Jogos a felháborodásom?

Figyelt kérdés

Szüleim elváltak. Anyámmal éltem pár hónapig mikor mamáméktól elköltöztünk vele ketten egy lakásba. Az apám az új szobám felújítására, pár új bútorra adott 200ezer forintot nekem. Ebből meg lett véve a parketta ami majdnem 100ezer volt, és a fal ki lett festve. Lett új függöny, függöny karni, lámpa, álló lámpa.

Oda költöztem hozzá, pár hónapra rá el kellett költöznöm mert az új párjával nem jöttünk ki jól. Ő ott sem lakott de nem volt neki szimpatikus barátom se én, és anyámnak ő mondta meg, hogy vagy engem választ vagy őt.

Elköltöztem albérletbe, nagyszüleim nagyon sokat segítenek nekem a mai napig minden téren. Anyámmal azóta pár hónapja nagyjából kibékültünk,

Ott tartanék, hogy több mint fél éve élek ebben a lakásban, nyár van és gondoltam ki lehetne festeni.

De elég szar érzés hogy amit apám adott (arra a pár hónap ott lakásra) elveszett a pénz számomra mert én alig élvezhettem pl az új parkettát.

Jogos a felháborodásom, és hogy ki szeretném fizettetni anyámmal legalább a felét a pénznek amit apám adott a szobámra?

Hogyan lehetne ezt igazságosan megoldani?

Mert szar elnézni hogy apám nekem adta azt a pénzt, és most én jártam szarul mert nekem meg most alig telik még kifestetni is nemhogy új parkettám van..


19 L



2018. aug. 13. 13:12
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
78%

Az apa a lányának adta azt a pénzt, hogy a szobáját abból csinálják meg. Ha az apa nem ad pénzt, anyukának akkor is meg kellett volna csinálnia.

Az apa pénzét elköltötték, majd kirakták a lányt.

Szerintem kérdezd meg anyukádat, hogy hol van az a pénz, amit apukád adott, mert szeretnéd belőle kifesteni a lakást, ahol most vagy.

Mert az, amire el lett költve nem a te szobád.

2018. aug. 13. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:
12%
Amúgy meg, aki elég felnőtt elköltözni, az gondolom felnőtt eltartani magát és a felújításokat fizetni....
2018. aug. 13. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:
6%

ma 16:19-es: a szoba fel lett újítva, méghozzá a lánynak, olyanra, ahogy ö akarta.

Az, hogy utána kiköltözött (mert nem engedték oda a fiúját is), az magánügye.

Az anya arra költötte a pénzt, amire szánta az apa, annak alapján nem követelhet vissza semmit a lány, hogy ö közben máshol akar lakni.


Amit írtál, CSAK AKKOR lenne helytálló, ha a lányt elküldik, és UTÁNA újítják fel a szobát az anya barátja óhaja szerint.

2018. aug. 13. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 anonim ***** válasza:
95%
Hol írja, hogy nem engedték odaköltözni a pasiját? Én úgy olvastam, anyjának a pasija cseszegette az ő pasiját.
2018. aug. 13. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 1112 ***** válasza:
3%

1.Apád helyében nem adtam volna neked ennyi pénzt felújításra; szerintem olcsóbban is valszeg kijöhetett volna a felújítás, ha nem is nézzük azt, hogy

2. Apád meg miért az új párját választotta a lánya helyetT?

Aki azt várja el ,hogy válasszunk két szerettünk között, azt nem kell választani. Mármint azt az embert, aki kényszerít, hogy lemondj valamelyikőtökről a kettőtök közül.

Ha azt mondaná, hogy nem fogadja el, nem viseli el a gyerekemet, akkor az addig volt a párom. engem nem lehet kisajátítani ,meg birtokolni. Vagy elfogadja, hogy a gyerekem is az életem része, és hozzám tartozik, vagy repülhet.

3.pedig; hogy anyukádnak ehhez az ügylethez amit apukátokkal lebonyolítottatok , semmi köze. Tehát ő nem tehet róla, hogy apud adott neked 200000-t, ami meg pocsékba ment, mert rossz lett az új barátnője. Tehát ezt ne rajta verd le, tehát neki ehhez semmi köze, ne fizettess ki vele semmit. Itt a kakikavaró, akinek max fizetnie kéne, de szerintem rajta se nagyon kérheted számon, az az apád új párja. Ő egy pancser, ha elvárja valakitől, akit elvileg szeret, hogy mondjon le egy olyan valakiről aki fontos neki. Szétverte a családotokat zseniálisan. Mármint, a te kapcsolatodat apáddal. Elmarta mellőled az apádat. De a nő meg azon a tudatszinten van, úgyhogy nem várhatsz tőle nagyobb szellemi teljesítményt, apukád meg valamiért behódolt neki, szóval picit ő is ludas, hogy nem a gyerekét választja.

2018. aug. 13. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:
80%
Úristen, nem találok szavakat arra, hogy milyen mélysötét emberek (tisztelet a kivételnek) válaszolgatnak itt... Szerintetek tényleg normális az, hogy egy "anya" az aktuális kanja miatt kidobja a lányát? Ja bocs, itt a többség 2 mondatot sem képes értelmezni, miért is lepődöm meg, hogy az érzelmi intelligenciájuk is a 0 felé konvergál?
2018. aug. 13. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 1112 ***** válasza:
0%

Na de várjunk. Most nem arról van szó, hogy

Apának lett egy új csaja.

Anya és lánya elköltöztek onnan.

Apa hívta a lányát a régi lakásba, ahol régen hárman anyja, lány, apa éltek, hogy jöjjön vissza a régi szobájába lakni.

A lány ment is a régi szobájába, a régi házukba lakni, tehát visszaköltözött az anyjától az apjához, ahol régen laktak; csak az az apa háza, azért ők mentek el onnan a lány meg az anyja, amikor elköltöztek, amikor külön gondolták továbbélni.

Szal most nem így van a történet? Mert én ebből így ezt vettem ki.

2018. aug. 13. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:
77%

Szülők elváltak

Kérdező és az anyja a nagyszülőknél éltek

Onnan költöztek el ketten egy lakásba

Apa adott pénzt, hogy az itteni szobáját újítsa fel a kérdező

Az anya új pasija nem viselte el a kérdezőt és barátját, ezért választás elé állította a kérdező anyját: Vagy a lánya, vagy ő.

Az anya a pasiját választotta, a kérdezőt, tehát a lányát kidobta.

Így lettaz anyjának egy apa által finanszírozott felújított szobája, ami a kérdezőjé lett volna, ha nem dobja ki a pasija miatt.

2018. aug. 13. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 A kérdező kommentje:

A barátom nem oda költöztetni szerettem volna, csak egy héten egyszer ő is feljöhetett volna ahogy én is elmentem ugyan úgy egy héten többször hozzájuk.

Ameddig nem jött össze ezzel az emberrel neki semmi baja nem volt barátommal, egyedül a pasijának nem volt szimpatikus az én barátom. És hiába nem lakott nálunk, ő mondta azt, hogy a barátom nem teheti be a lakásba a lábát. Valamint utána anyámat választás elé is állította, hogy vagy ő, vagy én.

Őt választotta, amit sosem fogok tudni neki megbocsátani hiszen szerintem ez nem normális.

Az albérletet a saját pénzemből fizetem nagy nehézkesen, ugye ez miatt el is kellett mennem dolgozni pedig tovább szerettem volna tanulni.


Köszönöm annak aki tudta értelmezni a kérdésem, és nem tartja normálisnak ezt a választást amit anyám hozott meg!

2018. aug. 13. 21:20
 20/27 anonim ***** válasza:
19%

Nem hibáztatom a kérdezőt, bocs, de az anyjának SEMMI köze nincs ahhoz, hogy ő felújította a szobát az APJA pénzéből.


Miért kéne bármit is adnia a gyereknek?

2018. aug. 13. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!