Mit gondoltok arról, hogy anyám a fejemhez vágja, hogy Ő nevelt fel, Ő szűlt meg, amikor valamit másképpen akarok mint Ő?

Eléggé középkori felfogás. Ez olyan mint amikor okot kérsz, hogy valamit miért nem és a válasz: "csak"

:/

Pontosan, akkor van ez, amikor már nem lehet mit mondani, ismertem olyat is, akinek azt mondogatták a szülei: mi mindent lehetett volna venni a felnevelésére fordított költségből :-(

Sokan azért szülnek gyereket, mert "öregkorukra félnek az egyedülmaradástól", "legyen aki rámnyitja az ajtót" meg "aki hálás lesz"...

"valamit másképpen akarok mint Ő"

'Akarok'.

MamaHotel lakója vagy.

Önálló akaratod majd akkor lesz, ha képes leszel önállő életre.

Amíg ez nem történik meg, a MamaHotel főnökének (aki messze nem te vagy...!) szava a döntő.

.

"kötelességük volt felnevelni."

Ez így igaz, bár nevelési módszerük sok kivánnivalót hagy maga után.

Nekem sajnos nagyon rossz a kapcsolatom a szüleimmel, de a barátaimon látom, milyen egy egészséges szülő-gyerek kapcsolat felnőttkorban.

A hála érzése nagyon ritkán jön elő, pl. diplomaosztó után az egyik lány barátom elsírta magát az anyja előtt, hogy mennyi mindent tett érte, támogatta anyagilag, és elviselte a stressz okozta kitöréseit. Vagy egy barátom az esküvőjén mondott rögtönzött beszédet félrészegen, hogy nagyon hálás azért a sok jóért, amit kapott. De őket nem ridegtartásban nevelték 18 éves korukig, hanem tényleg egy meleg, élménygazdag, vidám gyerekkort biztosítottak nekik. És az év 365 napjából 300-ban nem azért vannak kapcsolatban a szüleikkel, mert hálásak és kötelességnek érzik, hanem azért, mert szeretik őket, mint embereket.

Én legalább is "kívülállóként" így látom, a szeretet érzése szülő-gyerek közt sokkal meghatározóbb, mint a hála érzése. Én pl. tudom, hogy hálásnak kéne lennem, amiért életben tartottak (volt fedél a fejem felett, és kaja a hűtőben, meg megvették a tanszereim) érettségiig, de mellette annyi szart meg bántást kaptam tőlük, hogy évekig dührohamot kaptam, ha csak felmerültek a szüleim egy beszélgetésben.

Az pedig, hogy hálás vagy neki ezekért a dolgokért, nem azt jelenti, hogy te megszűntél önálló emberként létezni, és minden cselekedetedet meg gondolatodat az anyád akarata elé kell helyezned puszta hálából. Azoknál a barátaimnál, akiknek tényleg szeretetteli kapcsolata van a szüleivel, sosem láttam ilyet, ők se panaszkodtak amiatt, hogy a szüleik bármire erőltetnék őket, tanácsot adnak a gyereküknek, de nem erőltetnek semmit. Remélem, hogy ha nekem lesz srácom, én is el tudom majd engedni időben a kezét, és nem fojtom meg. Szerintem nem gondolod rosszul.