A ti gyerekkorotokban mennyit foglalkoztak a lelketekkel a szüleitek? Mindig fel volt töltve az érzelmi tankotok?

aki erre csak legyint, azon látszik, h vastagon fostak a szülei az érzelmi szükségleteire. mert az addig oké, h van ruha, cipő, kaja, fűtés, melegvíz. de sokan annyira zoknik agyilag,, fel sem fogják, h a gyerek is ember, és neki is szüksége van őszinte érdeklődésre, beszélgetésre.

nekem van egy ilyen barátnőm. otthon megvoltak az anyagi javak, de az apja sosem kérdezte meg, h mi van veled kislányom, udvarlók, egészséged, sulis bajok, miegyéb?

az édesanyja meg elhunyt, mikor a lány 8 éves volt.

velem anyum minden este legalább 1 órát beszélgetett. ilyenkor mindig elmondhattam ha valami bántott, ha csúfoltak, ha vicces dolog történt, ha jó, ha rossz jegyet kaptam, ha érdekeset tanultunk az egyik órán, ha tesin valakinek eltört a keze mert elesett. :)

ezek semmiségnek tűnnek, de egy gyereknek ugyanúgy szüksége van rá, h elmondhasson mindent, meg tudja beszélni a szüleivel a számára fontos dolgokat, h megerősítést, cáfolatot kapjon az őt foglalkoztató kérdésekre.

nagyon jó viszonyom volt és van a mai napig édesanyámmal.

igaz a mondás: a gyerek nem hülye, csak kicsi. egy felnőttnek is elég hulladék érzés lehet, ha a nap végén nem beszélheti meg senkivel a lelki-testi gondjait, örömeit. na, egy fiatalabbnak is legalább ennyire nyomasztó. sőt, neki pláne. hiszen ahhoz, h fejlődjön értelmileg, érzelmileg, igenis szüksége van rá, h elmondhassa a gondolatait azoknak, akik állítólag a legjobban szeretik.