Volt olyan veletek gyerekkorotokban, hogy anyukátok szinte fájdalomhatárig szorította a kezeteket, miközben mentetek az utcán?

Nem. Soha nem bántalmaztak vagy apportíroztak még ilyen rejtett módon sem, azért meg pláne nem, hogy mit gondolnak vadidegenek.

Soha nem tennék ilyet a gyerekemmel. Úgy élünk, hogy azzal nem vagyunk terhére másoknak, és nem szagünk törvényt. Az, hogy idegenek mit gondolnak nem érdekes, irreleváns, leszarom, az ő bajuk. Számunkra csak a család tagjainak jól-léte számít.

Nem.

Én a gyerekemét is csak dackorszakban, mikor minden pillanatban kitépte volna magát a kezemből, ami egy forgalmas út mellett nem jó ötlet.

Nem.

Pontosabban nem emlékszem ilyenre.

Szerintem totál beteges dolog, ha valaki felnőttként (vagy akár tinédzserként) még ilyen, sok évvel ezelőtti apróságokon kattog.

Kérdező, felőlem egy életen át is őrizgethetsz minden pitiáner sérelmet szüleidtől, másoktól. Ez kizárólag a te életedet, és akik veled együtt laknak, azokét fogja tönkre tenni. Engedd el a sérelmeket (legalább az ilyen régi és apró dolgokat), ha könnyebb és boldogabb életre vágysz.

Nem, viszont jelezte a kezével pici szorítással, hogy köszönjek, de ez nem volt fájdalmas vagy bántó, egyáltalán nem rossz emlék.

Köszónni meg nem azért köszönünk mert mit gondolnak mások...engem irritál mikor hangosan mondja az anyuka, hogy köszönj szépen a néninek meg, na hogy kell köszönni...ez a finom jelzés pont elég volt és nem is tudta senki.

Nem, föleg nem ilyenért...

De én ma nagyon megszoritottam a lányom kezét mikor aczebrán táncolgatni akart