Nem akarom őket látni, nem akarok velük beszélni. Ez normális?

Legfontosabb a szeretet de azt nem adták meg szóval megértem miért akarsz el menni, ha lesz rá lehetőséged hagyd is ott őket és szakíts meg velük mindent, egy szülőnek támogatni és szeretni kell a gyerekét, én is ugyan úgy éreznék ha ilyeneket mondanának a szüleim, igaz régen amikor kicsi voltam pár pofont és a fenekemre is kaptam de nem vertek meg és most hogy így bele gondolok azokat tényleg megérdemelten mert nagyon rossz voltam :-D

20F

Én is hasonlóan vagyok. Nem azt mondom, hogy sosem szerettek stb. de velem is rendszeresen éreztették, hogy inkább csak teher vagyok, hagyjam már őket békén, nekik már nincs erre energiájuk. Majdnem semlegesek vagyunk, ahogy ők hozzám nem úgy én sem kötődöm hozzájuk annyira. Most egyetemista vagyok, ősszel végzek, így anyagilag már szinte teljesen el tudok szakadni. Tudom, hogy akkor a kapcsolatunk még hidegebb lesz, hiszen kvázi teljesen független leszek. Szerintem ez kölcsönösen alakult ki nálatok is így. Akkor érezhetned rosszul magad ha ők szeretettel is szerettek vna stb de te mégis így éreznél ahogy most.

Én sem panaszkodhatok, jó gyerekkorom volt, de sokat vertek, főleg édesapám, ami miatt pl. az idősebb férfiakkal szemben kialakult bennem egy félelemérzet valamint a náluk túlságosan is gátlástalan szexualitás miatt én szégyenlős letten ilyen téren is.

Szerintem hálátlan vagy és szemét is. Persze előadhatod itt a nagy szeretethiányos meg összevert kisgyereket, de azért megvolt mindened. Legalább annyi tisztelet lehetne benned, hogy azok után, hogy jó körülmények között felneveltek nem kezded el mocskolni őket idegeneknek. Szerintem szégyelld magad, rád fért volna még néhány pofon.

37N