.) és napokig nem jön haza..a minap elmentem oda maikor ő itthon volt és a hely tele van piás üvegekkel,hányásfoltokkal itt ott..az egyik fiókban eldugva füvet és és néhány tablettát találtam.
A jegyei is nagyon leromlottak,most alig üti meg a kettest.(de őszintén ez a legkisebb probléma..)
Barátai nincsenek,általában itthon van,olvas,gitározik vagy fest.(Amúgy nagyon intelligens gyerek,bravúrosan fogalmaz és jófej az emberekkel,könnyen megtalálja a közös hangot velük,már ha azok fogékonyak rá,de mégis egyedül van.)
Egy orvosi vizsgálat során felfigyeltem arra hogy kisebb-nagyobb karcok vannak a testén,meg kör alakú égések,a doki azt mondta pszichológusra van szüksége,de amikor felhoztam neki könyörgött,hogy had ne kelljen mennie..sírt is.Engedtem neki,kibeszéltük a dolgot,nem tudom hogy fojtatta e.
Úgy érzem komoly dolgokat nyom el magában,de egyszerűen nem hajlandó megnyílni nekem,tudom hogy fura gyerek,ehhez épp elég bemenni a szobájába,vagy megnézni hogy hogyan öltözködik,de nagyon különleges,de én egyszerűen nem tudok rajta segíteni,nem engedi
(Ezt a részletet még fontosnak érzem megjegyezni,egyedül nevelem,az apja kisebb korában csúnyán megverte,azonnal ott is hagytuk,elköltöztünk.)
valaki volt hasonló helyzetben?Hogyan oldottátok meg?
Nagyon félek,semmirekellő szülőnek érzem magam
válasza:Iszik,drogozik,depressziós,falcol,szorong.Pszichológus első körben.Akárhogy sír.Lehet ennél is rosszabb majd.
Nem vagy sz.r szülő.Egyedül vagy,és ebben az égvilágon nem segít neked senki.A gyereknek meg baja van,és nem tudja egyedül feldolgozni.Mondjad neki, hogy a pszichológus nem gyógyszerezi le,nem is adhat neki semmit,de ő egy független kívülálló ember,akivel esetleg rájönne,mi a baj,mit
nem dolgozott fel rendesen.Lehet azt a bizonyos verést, meg, hogy utána volt apa,nincs apa.Ki tudja.Menjen el,nézze meg.Sok embernek segít.
Igazából nem önsajnáltatásként írtam,hogy elbuktam volna szülőként,nem kell nekem a vigasz, engem csak a fiam állapota aggaszt.
Amikor szóba került a pszichológus azt mondta azért nem akar menni,mert majd a család meg az osztálytársak elítélik(mondjuk ennél jobbat is kitalálhatott volna,mert évek óta simán eljár pizsamában iskolába és mindig megjegyzi,hogy őt aztán nem érdekli ki mit gondol...de azért ez egy kicsit komolyabb dolog és ő büszke,azt gondolja neki aztán nincs szüksége segítségre..)
Ők egyáltalán nem tartják a kapcsolatot, a fiam mindig nagyon szótlan ha szóba kerül az apja.
Nem hiszem hogy találkozni akarna vele ha erre akarsz kilyukadni
válasza:Én is ilyen voltam/vagyok. Az általános iskola egy pokol volt, a "suli után megvárlak" heti rutin volt. A középiskolában se találtam meg az összhangot a közösséggel, soha nem is tartottam velük, egy-két osztálytársam volt összesen, akivel jóba voltam, ez minden. Az egyetemen pedig már nem is kerestem senki társaságát.
Azonban ez az állapot nem kóros, és a legkevésbé se olyasmi, amit patologizálni kéne. Vannak szélsőségesen introvertált emberek, mindig is voltak, naná, hogy egy extrovertált közösségben nem fogja jólérezni magát. Próbáltál már macskát kutyák közé rakni? Same thing.
Nékem nagyon sokat segített, hogy olyan életstílust választottam még anno 12 évesen, ami erős, acélos akaratot adott nékem, és átsegített mindig azokon a helyzeteken, amikor hiányoltam a társaságot. Nem igényeltem a párkapcsolatokat se, 2-3 hónapokig volt egy-egy barátnő, aztán ott is hagytak, túlságosan csodabogár voltam nekik. Nem bántam a dolgot. Most 33 éves vagyok, már 4 éve nem érintkezem a családon kívül szinte senkivel, és boldog vagyok.
Nékem is vannak kedvenc helyeim, ahova elvonulok, és ahova más ember be nem teszi a lábát - elég sok ilyen van. Az egyik ilyen hely egy elhagyatott, magányos gyalogos-átkelő egy vasútvágány mellett, ahol még autó se jár. Egy másik az egyik itteni tó partján van. Ha úgy találom, a hely nem elég biztos, szabályos erődítményt alakítok ki magamnak, hogy senki ne közelíthessen meg. És természetesen mindig van nálam fegyver is. Az eltelt sok-sok év megtanított rá, hogy ne bízzak senkiben, és hogy a barátok jönnek-mennek, az ellenségek viszont gyűlnek.
Egyedül, magányosan is lehet bárki ugyanolyan boldog, és egészséges, mint egy extrovertált, pörgős valaki, akinek csak a társaság okoz örömet.
de szerintem az én fiam igen is igényelné a társaságot,olyan fiatalokat akikkel inspirálják egymást.
Volt egy nagyon jó barátja,mindig együtt csináltak mindent,a fiúnak kocsija is volt sokszor lementek Balatonra,de külföldre költözött a család.
Barátnője is volt,nagyon imádta de a lány szakított vele..azóta 3 éve egyedül van
válasza:Ez már megint az ügyeletes troll. Téged ezért fizetnek? De azért a legközelebbi kamukérdésedben ugyan írjad már ly-nal a folytatta-t és két d-vel a hadd-ot.
Ha elhinném, hogy valódi a kérdés, akkor azt válaszolnám, hogy olyan nincs, hogy nem hagyja, hogy segítsenek neki. El kell vinni pszichológushoz, nem vita kérdése.
Miért számodra e felnőtt kor kéz a kézben jár a perfekt helyesírással,vagy azért ejthetek hibát?
Azt meg igencsak furcsállom,hogy számodra elképzelhetetlen,hogy valaki nem 'mer'/akar segítséget kérni..
Amikor anno tizenéves
voltam semmivel nem futottam a szüleimhez
Bár örülnék ha igazad lenne
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!