Szülők/gyerekek szerintetek igaz, hogy amíg egy gyerek anyagilag függ a szüleitől addig köteles beszámolni róla hogy hova megy, kivel, mit csinál?

Nem köteles, de azért elvárható, hogy nem csak úgy lelép, míg VALAKIVEL él, hanem legalább két szót mond, hogy "ide-oda megyek".

Én a páromnak is megmondom, hol talál meg, ha szeretne, nem csak lelépek egy szó nélkül, őt meg a frész kerülgeti, mi van velem.

Pedig 29 éves felnőtt nő vagyok.

Kérdező!

Ez nem az anyagiakon múlik, hanem jó esetben a szülői tapintaton, rossz esetben a gyerek (itt: felnőtt gyerek) fellépésén.

Szüleid helyében én 15 éves gyerekemtől is megelégednék annyival, amennyit te mondanál anyukádnak.

A te helyedben meg beleállnék a konfliktusba. Mondjuk én világéletemben roppant kényes voltam arra, hogy a magam dolgaiban én döntök, és ezért eleve megszoktam, hogy mással akkor közlök valamit, ha már kb. eldöntöttem, mit csinálok, és az összes lehetséges ellenvetésre végiggondoltam, milyen érvet mondanék.

Ha jól sejtem, nem csak meghallgatná anyukád, mi történt a randin, milyen volt a férfi, hanem véleményezné, tanácsokat adna, utasítana, hogy mit tegyél, mit ne tegyél. Teljesen érthető, ha ezeket nem akarod hallgatni, ezért minimalizálni akarod az információkat.

Ami az anyagiakon múlik: könnyebb úgy beleállni a konfliktusba, hogy tudom, ha muszáj, el tudok költözni, el tudom tartani magam (albérlettel együtt). Illetve akkor a fokozódó konfliktusok elől valószínűleg el is mennék.

Egyébként dolgozol vagy tanulsz? Mennyire vagy messze (anyagilag) attól, hogy külön költözz?

"Én 45 évesen is függök, mert munkanélküli vagyok.

Akkor most mondjam el nagypapámnak, mit csináltunk a Ferivel az ágyban?"

45 évesen a nagyapád tart el?

És még mindig van, amin meglepődöm... És mi lesz, ha meghal? Mert 45 éves unokával azért nem lehet egy fitt fiatalember. Eltart a Feri?

Ha olyan rideg viszonyban lennék a szüleimmel, hogy nem bírnék két szót sem kinyögni az aktuális pasimról, akkor nem lenne pofám a házukban élni meg a pénzüket költeni.

Itt nem arról van szó, hogy ne lenne magánéleted, hanem arról, hogy nem tudsz és nem is akarsz a szüleiddel kommunikálni.

Jó, hogy van hol laknod, jó, hogy fizetnek mindent, jó a kényelem, de azért szólni ne nagyon szóljanak hozzád, ne kelljen már velük érzésekről meg magánéletről beszélgetni.

Végülis egy édesanyának miért is lenne BÁRMI köze ahhoz, hogy a gyermeke mikor mit csinál... miért is kellene egyáltalán beszélgetnie a gyerekével?

Az a helyzet kérdező, hogy azért írtad ki ezt a kérdést, mert nagyon is érzed, hogy ez a helyzet bizony gáz. Miattad. Mert érzelmileg még annyira sem kötődsz a saját szüleidhez, hogy meg tudj beszélni velük egy ilyen semmiséget. Anyagilag ellenben nagyon is rájuk vagy utalva.

Változtatni persze lehet, kereshettek egy terapeutát, aki megtanítja nektek, milyen egy normális szülő-gyerek viszony. Vagy megbeszélhetitek magatoktól is.

Vagy pedig keresel munkát, elköltözöl, és elkerülöd őket olyan messzire, hogy többet ne tudják megkérdezni, kivel hova mész. Persze ezt jó eséllyel egy napon nagyon meg fogod bánni, de az már csakis a te dolgod lesz.

Egyedül a te kis magánéleted, ahogy azt szeretnéd. Teljesen egyedül.

Azért akik itt ontják a hülyeséget, hogy a szülők biztos betegek meg erőszakosak meg bolondok, azok ugye tudják, hogy most éppen egy kamaszodó tinilány szintjén lévő, önállósodni képtelen, erősen frusztrált fiatal hölgy szemszögéből kaptunk meg egy teljesen hétköznapi sztorit, erősen elferdítve?

Ugye tudjátok, hogy náluk is csak annyi történik, hogy a kisasszony kikenve-kifenve nekiindul szó nélkül az éjszakának, mire muter:

-Hát te, mész valamerre?

-Igen anyu randim lesz, de hagyj már békén légyszíves...

-Mikor várhatlak? Bezárjam az ajtót?

-Miért kell mindig b**ogatni?!?! Majd jövök amikor akarok, sőt lehet hogy itthon sem alszok :@

-hümmmm Oké... Találkozol valakivel?

-SEMMI KÖZÖD HOZZÁ MUTER, AZZAL RANDIZOK AKIVEL AKAROK,

hagy-jál már bé-kén!!!!

-Jólvan, szia...

És a kisasszony bekúrja a bejárati ajtót (persze előtte visszafordul elkérni egy tizest, mert eszébe jut, hogy nincs pénze) és másnap reggel szétfolyt sminkkel, bugyi nélkül esik haza, átsírja a délelőttöt, utána meg tovább üvölt az anyjával, ha az meg meri kérdezni, hogy mi a baja.

Ami nekik személyes szabadság, az valójában a szülők totális kirekesztése.

Igenis az lenne a normális egy családban, kiváltképp egy még együtt élő családban, hogy nem szó nélkül tűnök el (pláne idegenekkel találkozni), és képes vagyok 2 értelmes mondatot váltani a rokonaimmal.

Legyetek már észnél, a kérdezőnek minden mondatából süt, hogy halálosan frusztrált, tombolnak a hormonjai és fingja nincs, hogy kell felnőttekkel kommunikálni, és szó nélkül beveszitek, hogy biztos a szülei az idegbetegek?

Jesszus... a válaszokat is 15 évesek írják?