Aki becsúszott baba volt, annak milyen a kapcsolata a szüleivel?

Én becsúszott vagyok, és igen,erősen éreztették velem.

Apa még nem is annyira - bár ő 21 év után közölte velem, hogy sajnálja, amiért nem fiú lettem -, de anya eléggé.

Ellátott, de ennyi, távolságtartóan viselkedett velem, nem volt igazi anya-lánya kapcsolatunk sohasem. Nem volt közös játék, meghitt beszélgetések, ölelés.

Sokszor volt ingerült rám, dicséret ritkán, szóval, hát igen.

Unokahúgaim és a szülei kapcsolatán látom, milyen az, mikor várják a gyereket. Ég és föld, sok nevetés, közös játék, folyamatosan szeretettel fordulás a gyerek felé, nincs kaffogás meg félvállról vetett mondatok...

Mindketten becsúsztunk, a testvéremet még, engem már nem akartak. Viszont nem hiszem, hogy csak emiatt lenne rossz a viszonyom a szüleimmel. Kisgyerekként nagyon apás voltam, és ő is odavolt értem. Azóta nem vagyok neki megfelelő, amióta kiderült, hogy van saját személyiségem és saját gondolataim, amik nem feltétlenül egyeznek az övével. :)

Anyánk viszont a mai napig rajong a testvéremért, fiatalabb korában is többet segítette, és felnőttként is lesi minden kívánságát.

Szóval nem hiszem, hogy a tervezettségen múlik, sokkal inkább a szülők természetén.

Azért a becsúszott baba és a nem kívánt baba nem ugyanaz.

Én nem voltam tervezett. Egyedül tartott meg és nevelt fel anyukám, de eszébe se jutott egy pillanatig se, hogy ne akarjon engem. Nagyon jó a kapcsolatunk, most felnőtt koromban is.

Én becsúszott baba voltam.

A szüleim szétmentek 4-5 éves korom környékén.

Anyámmal élek, teljes szívéből gyűlöl engem, és én is őt.

Apám csak azért "szeret", mert nem neki kellett felnevelnie.

Én így látom. Ők ezt éreztetik velem.