Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért akkora probléma, ha a...

Miért akkora probléma, ha a ott akar aludni a gyerek párja? Egyáltalán miben okoz problémát, kellemetlenséget?

Figyelt kérdés

Nálunk sosem volt ebből semmi probléma és emiatt számomra nagyon furcsa egyes szülőknek a reakciója, akik rögtön ellenkeznek, tiltakoznak és élből nemet mondanak. Nekem leginkább ez a "nem akarok egy idegent kerülgetni a lakásban" a legfurcsább, mert szerintem a gyerek párja nem idegen (mert feltehetően nem két hét ismertség után akarja hazavinni úgy, hogy még a szülők sem látták soha...), illetve nem értem, hogy miért kellene kerülgetni.


A párom gyakran itt szokott nálunk aludni hétvégente (nem minden héten, de sokszor) és nem érzem úgy, hogy bárkinek is "kerülgetnie" kellene vagy, hogy útban lennénk. Általában délutántól másnap délelőttig/délutánig van nálunk, mert ő is meglátogatja a családját, majd utazik vissza az egyetemre. Szinte minden ugyanolyan, mintha itt sem lenne. A házon nyilván látszik, hogy "használatban van", hiszen itt is emberek laknak és nem csillog-villog minden állandóan, de soha sincsen vállalhatatlan állapotban és alapvetően rend, tisztaság van (max. kint van egy-két könyv/újság/kulcsok stb. a dohányzóasztalon vagy az egyik szobában ki vannak teregetve a ruhák stb., de semmi sem koszos, nincsen semmi szétdobálva vagy ilyesmi). Nálunk itthon is mindenki normálisan felöltözik (nem kiskosztümbe, de egy szimpla póló+nadrág alap) és itthon is ugyanúgy viselkedünk, mint bárhol máshol (pl. itthon sem beszél csúnyán senki, nincsen kiabálás, gusztustalankodás, hangos böfögés stb.). A szüleim is jóban vannak a párommal, így szoktak beszélgetni, de senki nem tart fel senkit és mindenki ugyanúgy azt csinál, amit akar (pl. házimunka, papírmunka, tanulás, pihenés, filmezés, hobbi, barátok stb.), mintha itt sem lenne. A párom is velünk eszik, az az egy-két tányér, amit elfogyaszt már nem oszt, nem szoroz semmit. Villanyból, vízből sem használ annyit, ami említésre méltó lenne.


Azt megértem, hogy ott probléma lehet, ahol pl. kicsi a hely, eleve sokan vannak, nem fér el, kevés a pénz, rosszak a körülmények stb., de azt már nem, hogy egy normális átlag családban, akik átlagos körülmények között élnek mégis mi okozhat nagyon nagy gond. Ezért kérdezem: Mi okozhat gondot? (Nyilván mindenki eldöntheti, hogy kit enged be a házába stb., de érdekel, hogy kinek mi az indoka.)


2018. júl. 21. 13:52
1 2 3 4 5 6 7
 61/68 anonim ***** válasza:
11%
Tudod miért probléma mert sok nő irigy h gyereke a párjával boldog és rossz ezt látni h nekik semmi nincs kozbe a már a tízen huszon évesnek is van minöségi kapcsolata, ez a budos igazság anyám is ilyen irigy nő volt mert nem volt apámmal semmi mert amiota eszemet tudom apám nözött melette jó okkal, igy tőlem irigyelt mindent.
2018. júl. 22. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/68 anonim ***** válasza:
77%

Kérdező, 60-asra válaszolva: még így sem oké.

Mi speciel hodályban lakunk, aztán mégis zavarna, ha így lenne. Mert ha hodály is, de a beosztása (az a "drága jó" 80-as években épült kétszintes ház), a beosztása akkor is olyan, hogy egymásba botlunk. Konyha egy van, fürdő és klotyó kettő (lent is, fent is). Ettől függetlenül is zavarna, hogy nem vagyunk magunkban.

Tehát hogy értsd: Attól, hogy a ház FIZIKAILAG képes rá, hogy itt aludjon a gyerekem párja, attól még LELKILEG és IDEGILEG nem biztos, hogy mi is alkalmasak vagyunk rá.

Tudod, mindenkinél máshol van a tűrésküszöb.

(De már írtam, szerencsére a lányomnál úgy adódott, hogy első perctől a vőlegény lakásában tudtak együtt lenni, de ez most nem is lényeg).

2018. júl. 22. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/68 anonim ***** válasza:
79%
61-es, te nagyon beteg vagy.
2018. júl. 22. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/68 anonim ***** válasza:
84%

Igen 61-es minden ember a kamaszokra irigy :DD Ezt a hülyeséget honnan szeded?

Amúgy elolvastad te egyáltalán az ide leírt teljesen kulturált és normális válaszokat? Nem hinném, mert akkor nem írnál marhaságokat....

2018. júl. 22. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/68 anonim ***** válasza:
22%
Itthon a 30 éves is kamasz otthon aki egy tobb éves párt se hivhat át persze h lelépnek albérletbe h lehessen normélis életuk párjukkal ne csak az utcán találkozhassanak ,én se csodálkozom h vki irta h az erdőbe járnak pettingelni a fiatalok és a felnött párok is,meg az örs vezer terre a szobákba ahol sok házas is megfordul ott lakom nevetséges mikor szedik le a gyuruket.. Alom világban éltek.
2018. júl. 22. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/68 anonim ***** válasza:
76%

Te élsz álom világban mert csak fekete-fehérben látod a világot. Aki meg másként gondolkodik a világról annak a gyereke tuti erdőben kefél, meg a szülei biztos látni sem akarják annak a barátját/barátnőjét.

Hogy a házasok hogy és hol dugnak félre az meg szerinted hogy a fészkes fenébe jön ide? Te nem vagy komplett az is biztos, de látom te nagyon elégedett vagy magaddal.

2018. júl. 22. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/68 anonim ***** válasza:
77%

65-ös:

"Itthon a 30 éves is kamasz otthon aki egy tobb éves párt se hivhat át persze h lelépnek albérletbe"


Mi az, hogy persze, hogy lelépnek albérletbe?

Bocs, azért egy 30 éves már kezdjen is magával valamit, ha több éves párkapcsolata van, ne a szülei torkán akarja lenyomni.

2018. júl. 22. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/68 anonim ***** válasza:
25%
Sose voltam mama hoteles azok nagyon irigyek a normális hozzánk hasonló onnálo emberek lakására párkapcsolatára házasságára a vicc h egyesek leis szulnek anyósék nyakéra és megy a nyávogás. Ott aludni nem lehet az hu vérlázító mert idegen, de oda szulni lehet? Lehet itt olvasni a sok jo viszonyról..
2018. júl. 22. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!