Szülőként elvárnátok/elvárjátok, hogy a 18 éves gyereketek elmondja, hogy mikor hova megy?
Manapság? Mikor egy külső kerületben a rendőrök járták végig a sulikat, hogy felhívják a szülők figyelmét a szervkereskedésre, és a gyermekek fokozatos figyelmére?
Igen. Nálunk ez van.
Egyrészt szülőnek is jó, meg a gyereknek is. Mert ha baj van, akkor a szülő egy támponton elindul, ha meg a leányzó gondolja meg magát menetközben, hogy az ember menjen érte, mert esetleg olyan a közbiztonság..
2 Felnőtt?:D
A mai 18 évesek minden csak nem felnőttek. USAban is 21 éves kortól számít felnőttnek valaki, éás a Biblia szerint is.
8 Igen a Biblia
A gyerek 12 éves korától szűnik meg a szülők szellemi felelőssége. 12-27 éves koráig van a felnőtt próbaidőszak, ami után az általuk ebben az időben cselekedett dolgok következményeit kapják az emberek.
Ki áldást, ki átkot. Bezony ám.
Igen. És itt nem a korról van szó. Egy háztartásban élünk, nem azért várom el, hogy (bárki közülük) elmondja, hova megy, hogy kifaggassam, hanem, mert szerintem ez az alap, hogy nem lép le otthonról egy szó nélkül, ne kelljen aggódnom. Ezt amúgy úgy mondom, hogy 23 éves vagyok, igaz, nem szülő, de együtt élek a családommal egyelőre. Nyilvàn, ha elköltözöm, nem fogok irogatni anyukámnak, hogy hova megyek, meg kések, viszont a párommal nyilván közölni fogom. Elmondom hova megyek, kikkel, mert nem szégyellem. Azt is, mikor érek haza (ha tudom), ha pedig késnék, küldök egy sms-t, hogy ne kelljen aggódnia a másiknak.
A rossz kommunikáció miatt dzokott beütni a baj, hogy nem időben reagálunk le dolgokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!