Miért oltják le azokat, akik jóban vannak a szüleikkel?

Azért azt is vedd figyelembe, hogy akik ide írnak az nem ez a kategória.

Ide azok írnak, akiket idegesítenek a szüleik vagy fordítva, utálják egymást, zsarolás, lopás, stb megy de azért otthon lakik mert mégis csak olcsóbb vagy csak büdös a munka és könnyebb itt hisztizni.

Akik harmóniában szeretetben együtt laknak felnőtt korukra is a szülőkkel azok nem írnak ki kérdést, és azoknak nem is mondja senki hogy költözzön

Bár tény, hogy a nagy általánosságban a "fiókák kirepülnek" és sokaknak ez a természetes. Nekem pl mindig azt mondták a szüleim hogy ne legyek parazita szingli -aki még 30-40 évesen is a szülőknél él- Pedig szeretetben nőttem fel, mindenben támogatnak és tudom (mert ezt is mondták) ha egy nap 5 gyerekkel állítok haza számíthatok rájuk akármiben.

Egyszerű irigységből is akár hogy valaki ennyire jól kijön a szüleivel és az illető(k) aki(k) ezt állítják hogy költözés onnan, stb.... pedig nem és ez fáj nekik hogy másoknak miért jó ennyire.

Én nekem nincs olyan személyes ismerősöm aki ilyenekbe belekötött volna hogy miért élek még a szüleimmel ráadásul úgy hogy a barátnőm is velünk él.

Persze mindenki akit ismerek személyesen igazat ad nekünk, eleve nagy a szülői házunk, kettő generációs. A felső emeleti rész a miénk, kettő szoba van, van egy konyha amit nem rég alakítottunk ki, mert eddig nem volt, külön fürdőszobánk van stb...

Igazából majdnem külön is élünk, csak az épület közös, meg a rezsi ami mindannyiunknak jó, mert megoszlik és olcsóbb így is a mi részünk mint ha albérletbe mennénk, ott több lenne csak a rezsi, az albérleti díj is manapság már az egekben van, és ez a legnagyobb pénzkidobás a világon én szerintem, meg az sosem biztos lakhatás mert a tulaj bármikor kivághat, még ha vissza adja a kauciót stb... meg elenged egy havi bérleti díjat csak minél előbb tipli az nem oldja meg a problémát hogy az ember mielőbb találjon másik megfelelő albérletet stb...

A barátnőmmel is totál úgy vagyunk ezzel hogy j nekünk itt a szüleimnél, kevés a kiadás, többet tudunk félre tenni, meg ha lesz gyerekünk amit 1-2 év múlva már szeretnénk akkor mégis könnyebb lenne a dolgunk, apám már nyugdíjas ő mindig itthon van, tudna segíteni, anyám is csak állandó délelőtt dolgozik. A főzést is úgy oldjuk meg hogy hétköznap nem főzünk, akkor apám megfőz mindannyiunkra, mert neki alapból ez a szenvedélye, mi ugyanúgy beszállunk a költségekbe, meg be is vásárolunk cserébe, hétvégén meg mi főzünk.

Nálunk minden jól működik így, persze vannak irigy emberek a barátnőm távoli ismerősei részéről akik húzzák a szájukat amikor meséli hogy élünk, de igazán nem kaptunk leszólást. Egyik munkatársam mondta hogy ő nem sajnálja ezt tőlünk, csak irigy hogy ő neki nem ilyenek a szülei. A barátnőm szüleinél így nem tudnánk élni, mert kicsi a házuk, meg az ő anyja folyton bejárkálna hozzánk mert ő ilyen, és ezt az anyja be is vallotta nekünk hogy nem bírná megállni, meg alapból 200 km-re laknak innen 2 havonta járunk le egy hosszabb hétvégére látogatóba. Meg persze a barátnőm sem véletlen jött el erre anno dolgozni mert itt vannak élhetőbb körülmények és válogathat a munkahelyek közt.

Nekem semmi bajom nincs ezzel, de számomra hihetetlen, hogy nincs igénye sem az önállóságra.

Én szerettem otthon lakni, de egyszerűen elegem lett, hogy minden lépésemről tudtak.

Mert nyilván tudtak, hiszen nem mentem el egyetlen szó nélkül. Persze jött a

- meddig leszek

- kikkel megyek

- ott alszok-e

- jó, de holnap xy-ra legél itthon, mert festünk

- egyél, mielőtt elmész

...

Ezek nem rosszindulatú "beszólások" voltak, de kb. gyereknek éreztem magam, mert hiába voltam 22 éves dolgozó nő, kislányként kezeltek.

Nyilván, ha a felnőttnek van 100% önálló lakrésze, egy dolog, de 26-27 évesként is a "gyerekszobában" lakni - és odavinni a csajokat - szerintem nem egészen okés.

De kinek mi.

És a szülőkkel egy településsel odébb is megmaradhat a jó viszony, nem kell ezért egymás nyakán lakni.

Plusz ismerősöm 33 éves, otthon él. Okés, éljen, igaz külföldi fizuért dolgozik mint developer, de jó.

Viszont: nem főz, a koszos gatyáit az anyja mossa, a porszívót hírből sem ismeri...

Okés, hogy ad a rezsibe, meg kajába, de életképtelen, és mellette csodálkozik, hgoy nincs csaja.

Szerintem ez azért már eléggé... "érdekes".

Ezt én sem értem. Én elhiszem, hogy furcsa lehet egy olyan ember számára, aki teljesen más családban nőtt fel és nem ezt tapasztalta, hanem pl. bántották vagy parancsolgattak neki stb., de egyesek tényleg úgy csinálnak, mintha az lenne az általános, hogy mindenki mérgező vagy szimplán rossz családi háttérrel rendelkezik. Szerintem azért szerencsére nem annyira elterjedt dolog ez, a környezetemből egyetlen egy ilyen esetet sem tudnék mondani, egyedül ezen az oldalon szoktam olvasni nagyon csúnya sztorikat. Azt pedig végképp nem értem, hogy ha valaki leírja a saját véleményét, helyzetét, tapasztalatait, akkor miért kell leoltani...

Én például mindig szerettem a szüleimmel lakni és sosem volt benne egy olyan érzés, hogy "jajj, csak költözzek már el". Sosem adtak rá semmilyen okot, hogy én rosszul érezzem magam otthon és menekülni próbáljak. Mindig nagyon jó volt a kapcsolatunk és soha nem volt semmi olyan problémánk, amit ne tudtunk volna megbeszélni. Nem akartak irányítani, nem akartak helyettem dönteni semmiben sem, nem akartak nekem parancsolgatni, nem akartak bezárni stb., stb., hanem teljesen normálisan és korrekten álltak hozzám. Mindig számíthattam rájuk és mindent meg tudtunk beszélni. Természetesen voltak olyan dolgok, amikben nem egészen értettünk egyet, de akkor is minden szempontból támogattak (érzelmileg és anyagilag is) a terveimben. Nem akartak sem korlátozni, sem visszahúzni stb., hanem ők is azt szerették volna, hogy nekem minél jobb legyen. Így nem volt abból gond, ha el akartam menni a barátaimmal valahová és bárkit meghívhattam hozzánk, bárkivel találkozhattam, ismerkedhettem stb. Nem szóltak bele a tanulmányaimba, a pályaválasztásomba, a hobbimba és még lehetne sorolni. Azt természetesnek tartom, hogy ha több ember együtt él, akkor pl. szólnak, hogy ekkor és ekkor nem lesznek otthon vagy vendéget hívnak. Mi ezen felül több dolgot is megbeszélünk, hogy pl. kivel mi történt, hol volt stb., de ez nem úgy néz ki, mint egy vallatás, hanem ez egy szimpla beszélgetés. Én nagyon szívesen megosztom a szüleimmel ezeket a dolgokat és ők is mindig elmesélik, hogy velük mi történt, hogy vannak stb., egyáltalán nem érzem tehernek, sőt így csomó mindenben segítünk egymásnak. Jelenleg egy albérletben lakom az egyetem miatt, de hétvégente és a szünetekben otthon vagyok. Mivel otthon nagy valószínűséggel nem találnék megfelelő állást, ezért az egyetem után nem fogok véglegesen hazaköltözni, de egyébként semmi problémám nem lenne vele, mert a szüleimmel szeretjük egymást.

Nyilván semmi sem fekete-fehér.

Én jóban vagyok a szüleimmel és laktam én is egy ideig otthon. Viszont a legtöbb esetben ilyenkor szinte kiskorúsítva vannak az otthon lakó felnőttek.

Több rokonom, ismerősöm lakik otthon harminc felett is és nem végeznek házimunkát, pénzt is alig adnak haza. Még a ház körüli munkák is a szülőkre hárulnak.

Nekem is többször panaszkodott már szülő a saját otthon lakó gyerekére, hogy elege van, de pár hete egy mamahoteles rokonom-aki mindig osztotta az észt- vallotta be, hogy csekket sem tud befizetni.

Ide is többször írtak már ki kérdést olyanok, akik nem akartak dolgozni, de szenvedtek az otthonlakástól.

Volt erről cikk is anno, hogy a felnőttként otthon lakók nagy része bevallottan nem segít be semmibe.

Bele tud tanulni cég irányításába? Egyik ilyen ismerősömnek sincs cége.

Engem nem zavar, ha valaki otthon lakik, nekem is sikerült rövid ideig.

Csak nem kell verni a melled ilyenkor, meg mások felé helyezned magad.

Én sem szeretem, amikor itt írják már 19-20 éveseknek, hogy miért nem teljesen önállóak.

Vannak esetek, válás után például, hogy nincsen hová mennie az egyik félnek, ezért hazaköltözik. Szerintem ilyenkor sem szabad bántani az illetőt.

De én eddig nagyon kevés esetben láttam 30-40es otthon lakóknál, hogy ez jól működött volna hosszútávon, az ilyen ismerőseim szinte mind el vannak kényeztetve.

Nem akarod ott hagyni a jól menő családi vállalkozást, teljesen érthető! De vajon nem azért érzed magad annyira jól otthon, mert valamilyen szinten még gondoskodnak rólad, mert valamilyen szinten még ellátnak, mint egy gyereket?

Tapasztalatom szerint nagyon ritka az, aki otthon élő felnőttként pl.

- nem hagyja az anyjának, hogy kivasalja a ruháit

- ismeri az összes háztartási eszköz működését, el tudja indítani magának a mosógépet, mosogatógépet

- tud főzni és nem hagyja, hogy a nyugdíjhoz közeli anyja/apja főzzön rá rendszeresen

- tisztában van a lakhatás költségeivel, tudja, hogyan és mikor kell lejelenteni a fogyasztást, tudja, mennyi kb. a fogyasztás és a rezsi

- ha nem fogadnak el tőle pénzt, azt azzal kompenzálja, hogy becsületesen besegít a szüleinek a házi- és ház körüli munkákban

- ha elromlik valamilyen berendezés, amit közösen használnak, pl. mosógép, sütő, akkor ő is képes szerelőt hívni és természetes, hogy a csere költségeibe beszáll

- pl. felújítási munkákból anyagilag és tettlegesen is kiveszi a részét, ha otthon szándékozik leélni az életét (pl. több milliós tetőcserének vagy szigetelésnek állja egy részét, mivel még hosszú-hosszú éveken át fogja élvezni a beruházást)

Lehetséges, hogy te teljesen önálló vagy és nem használod ki a szüleid jóindulatát, de hidd el, hogy nagyon sokan megteszik! Ez pedig nem vált ki szimpátiát az albérletben élő felnőttekből, akik teljesen önellátóak és úgy gondolják, hogy a szülők már eleget tettek értük, ezért ők próbálnak segíteni nekik, ahogy tudnak.

Most én is kiírhatnám, hogy miért nevezik agymosottnak, aki albérletben él és úgy vélekedik, hogy az otthon élő felnőttek "nem élnek teljes értékű életet". Én bevallom, általánosítok, amikor otthon élő felnőttel találkozom, mert eddig csak olyat ismertem, aki "nem él teljes értékű életet", de a kérdésed alapján te is könnyen ítélkezel, hisz agymosottazol. Lehetséges, hogy te olyan körből jöttél, ahol tényleg felnőttek az otthon élő felnőttek, de ne zárd ki annak eshetőségét, hogy nem mindenki ilyen.

Albérletben élő 26/L

14-es írta:

"Nyilván, ha a felnőttnek van 100% önálló lakrésze, egy dolog,"

Hidd el, még akkor sem annyira oké. Barátnőméknél van így, a harmincas fia a felső emeleten lakik, teljesen külön, külső bejárat van neki. De még így is mindig mondja a barátnőmnek, hogy ne menjen ki addig a házból (azaz az alsó szinti lakásból, amit a szülei laknak), míg ő be nem megy a barátnőjével a fenti lakásba.