Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért akkora probléma, ha a...

Miért akkora probléma, ha a ott akar aludni a gyerek párja? Egyáltalán miben okoz problémát, kellemetlenséget?

Figyelt kérdés

Nálunk sosem volt ebből semmi probléma és emiatt számomra nagyon furcsa egyes szülőknek a reakciója, akik rögtön ellenkeznek, tiltakoznak és élből nemet mondanak. Nekem leginkább ez a "nem akarok egy idegent kerülgetni a lakásban" a legfurcsább, mert szerintem a gyerek párja nem idegen (mert feltehetően nem két hét ismertség után akarja hazavinni úgy, hogy még a szülők sem látták soha...), illetve nem értem, hogy miért kellene kerülgetni.


A párom gyakran itt szokott nálunk aludni hétvégente (nem minden héten, de sokszor) és nem érzem úgy, hogy bárkinek is "kerülgetnie" kellene vagy, hogy útban lennénk. Általában délutántól másnap délelőttig/délutánig van nálunk, mert ő is meglátogatja a családját, majd utazik vissza az egyetemre. Szinte minden ugyanolyan, mintha itt sem lenne. A házon nyilván látszik, hogy "használatban van", hiszen itt is emberek laknak és nem csillog-villog minden állandóan, de soha sincsen vállalhatatlan állapotban és alapvetően rend, tisztaság van (max. kint van egy-két könyv/újság/kulcsok stb. a dohányzóasztalon vagy az egyik szobában ki vannak teregetve a ruhák stb., de semmi sem koszos, nincsen semmi szétdobálva vagy ilyesmi). Nálunk itthon is mindenki normálisan felöltözik (nem kiskosztümbe, de egy szimpla póló+nadrág alap) és itthon is ugyanúgy viselkedünk, mint bárhol máshol (pl. itthon sem beszél csúnyán senki, nincsen kiabálás, gusztustalankodás, hangos böfögés stb.). A szüleim is jóban vannak a párommal, így szoktak beszélgetni, de senki nem tart fel senkit és mindenki ugyanúgy azt csinál, amit akar (pl. házimunka, papírmunka, tanulás, pihenés, filmezés, hobbi, barátok stb.), mintha itt sem lenne. A párom is velünk eszik, az az egy-két tányér, amit elfogyaszt már nem oszt, nem szoroz semmit. Villanyból, vízből sem használ annyit, ami említésre méltó lenne.


Azt megértem, hogy ott probléma lehet, ahol pl. kicsi a hely, eleve sokan vannak, nem fér el, kevés a pénz, rosszak a körülmények stb., de azt már nem, hogy egy normális átlag családban, akik átlagos körülmények között élnek mégis mi okozhat nagyon nagy gond. Ezért kérdezem: Mi okozhat gondot? (Nyilván mindenki eldöntheti, hogy kit enged be a házába stb., de érdekel, hogy kinek mi az indoka.)


2018. júl. 21. 13:52
1 2 3 4 5 6 7
 11/68 anonim ***** válasza:
100%

"érdekes és nekem már furcsa. Persze, az ő otthonuk és fontos, hogy jól érezzék magukat, otthon picit lazábbak stb., de nem gondolnám, hogy annyira megterhelő lenne pl. kéthetente egyszer normálisan felöltözni és viselkedni."


De, megterhelő, ha mindkettő látástól mikulásig dolgozik valami nem túl kellemes helyen és végre lazulni szerezne egy kicsit a saját otthonában.

2018. júl. 21. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/68 A kérdező kommentje:
Én ezt elfogadom, csak számomra furcsa és nem értem.
2018. júl. 21. 14:58
 13/68 anonim ***** válasza:
44%
A gyereknek is az az otthona,meg ahol több éves pár is idegen nem kell csodálkozni h a gyerek azt hazudja h nincc senkije v inkább van máshol ... De sejtem miért sir sok szülő h sose látja a gyerekét se "otthon"
2018. júl. 21. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/68 anonim ***** válasza:
100%
Hétközben dolgozom, van hogy szombat délelőtt is, és engem frusztrálna, ha egy idegen lenne a házamban. Én is normálisan vagyok felöltözve, de sokszor jól esne délután aludni egyet, vagy megnézni egy filmet összebújva a férjemmel a kanapén, ami, legyünk őszintén, nem az igazi, ha egy idegen ember is van a házban.
2018. júl. 21. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/68 A kérdező kommentje:
Amúgy miért idegen? Nem egy-két hetes kapcsolatokra gondolok, nem is futó alkalmi partnerekről van szó stb., ahol még a gyerek sem ismeri eléggé a másikat, hanem hosszabb és komolyabb kapcsolatokról. Valamint nem is arról van szó, hogy csak úgy hazaviszi és a szülő pislog, hogy "ez meg ki a franc és mit keres itt?", hanem értelemszerűen előtte megbeszélik, hogy ekkor és ekkor alkalmas lenne-e azt követően, hogy már be is lett mutatva otthon, beszélgettek stb. Az én páromat sosem kezelte idegenként a családom és a tesóm párját sem.
2018. júl. 21. 15:11
 16/68 anonim ***** válasza:
72%
Van ahol a gyerek házastársa is idegen aki nem szivesen látott a házban a gyerek menjen haza külön.. Nem kell csodálkozni semmin itt..
2018. júl. 21. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/68 anonim ***** válasza:
78%

23 évesen mondom, hogy egyetem előtt nálam rossz ötlet volt rendszeresen ottaludni a másiknál (persze mindenki más). Ebben nincs semmi prüdéria vagy szégyen, egyszerűen ez túl intim dolog és nem lehet igazságos (pl. átszoknak az egyik családhoz, a másikat pedig le se kakilják). Nem azzal van a baj, ha átmennek egymáshoz vagy néha-néha egymásnál alszanak, de a középiskolás, hiába van 18 felett, még gyerek, naponta kell tanulni, nem lehet órákat kihagyni vagy másik műszakban dolgozni menni. Ha egyetemre jársz, koliba/albérletbe kerülsz, az más, de azt nem tartom egészségesnek, ha egy 17-18-19 éves "gyerek" 3-4 napig haza sem megy, utána meg csak a párjával lehet együtt látni otthon.


Elvileg nincs baj az együttalvással, csak egy idő után már kelletmetlen lehet. Hiába szimpi a srác/csaj, kevesen örülnének neki, ha egy "idegen" folyton ott téblábolna. Mert apuka szeret hangosan szellenteni, anyuka meg melltartóban főzni.

2018. júl. 21. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/68 anonim ***** válasza:
70%

Én senkit se vittem haza pedig hosszú kapcsolataim voltak igaz én se jártam surun haza egyetem alatt már, a munkára fogtam mikor nem dolgoztam otthoniak nak behazudtam h munka van hányinger volt otthon oda én párom nem viszem. A Férjem se ismerik a gyerekeim se. Már nincs kapcsolat Nem kerestek én se öket. Volt család ennyi.. Koszonhetik maguknak..

36N

2018. júl. 21. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/68 anonim ***** válasza:
74%
Attól hogy a gyerek párja, nekem még idegen. Számomra a távolabbi családtagok is úgymond idegenek, pedig velük vérségi kapcsolatom is van.
2018. júl. 21. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/68 anonim ***** válasza:
91%
Nálunk se volt szoros kapcsolat a rokonságban senkivel. Volt az apám, az anyám, és én - mi hárman voltunk egy család. Alkalmanként nagyszülők, meg 1-2 nagybácsi és nagynéni. De a lakásunk sosem volt "átjáróház", ahol nyüzsögtek a rokonok meg a barátok - apám rosszul is lett volna, meg én is. Szeretem a vendégeket, de ők "vendégek" és utálnám, ha folyton ott lófrálnának.
2018. júl. 21. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!