Ti mit tennetek a helyemben?

Anyamrol van szo es tanácstalan vagyok. Gyerekkoromban nem

Volt éppen mintaanya, igaz, apam szinte ki készítette ot (megis azt adta nekunk mindig elo, h neki apam az elso, es mi csak kettőjük köze állunk),ennek ellenére sosem volt számunkra érzelmileg elérhető. Végignézte, ahogy lelkileg es fizikailag is bántalmazott, volt h o is elvert minket, vagy bezárt minket 7-8 évesen a szobába, h o nyugodtan tudjon pokerezni. Amikor tini voltam, akkor mar tudta h el fog menni, amikor 18 voltam, akkor el is ment. En kesobb férjhez mentem, ahol nagyon sok gondom adódott a szorongasaim es a depressziom miatt, amit férjem nagyon nehezen viselt, de végül tuleletuk a dolgot. Amikor a lanyaim megszülettek, akkor egy idoben jott eleg sokat segiteni, de aztán azok is el-elmaradoztak, mondván neki most jott el a fiatalsága, mi elvettuk azt, nem óhajt rendes nagyi lenni. A dolog most ott tart, h fel gyűltek bennem a regi dolgok es kb 3 eve csak a kritizalasom megy: rosszul csinálom a hazassagom, szte mi elcseszett gyerekek voltunk, m lelki támogatóinak kellett volna lennünk a rossz házasságában, es dicsernunk kellett volna a szepeseget. Mellette 15 eve alkoholista, olyankor mindenfele dolgokat eload, h pl megitta az apja hamvait, m annyira szerette ot, vagy hogy pisivel mossa az arcát, m az egészséges, vagy hogy zellerrel tomi a férjet h annak jobban es tobbet álljon a repaja. En most megszakitottam vele a kapcsolatot, m egyszerűen képtelen vagyok normalis szintre felhozni az onbizalmamat az állandó támadásai miatt. Most bíróságra akar menni, h láthassa az unokakat. Bűntudatom van amiatt h egy ilyen beteg embert kizarok (de hat az) es sajnálom is ot h ilyen nyomorult, de mas megoldást nem látok. :(