Autizmus spektrum zavarosok/szülők. Hogy reagáltak, hogy kezelik a szüleitek, hogy ilyenek vagytok, szülőként hogy viszonyulsz a dologhoz?
Nálam nemrég diagnosztizáltak autizmus spektrum zavart. Mindig tudtam, hogy valami "baj" van velem, mert mindig kilógtam, más voltam. A szüleim sosem törődtek ezzel, annyit segítettek, hogy mikor 9.-ben besokkaltam, nem bírtam tovább bejárni iskolába, mert pánokrohamaim voltak, elvittek pszichiáterhez, hogy írjon ki valamivel, hogy otthon maradhassak magántanulóként. Ennek akkoriban örültem, de utólag megnézve, utána kellett volna nézetni, mi bajom lehet valójában, mert ezt ahogy hallottam kisgyerek kortól fejleszteni kellene. Később interneten találtam egy cikket az autizmus spektrum zavarról, kíváncsiságból elolvastam és észrevettem, hogy a tünetek nagy része illik rám. Kutattam még egy kicsit, aztán szóltam a szüleimnek, hogy ezzel el szeretnék menni orvoshoz. Először hülyének néztek, nem is akartak hallani róla, de végülis sikerült meggyőzni őket. Viszont mióta diagnosztizáltak vele, azóta akárhányszor megnyilvánul valamiben a problémám, vagy nem "normálisan" reagálok egy helyzetre, azt mondják, hogy direkt kerestem a betegségeket, hogy legyen indokom kilógni, meg be kellene illeszkednem, nem igaz, hogy nem tudok normális lenni, sokaknak sokkal rosszabb, amíg nem vagyok szobanövény, addig jól vagyok. Apám szerint az internet tehet róla, hogy ilyen lettem, anyám szerint pedig az a baj, hogy modernen akartak nevelni, és nem vertek meg elégszer kisebb koromban, mert régen nem voltak ilyen beteg gyerekek, csak meg kellett őket verni.
Már nem tudom, mit gondoljak, de nagyon utálom magam és bűntudatom van, amiért gondot okozok és amiért nem vagyok normális.
Bocsánat, hogy ilyen hosszú.
Már csak egy év, utána mehetek.
A szociális képességeimben, nem tudok kommunikálni, nem értem, hogy mit mondanak sokszor, stb. A hangos helyeket nem bírom, ha sok a hang, sok a fény, pl koncert az rémálom lenne, de a város, egy bolt is. Sokszor van ettől pánikrohamom így vásárlás közben is. Vizsgákon még egy tanárral szemben sem tudok beszélni, bepánikolok, nem tudok megszólalni, remegek. És ocd. Mindent átpakolok, megigazítom, megőrülök, ha valami nem jó helyen van. De ez még nem olyan rossz.
Köszönöm szépen a válaszokat! Ha valaki szeretne, írhat még.
válasza: válasza:És ennyire belehelyezkedtél egy betegszerepbe, hogyha egy külső szemlélő kényszeresnek ítél akkor lepontozod, egy gyakori oldalon?
Bocs, az autizmus spektrumzavar nem betegség. állapot. máshogy van bekötve az ember agya. Javarészt az a gond része ténylegesen csak amikor szellemi fogyatékkal jár, a spektrum azon a szélén van.
Ha te ettől akarsz különleges lenni, mert "beteg vagy" " mása vagy" hááááttt..... Ez hülyeség. Tudod, sokan vagyunk, akik tojunk a diagokra, pszichokra, csak élünk. próbáld meg te is. felnőttként jól jön :) persze ez a +beteg vagyok, idefigyeljetek más vagyok" attitüddel nehéz...
mindenki más. Nem látsz szörnyeket, nincs paranoiád, megvan az összes testrészed... tessék az erősségeidre építeni. Használd ki amid van, ne azt amid nincs. Evvel a nem mások is csak így vannak ;)
Én mindenkit felpontoztam, de gondolom nem csak én pontozhatok.
Tisztában vagyok vele, hogy ez egy állapot. Nem kértem, hogy kezeljenek különlegesként és soha senkinek nem mondtam el, a szüleimen és az orvosokon kívül senki nem tud róla és nem is tervezem világgá kürtölni. Egy szóval sem mondtam, hogy nem fogadom el és nem tudok vele együtt élni. A szüleimtől sem kértem különleges bánásmódot, csak annyit, hogy ne ordítsanak velem, alázzanak meg olyan miatt, amiről nem tehetek. Ha pl pánikrohamom van, vagy nem úgy értelmezem, amit mondtak, ahogy azt ők gondolták, ne kezdjenek el rögtön elhordani mindennek.
Utálom az ilyen embereket. A saját gyerekének nem segít. Undorító. A szüleidre férne rá egy-két pofon.
E logika alapján mit képzelnek a cukorbetegek, hogy szúrkálják azt az inzulint és feltűnősködnek, ki akarnak tűnni, fujj, verjük ki belőlük. Mert nem lenne egy ember se cukorbeteg, vagy rákos, ha megfelelő mennyiségű pofont kap gyerekkorában, igaz?
Úgy bírom ezeket a "régen így volt" példákat. Hát jó. Régen volt karóbahúzás, kerékbetörés, boszorkányégetés, meg még sok fincsi kínzási módszer. Régen bevált. Hozzuk hát vissza! A mostani elfajzott világban a nőknek is szavazati és egyéb jogaik vannak, pfujj, bezzeg régen, mikor még tudták hol a helyük... Nem tudom az ezzel példálózó anyák mit szólnának, ha egyszer csak közölnék velük, hogy "asszony, régen ez bevált, mit akarsz te szavazgatni, vagy bármiben dönteni, nem vagy ember, húzz vissza a konyhába, aztán ki sem mész a házból mostantól"
Attól még hogy régen valami az akkoriaknak bevált, nem jelenti, hogy jó dolog. Azt jelenti, hogy akkoriban nem rendelkeztek annyi tudással, mint ma. De ha már okosabbak vagyunk, ne akarjunk visszatérni az elavult, buta módszerekhez. A mentális betegség is betegség. Illene már felfogni. És az ilyen embereknek segítség kell, nem még többet ártani. Főleg a saját családja. A kérdezőnél is mi az, hogy nem fejlesztették??? Kisgyerekként észre lehet venni az ilyet, ha a szülő hajlandó odafigyelni a gyerekére és nem csak dísznek szüli. Az ilyen magukat szülőnek nevezett véglények miatt kötném pszichológiai teszthez a gyerekvállalást...
Egyébként, ezt úgy mondom, hogy a fiaimnak nincs ilyen problémája, de mindig odafigyeltem rá, hogy azonnal segíthessek neki, ha kell. Másrészt az életben nem ütöttem meg egyiket se, nem ordítoztam velük, nem lelki terrorban nőttek fel, egyenértékű személyként kezeltük őket. Mindkettejük egészséges, jóravaló gyerek lett verés nélkül is. Az egyik egyetemista, a másik szintén jól tanuló gimnazista, aki szintúgy egyetemre készül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!