Hogyan lehetne az apámon segíteni? Ti mit tennétek? (lent)
Az apám már elég idős ember, nem mondhatni gazdagnak de nem is munkás, jómódú ember.
Sosem volt a kedvesség szobra, de ma már taszító, és fáj látni. Ocsmányul néz ki és ocsmányul beszél, a maga elegáns illetve választékos ruháiban de azok is olyan szagúak mint ő: ital, bagó. Látszik a bőrén, hogy koszos. Durva és keserű, teljesen megkeseredett, bele köt mindenkibe. Nem viselkedik az unokáival sem normálisan. Csak utasítgat, és beszól. "Idióták vagytok!" "Hozzatok ki a kamrából egy felest, de míg szépen mondom!" Ezenkívül a régi megszokott kritiálás még meg van.
Multkor idegesítette ahogy agyerek játszik valamivel, mert azt mondta, zavarja a ricsaj, és, hogy ha nem hagyja abba szétzúzza a játékot, egy óra múlva földhöz is vágta.
A házzal se törődik, ő maga. A gondnoka főz, takarít, és időnként eljön egy két fiatal srác rendbe tenni a kertet, míg Ő ül a verandán olvasgat és iszik. Minden este álomba issza magát. Ez megy minden alkalommal ha meglátogatjuk, és a gondnok is ilyesmit újságol, és a szomszédok is, akik felelnek a pénzügyeiért is.
Szóval sose volt a kedvesség mintaszobra, se minta apa, de ma nagyon elkeserít a látványa. Ma a leggonoszabb legkeserűbb ember akit ismerek, és nem tudom miért lett az.
Mit tehetnék? Hogy lehetne közeledni hozzá? Vajon miért lett ilyen? Ti mit tennétek? Csak nem hagyhatom egyedül meghalni, a lánya vagyok.
Nem tudsz tenni semmit. Gondolom ez a helyzet nem 1-2 éve áll fent, hanem hosszú idő óta van ez.
Eddig nem akart változtatni az életén, akkor később sem fog már. Azt nem mondom, hogy ne foglalkozz vele, mert csak az apád. De a gyerekeidet többet nem kellene oda vinni, ne lássák ezt az élet formát.
Nehéz így látni a szeretteinket, de rosszabb a tehetetlenség. Megöregedett, kiszolgáltatott, és ezt sok ember nehezen viseli. Egyedül van, amiről részben ő maga is tehet, hiszen a körülötte levő emberek (gondolom) anyagi szolgáltatásért dolgoznak, és ezt ő is tudja.
Időskori, és alkohol okozta demencia nem gyógyítható, és menekül az italba, hogy ne keljen gondolkoznia.
Mit tehetnél? Nehéz kérdés...
Ne piszkáld, ne szidd, beszélgess vele, és ne bánj úgy vele, mint egy emberi ronccsal, mégha az is.
Volt, aki változott, amikor érezte, törődtek vele. Nem a mórgós, türelmetlen embert látják benne, hanem az apát, nagyapát. Felesége sincs, ha jól értettem. Van, aki vágyik már a halálra, csak nem mondja. Idegen már neki ez a világ, úgy érzi, teher mindenkinek, jobb lenne a szeretteivel. Magával sincs kibékülve, a világgal, az életével, senkivel, és semmivel.
Beszélgess vele, vigyél neki olyan ételt amit szeret, nézegessetek fotókat. Tegyél meg mindent, ami erődből, türelmedből telik, mégha nehéz is.
Miatta. Miattad...ha elmegy, kegyetlen nehéz lesz. Akivel életünk során nagyon jól bánunk, akkor is jönnek a kérdések, az önvád.
Végig csináltam...már nem él. De még most is kegyetlen rossz érzés, elég volt-e, amit adtam, adni tudtam.
Bocs, kicsit (?) hosszú lett.
Édesapja,idős makacs ember.
Lehet hogy őn segiteni szeretne,de nem jó ötlet.
Fogadja el édesapját olyannak amilyen...
Ha sikerűl is kizökkentenije,utána csak rosszabbá válhat.
Például az ivás csökkentése 😕
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!